KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Idén vehette át a tavaly elnyert Construma díjait a Wienerberger

A tavalyi évben a pandémia miatt a Construma kiállítás is elmaradt, ezért a 2021-ben díjazott cégek is az idei rendezvényen vehették át a Construma díjaikat a vásár nyitónapján, április 6-án megrendezett megnyitó ünnepségen.

A Wienerberger Zrt. két tavalyi újdonsága, a Porotherm X-therm 44 Rapid tégla és a Tondach Porsche Design V11 kerámia tetőcserép díjazásával a régió legnagyobb építőipari kiállításának nívós szakmai zsűrije két olyan termékeket tüntetett ki, amelyek komoly fejlesztési folyamat eredményei, illetve előállításukhoz előremutató, haladó technológiát alkalmaztak.

Az eltelt év során mindkét terméknek volt alkalma bebizonyítani, hogy az építési piacon is kiválóan megállják a helyüket, több azóta felépült épület esetében is sikeresen alkalmazták ezeket az építőanyagokat.

A Wienerberger 2022-ben is több innováció bevezetését tervezi, mind a falazati termékek, mind a tetőcserepek piacán, melyek részleteiről későbbiekben adnak tájékoztatást a cég szakemberei.

2022-ben a Semmelrock márka is a Wienerberger „esernyő” alá tartozik a két vállalat összeolvadásának eredményeképp, a 2022-es Construmán a Wienerberger a Semmelrock modern és extra nagyméretű 80x40 cm-es betonlapjait mutatta be a passzázson felállított standján.

További információ a Wienerberger termékekről:
Termékek falhoz, tetőhöz és kerthez - Wienerberger Magyarország


Létrehozás időpontja: 2022-04-13 15:02:24
Utolsó módosítás időpontja: 2022-04-13 15:05:01
Cimkék: construma, wienerberger, díj,; Beküldő: Nagy Ibolya
Megtekintések száma: 3898
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46994