KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Rostás Árpád bölcsője Charlotte Elizabeth Diana hercegnőnek

Rostás Árpád vándorasztalos újra alkotott egy csodálatos neogótikus bölcsőt. A királyi kiságy mintegy három hónap alatt készült el, anyaga tölgyfa, 200 éves diófa borítással, gyönyörű intarzia-faberakással, esztergamunkákkal, faragott, aranyozott kis koronával ékítve, 3000 éves egyiptomi technikával kivitelezve.

Az indulást megelőző vasárnap a bölcső a Szent István Bazilikában áldást kapott. Végül a múlt héten célba is ért: 2015. november 19-én került sor a bölcső átadására a Kensington Palotában, Londonban. A bölcsőt Rebecca Deacon, Kate Middleton hercegnő személyi titkára vette át a kis küldöttségtől egy rövid ceremónia keretében csütörtök délután a palota idén felújított szárnyában található elegáns szalonban. Ez már a második bölcső volt, amit Rostás Árpád a családnak készített, ez úttal azonban ő is ott lehetett személyesen, és az eredeti rendeltetési helyén vehetett búcsút művétől.

Rostás Árpád Magyar Örökség díjas restaurátor, műbútorasztalos 1962-ben cigány kisgyermekként látta meg a napvilágot, és sorsa egyik intézetből a másikba vetette. A nágocsi nevelőotthonban töltötte gyermekévei zömét, itt szeretett bele a fába, majd szülővárosában, Kaposváron sajátította el az asztalosmesterség alapjait. De ennyivel nem érte be, járta az országot, és inasként leste el a tudást az idősebb szakemberektől. Neve akkor lett ismert, mikor a marcali kórház aulájának felújítását, annak méltatlan befejezését Gyarmathy Lívia: A lépcső című filmjében megörökítette (1995). A film segítségével Rostás Árpád restaurátori tudásának híre külföldre is eljutott, majd több mint 200 kastélyban bizonyíthatta tehetségét. Az ő kezének köszönhetően maradt fenn az utókornak eredeti pompájában a versailles-i kastély parkettája, konzolasztala és tükre, itthon az Országház üléstermének bútorai, a Német-Magyar Egyetem mennyezete, a Dohány utcai zsinagóga bútorzata stb.

Munkái mellett mindig fontosnak tartja, hogy tudását továbbadja az utókornak, elsősorban a hozzá hasonló sorból származó gyermekek részére. Éveken keresztül több tábort, és karácsonyi ajándékozást szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek. Táboraiban több mint 7000 gyermek ismerkedhetett meg az asztalos munka szépségeivel, és látott példát Árpád életén keresztül, hogy van kiút a kilátástalanságból, sok munkával, és szorgalommal boldogulni lehet ezen a földön. Egyik utóbbi munkája során a Somogyvári Széchenyi kastély lépcsőházát az ott élő állami gondozott és sérült gyermekek bevonásával restaurálta, mely munkának várhatóan még lesz folytatása. Ezért a munkáért Nívó díjat kapott a Rostás Árpád Katedrális Alapítvány.

Árpádot erős hite viszi előre, számára nincs lehetetlen. Legyen az egy menthetetlennek ítélt bútor, vagy egy más számára elképzelhetetlen cél. A londoni út szervezése sem volt egyszerű, de köszönhetően a Magyar Reneszánsz Alapítvány vezetőinek, akik a találkozót a palotával intézték, és a Tomee Trans-nak, aki a szállítást, annak minden költségével vállalta, az utolsó pillanatban elhárult minden akadály. A közösségi média szerepét sem lehet kihagyni, sok ember szorított Rostás Árpád Vándorasztalosnak, hogy álma valóra váljon.

„Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud és feltalálja.” Albert Einstein


Szerző: Varga Marianna (Siófok)
Fotók: Komlós Attila (Pécs)

Rostás Árpád Vándorasztalos elérhető a 30/355-7593 számon.


Létrehozás időpontja: 2015-11-24 16:42:35
Utolsó módosítás időpontja: 2015-11-24 16:42:35
Cimkék: Rostás Árpád; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 10867
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43171