Huszonnegyedik alkalommal került átadásra a 2000-ben megalapított „Az Év Főépítésze díj”. Évente két kategóriában adományozható elismerés: Az „Év Főépítésze díj”-at aktív főépítész, míg a „Főépítészi Életmű díj”-at a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.
A Népi Építészeti Programot a magyar kormány hozta létre a veszél eztetett, műemléki értéket képviselő vidéki épített örökségünk megóvására, megőrzésére. A programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány működteti.
A korábbi évekét jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A rangos, több évtizedes hagyománnyal bíró elismerést, valamint a vele járó támogatást a tudomány, művészet, építészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek ítélik oda. A Prima Primissima díjazottak kiléte december elején válik ismertté, az ünnepélyes átadóra a Művészetek Palotájában kerül sor.
Hidegburkolás és műgyanta terrazzo padló készítése Mapei termékekkel a W Budapest Hotelben
Az egykori Drechsler-palota neoreneszánsz stílusú épület Budapest szívében, a Magyar Állami Operaházzal szemben található az Andrássy úton, UNESCO világörökségi helyszínen.
Az 1886-ban átadott impozáns épület Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épült, és többek között itt működött a 20. század második felében a híres Állami Balett Intézet is. A hányatott sorsú épület ezt követően 20 évig teljesen üresen állt, majd a Marriott International meglátta benne a lehetőséget, és a teljeskörű renoválást követően, 2023-ban megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a magával ragadóan izgalmas stílusú, ötcsillagos W Budapest Hotel.
Laudáció:
Professzor Klein Rudolf az Óbudai Egyetem Építéstudományi Kar egyetemi tanára, az MTA doktora. Kutatási és oktatási szakterülete az építészettörténet és az építészetelmélet. Rendszeresen publikál külföldi lapokban vagy jelenik megy egy-egy újabb könyve, valamint gyakran tart előadásokat a világ számos pontján Berlintől New Yorkig.
Szívből gratulálunk Turi Attila építésznek a Magyar Művészeti Akadémia elnökévé történt megválasztásához!
Egy badacsonyörsi nyaraló és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épülete az Év Háza 2023-ban
A szakmai zsűri szerint egy szívmelengető, mértéktartó badacsonyörsi nyaraló és a budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának érzékeny és tiszta, kortárs épületalakítása a két legjobb 2023-ban. Idén először társasház különdíj is gazdára talál, amelyet a pályázat főtámogatója, a Leier Hungária Kft. hívott életre és am elyet a budapesti, Nagy Diófa utcai GRAND’OR társasház alkotóinak ítélt a zsűri.
DIPLOMADÍJ 2023 HIRDETMÉNY
Kedves frissen Diplomázott Építész(mérnök), Belsőépítész – Környezettervező művész, Tájépítész- mérnök és Településmérnök hallgatók!
2023. október 10-én a központi, Dunaharasztiban lévő kirendeltségünkön 9:30 órás érkezéssel és 10:00 órás kezdéssel elméleti előadásokon és szerelési bemutatókon keresztül szerelt homlokzat, homlokzati nyílászáró és ezek 3D látványtervezési lehetőségei témakörben bővítheti ismereteit.
Az előadássorozat akkreditált, kreditpontos melynek pontértéke: 2 pont
(Az OTIR oldalán az alábbi linken elérhető a pályázati információ: https://otir.mek.hu/tk-5478)
2023. október 1. vasárnap 18 óra
Helyszín: Ybl Egyesület székhelye Budapest I. Ybl Miklós tér 9.
"150 ÉVE EGYESÜLT PEST, BUDA és ÓBUDA" című Vándorkiállításunk megnyitását 2023. szeptember 26-án (kedd) 17.00 órakor tartjuk a Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában
A szakma és a közönség elismerését egyaránt kiérdemlő, különleges épületek, köztük a „kavicsnak” becézett Budapest Sportaréna, a Puskás Aréna, valamint az MVM Dome terveit is jegyző Skardelli György kapta meg a Hegyvidék díszpolgára kitüntető címet. Az elismeréssel járó oklevelet Pokorni Zoltán polgármester adta át a MOM Kulturális Központban rendezett avatóünnepségen.
„Nagyszerű építész, egyedülálló épületek, ihletett házak tervezője. De az építészetnél is sokkal fontosabb, hogy Skardelli György jó ember” – mondta méltatóbeszédében Vadász Bence építész. Skardelli szerinte olyan ember, aki magában hordozza és vállalja régi, szeretett tanárainak, mestereinek intelmeit, soha meg nem tagadva őket. Alkotóként egyszerre hagyománytisztelő és hagyományteremtő, művei pedig szívhez szólóak, mert természetesek és értünk vannak. Személyiségét egy csonthéjas terméshez hasonlította, amely „kívül kemény, szikár, csöndes, szerény, belül, a burok alatt pedig káprázatos színek és pikáns ízek tobzódnak.”