Nagy örömünkre IV. szakmai napunkon is megtelt az Ötpacsirta utca összes terme és udvara: közel 250 fő vett részt a délelőtti és délutáni programokon.
Idén online is be lehetett kapcsolódni, a MÉK youtube csatornáján keresztül közvetítettük az egész napot. Aki sem személyesen, sem a távolból nem vett részt, azok számára jó hír, hogy terveink szerint az idei előadásokból is válogatunk majd és szakmai továbbképzés keretében elérhető lesz a tako.mek.hu oldalon keresztül.
Kövesse nyomon élőben a rendezvényünket az alábbi link segítségével!
MÉK Podcast - Építészetről mindenkinek - következő adását szeptember 11. csütörtökön délelőtt 10 órától lehet megtekinteni.
A Magyar Építész Kamara idén is megrendezi a SzeptemberFeszt rendezvényt az Építészek Házában!
Idén is érdekes előadások, beszélgetések, gasztronómiai és zenei programok várják a résztvevőket.
A 2024. októberétől hatályba lépett 266/2013. (VII.11.) Kormányrendelet módosítása az építészeti-műszaki tervezői szakmagyakorlási tevékenység engedélyezésének és folytatásának feltételeként előírja a kötelező tervezői felelősségbiztosítás meglétét. Teljesítésére az átmeneti rendelkezések január 15-ig adtak haladékot.
A beruházáslebonyolítói tevékenység szabályozása 2024. október 1-ét követően az alábbiak szerint módosult:
Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (Épkiv.) értelmében a közbeszerzési törvény szerinti közösségi értékhatár feletti beruházások esetén építtetőnek -írásbeli szerződéssel- beruházáslebonyolítót kell megbízni.
A költségszakértői tevékenység szabályozása 2024. október 1-ét követően az alábbiak szerint módosult:
Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (Épkiv.) értelmében az építtető és a vállalkozó kivitelező az építési beruházással kapcsolatos gazdasági, gazdaságossági, pénzügyi tervezési és ezekkel kapcsolatos döntés-előkészítési feladatokra költségszakértőt bízhat meg.
Tisztelt Érdeklődő!
A Magyar Építész Kamara 2025. augusztus 4. (hétfő) és 2025. augusztus 22. (péntek) között ügyviteli szünetet tart!
Az első telefonos és személyes ügyfélfogadási nap: 2025. augusztus 25. (hétfő) 12:00-15:00 óra között.
Az ügyviteli szünet alatt a titkárság és minden szakértői testület, bizottság ügyintézése is szünetel!
A titkárság elérhetősége és az általános ügyfélfogadási információk innen érhetők el: https://mek.hu/mek-titkarsag
Tisztelt Főépítész Asszony!
Tisztelt Főépítész Úr!
A helyi emlékként védett műemlékek megújuló állami nyilvántartása kapcsán az alábbiakról tájékoztatom.
A MÉK Elnökségének döntése alapján 2025. október 30-án, csütörtökön kerül megrendezésre a MÉK soron következő Tisztújító Küldöttgyűlése a Kopaszi-gát, Öbölház rendezvénytermében.
Már elérhető a MÉK podcast 8. része: Turi Attila építésszel, a MÉK alelnökével, az MMA elnökével beszélget Tutervai Mátyás, a MÉK alelnöke.
Szóba kerül a MÉK és az MMA kapcsolata, szerepe, a főépítészek világa, a tervtanácsok helyzete, Makovecz Imre gondolatai, és persze a Köztestületek háza is.
Izgalmas gondolatok kultúráról, építészetről, építészekről! Nézze meg Ön is!
2025. május 22-én a BME épületében tartotta meg alakuló ülését a MÉK első kollégiuma, az Épületszerkezeti Kollégium (MÉK ÉK). A MÉK Elnöksége többszöri egyeztetést követően fogadta el az ügyrendet, amely alapján került megszervezésre az esemény.