KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Velencei Építészeti Biennále 2018 | Kiválasztották a jövő évi Velencei Biennále magyar kiállítását

A hazai hagyományoknak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását.

A nemzeti biztos a pályázatot a korábbi évek gyakorlatához képest jóval korábban meghirdette, hogy minél több idő jusson a nyertes pályázat megvalósítására, a sikeres szerepléshez való felkészülésre. A pályázatot jelentős szakmai érdeklődés kísérte: a 2017. június 8-án kiírt pályázatra összesen kilenc pályázat érkezett be. A pályázók 2017. szeptember 25-én a Ludwig Múzeumban prezentáción is bemutatták az elképzeléseiket.

Valamennyi pályázat megtekinthető a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapján.

A zsűri a kilenc érvényes pályázat közül Oravecz Júlia (társkurátor: Tornyánszki Éva és Göttler Anna): A szabadság hídja – Új horizontok a városban című pályázatát nyilvánította a pályázat nyertesének.

A szabadság hídja – Új horizontok a városban projekt az utóbbi évek egyik legelőremutatóbb, univerzális – mégis jellegzetesen budapesti – urbanisztikai jelenségével, a Szabadság híd spontán közösségi térré, találkozó és eseményhelyszínné való alakulásával foglalkozik, amely az innovatív közösségi városhasználat egyik új és aktuális fejleménye.

A pályaművek közül ez a kiállítás illik bele legjobban a 2018. évi Velencei Építészeti Biennále meghirdetett központi koncepciója, a Freespace tematikájába.

A Kultúrgorilla és a Stúdió Nomad által közösen jegyzett projekt arra kíván rámutatni, hogy egy városban érdemes odafigyelni az alulról jövő spontán kezdeményezésekre. A civil aktivitások és akciók frissességet, természetességet hozhatnak egy metropolisz életébe, az elindult folyamat proaktív továbbgondolása pedig segítheti az urbanisztikai problémák megoldásáról való gondolkodást.

A tervezett kiállítás egyszerre informál, kizökkent és aktivál. A pozitív üzenet és a jó gyakorlat bemutatása a nemzetközi színtéren is jól kommunikálható. Az installáció közösségi élményalapú eleme, a pavilon átriumába tervezett könnyűszerkezetes kilátó a szokatlan nézőpont megteremtésével utal vissza a budapesti helyszínre és magára az építészet új nézőpontjaira és kiválóan alkalmas a látogatók bevonására – arra, hogy részesévé váljunk új horizontok felfedezésének.

A projekt az építész szerepet is sajátosan értelmezi, egyfelől a spontán városi folyamat segítésében, artikulálásában és továbbfejlesztésében lehetőséget azonosít, másfelől a városi használatba való kreatív beavatkozást nyitottan képzeli el. A Szabadság hídja ilyen értelemben a különböző emberek, szakmák, élmények, vélemények közötti szabad átjárásról legalább annyira szól, mint egy olyan városról, amely mostanság egyre-másra fedezi fel eddig kihasználatlan, nagyszerű adottságait.

A kiállítás a nyitott köztéralakítás és az együttműködő város témájában figyelemreméltó példaként a nemzetközi urbanisztikai diskurzus részévé teheti a budapesti „Szabadság-híd”-jelenséget, s jótékonyan hathat vissza a patinás Duna-híd jövőjére és a várostervezés gyakorlatára.
Valamennyi pályázat megtekinthető a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum honlapján.

A 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2018. május 26. és november 25. között rendezik meg. A kiállítás főkurátora Yvonne Farrell és Shelley McNamara építész, akik Freespace címmel hirdették meg a Biennále központi programját.

A kiállításhoz kapcsolódó nagy felbontású képek és a sajtóanyag regisztrációt követően letölthetők a Ludwig Múzeum honlapjának PRESS menüpontjában. Regisztrálni ITT tud.


Létrehozás időpontja: 2017-10-02 16:42:37
Utolsó módosítás időpontja: 2017-10-02 16:51:39
Cimkék: Velence, kiállítás; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 8912
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44301