KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Vedres György-díj

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Vedres György-díj elnyerésére Az 1987. január 22-én elhunyt, Vedres György Ybl-díjas építész emlékére özvegye Vedres György-díjat alapított.  

A díjat 2013. évtől minden évben egy építész kaphatja meg. A díjat a Magyar Építőművészek Szövetsége Elnöksége ítéli oda - 2019-ban már nyolcadik alkalommal - a „Vedres György-díj Bizottság” javaslata alapján.

A díjat minden évben a MÉSZ évi közgyűlésén – most 2019. május 27-én – adják át a díjazottnak.

A díjazott a Vedres György-díj díszoklevele mellé nettó 100.000.-Ft, azaz százezer forint elismerésben részesül. A Magyar Építőművészek Szövetségének Elnöksége olyan, 40 év alatti magyar építészek jelentkezését várja, akik oktatási vagy egészségügyi tervezésével kiemelkedő építészeti alkotást hoztak létre, és a megépült épület legkésőbb 2018. december 31-ig használatbavételi engedélyt kapott.

A pályázóknak az alábbiakat kell a részvételhez benyújtaniuk:  

- a létesítmény bemutató anyagát digitális formátumban, mely tartalmazza az épület főbb jellemzőit (alaprajzait, metszeteit és homlokzatait) és rövid építészeti műleírást legfeljebb egy oldal terjedelemben,

- legalább 5 db digitális fotót a megvalósult épületről, 300 dpi felbontásban,

- a szerző nyilatkozatát arról, hogy a mű saját szellemi alkotása, vagy ha azt társakkal készítette, úgy milyen arányú a műben jegyzett szerzősége.  

A pályázatokat digitális formátumban kérjük benyújtani a Magyar Építőművészek Szövetsége Titkárságán titkarsag@meszorg.hu email címre 2019. május 25-ig  

A díjazottat és művét a MÉSZ megjelenteti saját honlapján, és a régi-új Magyar Építőművészet című folyóiratában, illetve sajtóhírként továbbítja a honi szaksajtó számára.


Létrehozás időpontja: 2019-05-13 11:57:08
Utolsó módosítás időpontja: 2019-05-13 12:01:30
Cimkék: Vedres, György, díj, pályázat, felhívás; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 9582
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45288