Aktuális
Lezajlott az első Főépítészi és Településtervezői Regionális Fórum

Lezajlott az első Főépítészi és Településtervezői Regionális Fórum

2025. január 29-én szerdán a Magya Építész Kamara Főépítészi Tagozata és a Terület- és Településrendezési Tagozata közös szervezésében megrendezésre került a Főépítészi és Településtervezői Regionális Fórum  Érden amelyen közel 200 fő vett részt. A kamarai szakmagyakorlók mellett Pest vármegye polgármesterei is meghívást kaptak a Fórumra.

Hajnóczi Péter MÉK elnök, Márton Melinda tagozati vezetőségi tag és Rumi Imre tagozati elnök megnyitó szavait követően Nemcsák Károly színművész előadásában a Vers Magyarországról című költeményt hallgathatták meg a résztvevők.

A konferencia első előadójaként A magyar építészetről szóló törvény hatálybalépésével összefüggő jogszabályváltozásról tartott előadást Gombos Márk helyettes-államtitkár az ÉKM részéről.

Ezt követte a helyszínt biztosító Érd Megyei Jogú Város polgármesterének, dr. Csőzik Lászlónak és Varga Melinda főépítésznek a Polgármester és Főépítész együttműködéséről szóló ismertetője.

Majd Salamin Ferenc az Országos Főépítész Kollégium elnöke a Főépítészek, állandóság és változás címmel tartott gondolatébresztő beszédet.

A délelőtti blokk végén Dr. Tomor Tamás fejlesztési igazgató mutatta be az Envirosense Hungary Kft Településfejlesztési térinformatikai fejlesztéseit .

A délutáni blokkban Iványi Gyöngyvér állami főépítész A tervtanácsok feladatairól, illetve TÉKA-az új OTÉK településrendezései vonatkozásai címmel tartott ismertetőt.

Ferenczy András építész a Terrán képviseletében a Tetők építészeti megjelenése a települési szövetben című anyagot mutatta be.

Faragóné Godó Mária állami főépítész pedig a Településtervek egyeztetési eljárásról tartott előadást a résztvevőknek.

A rendkívül tartalmas programnak várhatóan hamarosan lesz folytatása.