KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A Magyar Építész Kamara elnökségének állásfoglalása a Budapest, I. kerület Szentháromság tér 4-5. alatti, Jánossy György és Laczkovics László által tervezett épülettel kapcsolatban

A Budai Várban, a Mátyás templommal szemben, a Szentháromság tér 7-8. számú telken, Buda ostromában megsérült, majd később lebontott épületek helyére Jánossy György és Laczkovics László tervei alapján 1971 és 1981 között diplomata lakóház épült. Az épület a 70-es évek kiemelkedő építészeti alkotása, példamutató módon oldja meg kortárs, és egyben időtálló építészeti eszközökkel a környezethez való illeszkedést.

Az épület építészeti értéke egyértelmű és elvitathatatlan, éppen ezért az épület védelme és megőrzése közös felelőssége mind az építészeknek, mind a döntéshozóknak, mind pedig a jelenkori társadalmunknak.

A Magyar Építész Kamara Elnökségének egyhangú meggyőződése, hogy a várnegyed egyik legkiválóbb foghíjbeépítésének elbontásával a 2. világháborút követő magyar építészettörténet egy jelentős alkotását veszítené el.

Annak érdekében hogy a pusztulás, pusztítás sem most, sem a későbbiekben ne fenyegethesse az épületet, javasoljuk annak helyi védelem alá helyezését, és ennek segítségével megőrzését az utókornak, mint a 70-es évek magyar építészetének egyik jeles alkotását!


Létrehozás időpontja: 2021-11-03 16:07:28
Utolsó módosítás időpontja: 2021-11-04 16:44:04
Cimkék: mék, elnökség, közlemény; Beküldő: Kovács Zsófia
Megtekintések száma: 3689
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46761

PDKS elitbahis http://www.escortbayanlariz.net http://www.sahipleniyorum.com 100 tl deneme bonusu veren siteler escort izmir airsoft malzemeleri