KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Összefoglaló a Területi Elnökök Testületének üléséről - 2021. 03. 26.

2021. 03. 26-án, a MÉK életében először az online térben került megrendezésre a Területi Elnökök Testületének soron következő ülése.

Az ülésen elhangzottakról részletes emlékeztető készül.

Hajnóczi Péter tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a járvány helyzetre tekintettel, illetve a veszélyhelyzet feloldásának bizonytalan időpontja miatt az Elnökség úgy döntött, hogy a MÉK tavaszi küldöttgyűlését 2021. 06. 25-én fogja megtartani Budapesten a Kopaszi-gáton. Ezt megelőzően a veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a különböző beszámolókat és a költségvetést a MÉK Elnöksége májusban áttekinti elfogadja, és ezt követően ezt terjeszti majd a Küldöttgyűlés elé. Éppen ezért az Elnökség a Küldöttgyűlés előtt további 2 TET ülés megtartását tervezi.

A TET tájékoztatást hallgatott meg a jogszabály alkotással kapcsolatos fejleményekről, a Kamara szerepéről a folyamatban, hogy melyik jogszabály esetében vonták be, vagy hagyták ki a Kamarát.

Ezt követően a Területi Kamarák ismertették a járvány helyzet alatt bevezetett intézkedéseiket, működésüket. A BÉK és a MÉK FEB javasolta annak vizsgálatát, hogy a Küldöttgyűlés milyen módon rendezhető meg online formában, illetve milyen módon hozhatóak határozatok az átmeneti időszakban. A MÉK Küldöttgyűlése ezzel kapcsolatban a 2020. évi őszi küldöttgyűlésen hozott határozatokat, és ennek megfelelően a tisztújítást nem érintő határozatok a MÉK Küldöttgyűlése online formában is meghozhatja, az egyértelmű azonosításra vonatkozó szabályok betartásával. Erre vonatkozóan a MÉK Elnöksége vizsgálja az ügyfélkapun és E-papíron történő szavazás lehetőségét.

A Területi Kamarák jellemzően áttértek az online ügyintézésre. Mindenki hiányolja a személyes kapcsolatokat, az élő programokat, és bízik abban, hogy az élet előbb-utóbb visszazökken a normális kerékvágásba. A továbbképzések szervezése átvándorolt az online térbe, az egyes Területi Kamarák különbözőképpen igyekeznek segíteni, tájékoztatni a tagjaikat. A Területi Kamarák és egyéb külső szervezetek által meghirdetett továbbképzéseken túl a MÉK és az Építész Továbbképző Kft által szervezett képzések is elérhetőek a Kamara tagjai számára. Az egyes területek jelezték, hogy a januári jogszabályváltozás nyomán megváltozott területi tervtanácsi rendszer különböző hatásfokkal és eredményességgel működik, ennek kiegyensúlyozott és szabályozott működésével kapcsolatban további egyeztetéseket célszerű folytatni a jogalkotóval (mint arról több fórumon is beszámoltunk, ezek az egyeztetések korábban már megkezdődtek).

A Területi Kamarák tájékoztatást kaptak a különböző szabályzatokhoz kapcsolódó beérkezett  javaslatokról azzal, hogy azokat a javaslattevőkkel történő pontosítást követően érdemben a következő TET ülésen fogják tárgyalni.

A résztvevők áttekintették a díjszámítással, az óradíjas tervezői szolgáltatások díjaival kapcsolatos beérkezett javaslatokat. A BÉK bemutatott egy, 20 budapesti irodára vonatkozó nem reprezentatív felmérést a tervezési díjak és mérnök óradíjak jelenlegi helyzetéről, ami alapján azt állapította meg, hogy a valós díjak mélyen az ajánlott díjak alatt vannak. A hozzászólók jelezték, hogy egyrészt az ajánlott díjszabás mértékének csökkentése rontaná a szakma elfogadottságát, az építészek helyzetét, másrészt fontosnak tartották a díjszabás könnyű használhatóságát.

A Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara képviselője kérte, hogy a MÉK kezdeményezzen egyeztetést az illetékesekkel a közbeszerzési eljárások során meghatározott részvételi feltételek kapcsán, erre vonatkozóan további pontosítás szükséges a Területi Kamarák és a MÉK között.

A tanácskozás lezárását követően a résztvevők megállapodtak abban, hogy a Területi Elnökök Testülete a következő ülését is az online térben fogja tartani.

2021. március 30.


Létrehozás időpontja: 2021-03-30 21:16:52
Utolsó módosítás időpontja: 2021-03-30 21:19:19
Beküldő: Kovács Zsófia
Megtekintések száma: 309
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46464