KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Magyar Építészet 10-20 könyvbemutató

Mint arról már korábban beszámoltunk, megjelent a MÉK Magyar Építészet 10-20 című könyve, mely egy olyan hiánypótló sorozat nyitódarabja, amely meghatározott időintervallumokra vetítve, valamennyi épülettípusra kiterjedően mutat átfogó képet − határon innen és túl − a kortárs magyar építészeti alkotásokról és alkotókról.

2021. 11. 03-án a Gödör Klubban mutatta be a MÉK a sajtó képviselőinek a könyvet, illetve ez a rendezvény nyújtott megfelelő alkalmat arra, hogy a könyvben szereplő tervezők ill. irodák tiszteletpéldányait is átadhassuk a megjelenteknek.

A jó hangulatú rendezvényen Hajnóczi Péter, a MÉK elnöke köszöntötte a megjelenteket, osztotta meg gondolatait arról, hogy miért készült a könyv, mi a terve ezzel kapcsolatban a Kamarának, majd Dénes Eszter a könyv felelős szerkesztője mutatta be a könyvet, beszélt arról, hogy hogyan jött létre a kiadvány. Ezt követően Turi Attila a MÉK alelnökét hallgathatták meg a jelenlévők mindarról, hogy mit jelent számára ez a könyv.

Tutervai Mátyás, a MÉK alelnökeként elmondta, hogy a könyv lapozható formában elérhető a MÉK honlapján, személyes átvétellel megvásárolható a MÉK-ben (a közeljövőben biztosítva a postai szállítást is), illetve, hogy a MÉK a könyvhöz gyűjtött adatbázisra alapozva a Magyar Építészeti Múzeum és Dokumentációs Központtal együttműködve egy, a kortárs magyar építészetet bemutató, szintén kétnyelvű, folyamatosan bővülő honlap létrehozását is tervezi, amely lehetőséget nyújt a részletesebb megjelenésre, kiegészülve olyan alkotásokkal, amelyek a terjedelmi korlátokhoz kötött jelen kiadványból kimaradtak. Ez a virtuális katalógus felépítésénél fogva különböző kutatások adatbázisát is szolgálja majd, mindemellett egy kereshető, a legújabb dokumentációs elveknek megfelelő, egyedülálló archívuma lesz a magyar építészetnek.

Mindenkit arra bíztatunk, hogy lapozgassa a könyvet, csodálkozzon rá, hogy milyen komoly szakmai erőt képvisel a kortárs magyar építészet!

A könyv megvásárlásával kapcsolatos információk innen érhetők el: https://mek.hu/index.php?link=Magyar_Epiteszet_10_20_FUGAban


Galéria




Létrehozás időpontja: 2021-11-11 11:05:01
Utolsó módosítás időpontja: 2021-11-11 14:37:24
Cimkék: magyar, építészet, 10,20, bemutató, könyv,; Beküldő: Kovács Zsófia
Megtekintések száma: 6784
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46777