Aktuális
Június 20-án átadták az idei Árkay-díjakat

Június 20-án átadták az idei Árkay-díjakat

A MOME Építészeti Intézete és a Hegyvidéki Önkormányzat együttműködésében minden évben meghirdetett Árkay-díj pályázat 2023-ban nemcsak az egyetem mesterszakos építészhallgatóinak szólt, hanem a MATE tájépítésze végzős hallgatóit is bevonták a munkába.

Ezúttal, az Istenszeme fogadó fejlesztésére, új funkciójára vártak megvalósítható ötleteket, a hivatalos díjátadón a szokások szerint az Árkay-díj és Árkay-diplomadíj átadására is sor került.

Az országos műemléki és helyi védelem alatt álló zugligeti Istenszeme fogadó (Haggenmacher-villa) ami korábban a főváros tulajdonában állt, itt működött a Kossuth Lajos gyermekotthon a 90-es évek elejéig. Aztán a főváros végül eladta egy magánszemélynek, azonban a kormány élt az elővásárlási jogával, így végül állami tulajdonba került – ismertette az erdei környezetben fekvő épület közelmúltbeli történetét Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere. Elmondta, hogy amikor az Önkormányzat hozzálátott a Normafa és környékének rendbetételéhez akkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a projekt nemcsak a hegygerincet, hanem az egész hegyet jelenti.

Ezzel a felismeréssel láttunk hozzá az itteni elhagyott, védett épületek helyreállításához, a Lóvasút épülete, a Fácános vendéglő és a Rajk-villa így újulhatott meg. Maradt a Disznófő étterem és az Istenszeme volt vendégfogadó, ez utóbbi most kaphat új funkciót, amihez a kormány a Budapesti Fejlesztési Központ és a Hegyvidéki Önkormányzat segítségét kérte”.

Az utóbbi két évben számtalan ötlet futott be az Önkormányzathoz, de ezek egyike sem volt meggyőző. Hiszen a cél az, hogy a jelentős összegből felújításra kerülő ingatlan legalább a fenntartásának költségeit kitermelje.

Turisztikai funkciót nehéz elképzelni, inkább valamilyen közfunkcióban lehet gondolkodni, ami normatív támogatást kaphat. Így alakultak ki a pályázaton meghirdetett témakörök, a zarándokszállás, nyári tábor és az oktatási intézmény funkció” – hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán, hozzátéve, hogy mindegyik pályamű izgalmas és egyedi, ami pedig különösen előremutató, hogy megvalósult a tájépítészekkel az együttműködés, hiszen egy erdei területről van szó.

Kovács Csaba építész rámutatott, hogy a MOME és az önkormányzat közötti együttműködés már közel húsz éves. „Jó dolog, hogy életszerű feladatokat kínál az önkormányzat, valóban megvalósításra váró problémákra keresik a válaszokat”.
A MOME Építészeti Intézet igazgatója szerint az épületállomány egyetemes emberi örökség, és ma már nem az kell legyen a cél, hogy ezeket lebontsuk és újakat építsünk, hanem sokkal inkább a megtartásukra érdemes fókuszálni. Tehát, új funkciókkal megtölteni a régi értékeket, hiszen ezzel az ökológiai lábnyomunkat is csökkentjük. Nemcsak a védett épületekre igaz ez, hanem valamennyi építményre. Az Istenszeme fogadó története során volt vendéglátóhely, lakóépület és oktatási intézmény, most pedig egy másfajta hasznosításra vár. Nem egyszerű ezt megoldani, de izgalmas kihívás, és az örömteli, hogy a hallgatók megvalósítható ötleteket adtak az Önkormányzatnak.

Fonti Krisztina alpolgármester kifejtette, hogy eredményes a közös munka a MOME-vel. Ennek egyik legszebb példája a Királyhágó téri Hegyvidék Galéria, ami szintén pályázati téma volt, és bátran állítható, hogy Buda legszebb galériáját sikerült az építészhallgatók segítségével kialakítani.
Nagyszerű élmény volt részt venni a pályázati folyamatban, látni, hogyan formálódtak az ötletek. Az pedig különösen inspiráló, hogy ilyen sokféle megoldás született a funkció és a kialakítás tekintetében egyaránt”.
Az alpolgármester asszony elárulta, hogy az Önkormányzat szeretné a pályamunkákat a hegyvidéki polgárokkal is megismertetni, ezért kiállítást rendeznek a Polgármesteri Hivatal folyosógalériáján.

Hapszné Tarcsafalvi Eszter kerületi főépítész kiemelte, hogy tájépítészeti szempontból és az épületek kialakításakor is számos nem várt, különleges megoldás született. Éppen ezért a Bírálóbizottság úgy döntött, hogy dicséreteket is kioszt, mert ezzel szeretné elismerni ezeket az értékes gondolatokat.

Dicséretben részesült Pálinkás Szűcs Tilla, Winkler Rebeka Johanna és Gulyás Janka Eszter, valamint Rujp András és Galbavá Viktória pályamunkája.

Idén három Árkay pályázati díjat ítéltek oda, az első díjat Majnár Rebeka Anna, a másodikat Dózsa Bercel – Veres Dóra és Csukás Nikolett – Pintye Zsófia, míg a harmadik díjat Novák Adrienn – Puskár Dóra és Rigó Anna – Pakodi Dóra nyerte el.
Az Árkay-diplomadíj – ezt a végzős mesterszakosok számára írták ki - esetében a többi között a mestermunka-diplomaterv aktualitását, építészeti koncepcióját, egyediségét, komplexitását, építészeti minőségét, grafikai megjelenítését, a makettek minőségét értékelték.

Az idei Árkay-diplomadíjjal Krusinszky Kitty, Micélium tudásközpont a Téglagyári-völgyben című munkáját ismerték el, dicséretet kapott Domonkos Kázmér és Formanek Lisa.

 

forrás: https://hegyvidek.hu/aktualis/hirek/atadtak-idei-arkay-dijat