KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Ismét elrajtolt a CBRE városi fotópályázata

Az elmúlt években magyar győzteseknek is örülhettünk

Ismét elindult a világ legnagyobb ingatlan-tanácsadójának „az Év Városi Fotósa” (Urban Photographer of the Year) pályázata. A CBRE immár kilencedik alkalommal várja „városok munkában” témában a fényképezni szeretők pályázatait arról, hogyan gondolkodnak a városi létről. Az évente megrendezésre kerülő versenyén fődíja egy luxus fotó-szafari. Magyarországról 2013-ban Harsányi András, 2014-ben pedig Simó Szabolcs is nyert egy-egy kategóriában.

Az ingyenes pályázat amatőr és profi fotósok számára egyaránt nyitott. Minden pályázó legfeljebb 24, a nap egy órájának legjobb pillanatait bemutató képpel pályázhat. A CBRE által 2007-ben indított verseny népszerűségének növekedése figyelemreméltó: napjainkra a világ legnagyobb ilyen jellegű megmérettetése, több mint 79 országból a 11 ezernél is több fotós pályázott a tavalyi évben.

A globális fődíj egy luxus szafari fotózás, melynek helyszínét a díjazott választhatja ki számos egzotikus lokáció közül. Szintén a CBRE által támogatott díjat kapnak a regionális győztesek az európai, ázsiai és amerikai régiókból, illetve a nap 24 órájának legjobb pillanatait megörökítő fotósok egyaránt. Az előző évi nyertesek többek között a marrakesi bazárok, a hajnali hongkongi ingázók, valamint munkájában elmélyült düsseldorfi ékszerész életének egy mozzanatát ragadták meg.

„A verseny minden évben egyre szorosabb, és nincs kétség afelől, hogy a kilencedik évben tovább emelkedik a mérce. A pályázók által egyedülálló lehetőségünk nyílik betekintést nyerni a világ különböző pontjain zajló városi életbe, ezáltal jobban értjük és értékeljük épített környezetünket világszerte. Kíváncsian várom, hogy mit hoz a 2015-ös verseny, és ezúton bíztatok minden amatőr és profi fotóst, hogy jelentkezzen!” – nyilatkozta Martin Samworth a CBRE EMEA régiójának vezérigazgatója.

A CBRE európai régiójának karitatív partnerként második éve vesz részt a versenyben a gyermekek fejlesztésével foglalkozó Plan International jótékonysági szervezet. A fiatalok kategóriájában (11-15 év) induló gyerekeket a Plan International Ifjúsági Tanácsa fogja zsűrizni. A CBRE minden pályázó után adománnyal támogatja a szervezetet.


2014-ben a 16-25 évesek versenyét a magyar Simó Szabolcs nyerte a „Karácsonyi vonat” című fotójával.

2013-ban Harsányi András nyert az este 10 órai kategóriában.

További információért látogasson el a www.cbrephotographer.com oldalra.


Létrehozás időpontja: 2015-05-13 18:47:56
Utolsó módosítás időpontja: 2015-05-13 18:47:56
Cimkék: Unaware, CBRE; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 13225
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42810