KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Nyilvánosak az új Puskás Ferenc Stadion látványtervei

A csaknem 68 ezer néző befogadására alkalmas, legmagasabb nemzetközi besorolású Puskás Ferenc Stadion a labdarúgás mellett több mint 20 olimpiai sportágat is kiszolgál majd, valamint nagyszabású koncertek és egyéb kiemelt rendezvények helyszíne lesz.

„Tavaly tavasszal született döntés arról, hogy a stadion a stadionban koncepció alapján épüljön meg az új Puskás. Korábban készültek olyan tervek is, hogy a mostani stadion mellett, esetleg a helyén legyen az új – végül hosszas hazai és nemzetközi szakértői egyeztetések után döntöttünk arról, hogy a régi stadionban épül fel az új aréna. A világon is egyedinek számító eljárásnak köszönhetően a 68 ezer férőhelyes létesítmény sokkal több lesz egy minden igényt kielégítő labdarúgó-stadionnál. A régi lelátó és az újonnan épülő nézőtér közötti rész befedésével ugyanis több tízezer négyzetméteres edzőközpont jön létre, amely a vívástól a birkózáson át a cselgáncsig számos sportágat tud kiszolgálni” – mondta Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok vezetője.
Több mint stadion – ez az új létesítmény mottója.

A multifunkcionális sportközpont ugyanis alkalmas lesz a legrangosabb nemzetközi labdarúgó mérkőzések megrendezésére. Emellett biztosítja, hogy a legjobb magyar sportolók és utánpótláskorú fiatalok világszínvonalú körülmények között készülhessenek a világversenyekre. Sőt, kulturális eseményeknek, nemzetközi nagykoncerteknek is otthont ad, ekkor 80 ezer rajongót tudunk majd fogadni.
„Ha felépül az új Puskás Ferenc Stadion, nem fordulhat többet elő, hogy világhírű sztárok, énekesek, együttesek azért választanak Budapest helyett más közép-európai koncerthelyszínt, mert nálunk nincs olyan hely, ahol felléphetnének. Az új stadionnal egész Magyarország jól jár” – fejtette ki Vígh László.
Felsorolni is nehéz, hogy milyen funkciói lesznek az új arénának: 180 szobás szálloda, konferencia-központ, irodaház, sportmúzeum, diagnosztikai labor, üzletek, éttermek, mélygarázs, panoráma futópálya, konditerem és még saját rendőrőrs is lesz benne.
2014 végére készülnek el a stadion kiviteli tervei. 2015-ben lezárul a közbeszerzési eljárás, majd megkezdődik az építkezés. A beruházás befejezése és a stadion átadása 2018-ban várható.

A létesítmény vezető tervezője Skardelli György építész ( Közti Zrt).

Az építtető a Nemzeti Sportközpontok.

Videó, képek és további érdekességek az új stadionról: http://mnsk.hu/nyilvanosak-az-uj-puskas-ferenc-stadion-latvanytervei/

 


Létrehozás időpontja: 2014-07-31 13:25:45
Utolsó módosítás időpontja: 2014-07-31 13:27:11

Megtekintések száma: 14302
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42166