Tájékoztató a 2026 szeptemberben induló ciklusról
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületszerkezettani Tanszéke – legalább 35 fő végleges jelentkezése esetén – várhatóan 2026. szeptemberi kezdéssel, ismét indítani tervezi az épületszigetelő szakmérnöki szakon történő szakirányú posztgraduális képzést. A jelentkezés minimum feltétele a műszaki képzési területen legalább alapképzésben (vagy a korábbi képzési rendszer szerinti főiskolai képzésben) szerzett mérnök szakképzettség.
A felvételi pontos rendjét lásd alább.
A képzés célja a hő- és vízszigetelések, valamint az épületakusztikai tervezésében, továbbá az ehhez szükséges megalapozó ismeretekben megfelelő elméleti és gyakorlati képességekkel rendelkező mérnökök képzése. A képzést ajánljuk minden a szigetelések tervezésével, szakértésével és kivitelezésével foglalkozó, valamint az azokkal kapcsolatban az anyaggyártói oldalon dolgozó mérnök, illetve munkáltatók számára!
A négy féléves képzés félévente körülbelül 14-15 egynapos alkalomból áll, jellemzően 2-2 teljes napos csoportokban (Péntek-Szombat) lebonyolítva, ami összesen 4 (félév) x 120 = 480 órát jelent. A féléves feladatok elkészítése és a zárthelyikre vagy vizsgákra való felkészülés legalább ugyanennyi időt igényel. Félévente/évente egy alkalommal, egy- vagy kétnapos épület- vagy üzemlátogatást is tervezünk. A tanfolyamon félévenként 30 kreditpontot kell teljesíteni.
A képzés a tanterv szerinti féléves feladatokkal / zárthelyikkel vagy félévvégi vizsgákkal, illetve "Akusztika", "Hőszigetelés" és "Vízszigetelés" tárgyakból tett államvizsgával zárul. Az oklevél megszerzésének feltétele egy elfogadott témavázlat alapján kidolgozott diplomadolgozat államvizsgán történő ismertetése illetve megvédése.
A képzés tandíjköteles; a tandíj összege félévente 350.000,- Ft, mely összeget a hallgató a beiratkozással egyidejűleg köteles befizetni. Az akkreditált képzés tandíja költségként elszámolható, áfája 0%; fizetését a munkáltató is átvállalhatja.
További tájékoztató (tematika, képzési terv): epszerk.bme.hu
(Oktatás / Szakmérnöki képzések / Épületszigetelő szakmérnöki)
A jelentkezés menete:
Előzetes jelentkezést a szigetelo.szakmernoki@epsz.bme.hu e-mail címre, vagy közvetlenül az Épületszerkezettani Tanszék adminisztrációján (BME Épületszerkezettani Tanszék, 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3. II.40., fax: 06-1-463-39-49) várjuk 2026. Május 31-ig (a jelentkezők számától függően ezt egy alkalommal meghosszabbíthatjuk).
A jelentkezéshez kérjük csatolni:
Az előzetes jelentkezés szükséges, de nem elégséges a végleges jelentkezéshez és a felvételhez. (lásd alább).
A vonatkozó szabályzatok miatt utólagos jelentkezést sajnos nem áll módunkban elfogadni.
A képzés tényleges indításáról és a felvételről a jelentkezések beérkezése után születik döntés.
Letölthető tartalom: