KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Sándy Gyula-díj, 2013 díjazottja: Révész Gábor építészmérnök

A felelős műszaki szakemberek elismeréséért
Az Építőipari Nívódíj pályázaton belül Sándy Gyuláról elnevezett különdíjat alapított 2011-ben a Magyar Építész Kamara. „Szolgálja a díj az építés szakterületén dolgozó építészek-mérnökök munkájának elismerését, és állítsa a kivitelezési munkához való hozzáállásukat példaként a szakmai közvélemény elé” – olvasható a díjat alapító MÉK Elnökségi határozatában.

A díj a magasépítés területén évente egyszer, egyetlen, a „felelős műszaki vezetők” címjegyzékében szereplő szakembernek ítélhető oda, olyan épületért, amelyet építőipari nívódíjra neveztek.
Idén a díjat az egri Eszterházy Károly Főiskola (Egri Líceum) épületének felújítását végző Hunép Univerzál Zrt. – Imola Kft. konzorcium felelős műszaki vezetőjének, Révész Gábor okleveles építészmérnöknek ítélte oda a Bizottság.
Révész Gábor 1989-ben diplomázott a BME Építészmérnöki Karán, 1999 óta az IMOLA ÉPÍTŐ Fővállalkozó Szolgáltató Kft. projektigazgatója és vezető tervezője. Irányításával számos beruházás készült és több műemléki épület újult meg. E kitüntetést szintén műemléki munkáért, a 18. század második felében, 1761-1782 között, alapvetően Fellner Jakab tervei alapján elkészült barokk épület magas színvonalú felújításáért vehette át.
A díj névadója, Sándy Gyula (1868-1953) 1914-től huszonöt éven át volt a M. Kir. József Műegyetem Épület-szerkezettan Tanszékének professzora és tanszékvezetője, tanítványai között tudhatók a korszak nagynevű, meghatározó építészei. Több épület-szerkezettani könyvet publikált, és részt vett számos épület tervezésében. S ahogy a kiírás is utal rá, elszánt, megalkuvás nélküli erkölcsi és szakmai felfogása és az építészeti munka elméleti és gyakorlati tevékenységének egységét hirdető magatartása szintén követendő példát állít a mai építésztársadalom tagjai elé. 

Korábbi díjazottak:
2011. Molnár János felelős műszaki vezető, K3 Irodaház, Budapest
2012.  Hollós István felelős műszaki vezető, Kodály Központ, Pécs

Sándy Gyuláról és a díjról további információ:   

- Sándy Gyula-díj 2012

- Sándy Gyula-díjátadó 2011

SÁNDY GYULA - DÍJ


Létrehozás időpontja: 2013-12-16 10:20:22
Utolsó módosítás időpontja: 2014-01-08 15:16:19

Megtekintések száma: 15700
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41629