KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Megvannak a 2021. évi MMA Művészeti Ösztöndíjprogram nyertesei

Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíj pályázatának 100 új nyertesét. Idén 15-szörös túljelentkezés mellett rekordszámú, közel 1600 művész vett részt a hároméves művészeti alkotómunkát támogató pályázaton, amelyet immár negyedik alkalommal hirdettek meg.

Az MMA 2021-2024. évi Művészeti Ösztöndíjprogramjára március 22-ig lehetett jelentkezni. A 2018-ban indult projekt népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy évről-évre egyre több művészt mozgat meg. Míg 4 évvel ezelőtt több mint 1100 érvényes, addig idén már közel 1600 érvényes projekt érkezett építőművészet, film – és fotóművészet, ipar - és tervezőművészet, irodalom, képzőművészet, művészetelmélet, népművészet, színházművészet, és zeneművészet kategóriákban. Idén a legnépszerűbb művészeti ágnak a zene- és a képzőművészet bizonyult, hiszen mindkettőre közel 300 pályaművet adtak be a 18-50 év közötti szakemberek. A 100 nyertes három évre szóló, havi bruttó 200 000 forint összegű művészeti ösztöndíjra jogosult 2021 szeptemberétől, emellett a művészek a projekt lebonyolítójától, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézettől (MMA MMKI) folyamatos mentorálást, valamint publikálási és bemutatkozási lehetőséget kapnak, továbbá rendszeres szakmai találkozón vesznek részt, amelyen beszámolhatnak az addig elért eredményeikről.

A döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották: Vashegyi György (a bizottság elnöke), Balázs Mihály, Buglya Sándor, Haris László, Jankovics Marcell †, Kékedi László, Kucsera Tamás Gergely, Nagy Viktor, Pécsi Györgyi, Sára Ernő, Stefanovits Péter, Záborszky Kálmán. A támogatásra érdemes munkákat külső szakértőkkel együttműködésben bírálták el.

A pályázati támogatási időszak vége 2024. augusztus 31.

Nyertes építészek:

Bedécs-Hajas Veronika Ágnes építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/65f83aaded2cf957a7fb1c56d7a52c74

Boór Bernadett Hilda építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/5dbeb0ea12b1f5ade52f4dd3552d7dfc

Csóka Attila Róbert építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/4f6978b23fd49cb314d0867235bf2176

Dávid Török építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/f3556a97389d12d6c631ed39e60214e5

Dr. Alexa Zsolt építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/f5987fe12e6e44b12f1a50fb59e205c5

Dr. Borbás Péter építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/1c178fbde808fd083148da07691c00c3

Falvai Balázs építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/351d80d486dd4d67938a0ce9487f6e20

Kern Orsolya építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/b6889e88ec9bec46667fc05f732c42dd

Molnár Szabolcs építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/be77b48774370c28f0dd0f91227c537f

Smiló Dávid építőművészet

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/82b8611326bab3880d50a90b7b8b299f

 

Az összes nyertes névsora megtalálható az alábbi honlapon: osztondij.mma-mmki.hu

forrás: http://www.mma-mmki.hu/


Létrehozás időpontja: 2021-06-17 16:04:54
Utolsó módosítás időpontja: 2021-06-17 16:06:05
Cimkék: mma, ösztöndíj, program, nyertes, díj; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 2448
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46564

PDKS beylikduzu escort elitbahis http://www.escortbayanlariz.net http://www.sahipleniyorum.com