Kedves Kollégák, néhány elgondolkodtató adat a közúti áruszállítással kapcsolatban:
- energiafelhasználás: 1600 kJ/ tonna-km
- CO2 emisszió : 220 g/árutonna
Egyéb környezetszennyező hatások keltésében a közlekedés (közúti áruszállítás) aránya % ban kifejezve :
- zajterhelés 40 %
- légszennyezés, füst-szmog képződés 40-50 %
- savasodás 50 %
- klímaváltozás 50 %
(forrás: http://www.zoldinfolanc.hu/doksik/orszagos/kozlekedes/kozlszenny.pdf)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületszerkezettani Tanszéke – legalább 25 fő végleges jelentkezése esetén – várhatóan 2015. február végi kezdéssel, ismét tervezi elindítani az épületszigetelő szakmérnöki szakon történő másoddiplomás képzést.
A négy féléves képzésben félévente 6 alkalommal szervezett, két-két napos, összesen négyszer 120 óra kötött elfoglaltságot jelent. Félévente egy alkalommal, egy- vagy kétnapos épület- vagy üzemlátogatást is szerveznek. A tanfolyamon félévenként 30 kreditpontot kell teljesíteni.
A képzés a tanterv szerinti félévvégi vizsgákkal, illetve "Hangszigetelés", "Hőszigetelés" és "Vízszigetelés" tárgyakból tett államvizsgával zárul. Az oklevél megszerzésének feltétele egy elfogadott téma vázlatnak megfelelő diploma dolgozat elkészítése, és az abban foglaltaknak, az államvizsgán történő ismertetése illetve sikeres megvédése.
A szakmérnöki képzés tandíjköteles; a tandíj összege félévente 220.000,- Ft, mely összeget a hallgató a beiratkozással egyidejűleg köteles befizetni. Az akkreditált képzés tandíja költségként elszámolható, áfája 0 %; kifizetését a munkáltató is átvállalhatja.
További tájékoztató (tematika, képzési terv) www.epszerk.bme.hu honlapon található.
A szak felelőse Horváth Sándor egyetemi adjunktus.
A képzés indításáról a beküldött jelentkezések száma alapján születik végső döntés.
Korábbi előzetes jelentkezésének megerősítése, és / vagy új jelentkezés az elérhetőségek megadásával, legkésőbb 2015. január 20-ig a BME Épületszerkezettani Tanszéken.
Cím: 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3. II.40.
Fax: 06-1-463-39-49
e-mail: ksomogyi@epsz.bme.hu
2015 01 09 péntek
tudomány FUGA science
16:00 Absztrakt fogalmak nyelvi kifejeződése különböző kultúrákban
A Magyar Közgazdasági Társaság Kultúra-gazdaságtani Szakosztályának ülése
Előadó:
HORVÁTH József (közgazdász, Budapesti Corvinus Egyetem)
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
fotó FUGA photo
18:00 Lenyomat
PÓLYA Zsombor
Kiállításmegnyitó
Megnyitja:
UHL Gabriella
Megtekinthető: 2015 02 04
képzőművészet FUGA fine arts
19:00 Finisszázs
Találkozás egy első benyomással
DORSÁNSZKI Adrienn
Zenél:
Zanzinger
2015 01 10 szombat
film FUGA movie
ZALAVÁRY Lajos portréfilmje
Tizenkét kőmíves No. 35.
Glokalfilm Kft, 2010
Szerkesztő:
CSONTOS Györgyi
Rendező:
CSONTOS János
A film a FUGA teljes nyitva tartási ideje alatt az előtéri képernyőkön két héten keresztül tekinthető meg.
2015 01 11 vasárnap
komolyzene FUGA music
18:00 Ensemble Platypus (Ausztria)
Átlátszó Hang Fesztivál
A Budapest Music Center, a Fuga, a Gryllus Kft.,a MuPATh és a Zeneakadémia Koncertközpont közös rendezésében
Műsor:
Anton WEBER, Otto M. ZYKAN, Fredrik NEYRINCK, Marcel REUTER, Olivier MESSIAEN, Alban BERG, Hannes DUFEK, KURTÁG György művei
Közreműködik:
Louise CHISSON (hegedű), Myriam GARCÍA FIDALGO (cselló), Theresia SCHMIDINGER (klarinét), Frederick NEYRINCK (zongora), Šimon VOSEČEK
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, Osztrák Kulturális Fórum
Jegyárak: 1500 FT / 1000 FT*
* Kedvezményes jegyár az Építész és Mérnök Kamara tagjainak, diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak és fogyatékkal élőknek.
Jegyvásárlás a helyszínen koncertkezdés előtt 1 órával.
Nyitva tartó kiállítások:
A semmi is csak illúzió / PAUER Gyula
Megtekinthető: 2015 01 11
NAPHIMNUSZ / Nemzetközi Velencei-tavi Symposion 2006–2014
Megtekinthető: 2015 01 18
Terek – Jelek – Életterek / BERNÁTH Alex
Megtekinthető: 2015 01 11
Találkozás egy első benyomással / DORSÁNSZKI Adrienn
Megtekinthető: 2015 01 11
Kreatív grafikai feladat – FUGA címlapterv / Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói
Megtekinthető: 2015 01 07
Az év elején 3 nap erejéig megnyílnak a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola művészeti campusainak műhelyei, ahol oktatóink és hallgatóink segítségével az érdeklődők megismerhetik a képzéseket, a főiskolán zajló izgalmas munkát.
Hazánk legnagyobb művészeti felsőoktatási intézményében egyedülállóan széles palettát kínálnak a felvételizőknek: a két művészeti intézetben - Alkalmazott Művészeti Intézet, Médiaművészeti Intézet - 12 alapszak (BA) és 7 mesterszak (MA) várja a hallgatókat többek között a film, a fotó, a divat, a design, az animáció, a grafika, a média design és a belsőépítészet különböző területein.
Időpontok:
2015. január 10. szombat 10.00
2015. január 29. csütörtök 10.00
2015. február 5. csütörtök 16.00
Helyszín:
1077 Budapest, Rózsa utca 4-6.
A valódi mester-tanítvány kapcsolatra és team munkára épülő oktatási struktúra alapját a neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló oktatói gárda, valamint a legmodernebb technológiákkal, szoftverháttérrel, magas technikai felszereltséggel működő műhelyek, műtermek adják.
A nyíltnapok keretében az általános pótfelvételi tájékoztatáson túl Túry György, a Kommunikációs és Művészeti Kar dékánja, Baráth Hajnal művészeti rektorhelyettes és Liszka Tamás a Médiaművészeti Intézet vezetője mutatja be a képzéseket, kitérve a legújabb sikerekre is.
Hallgatóink a program során rövid prezentációk keretében beszélnek arról, hogy milyen az élet a BKF-en: milyenek a tanárok, a műhelyek, az eszközkészlet, a technika, a felszereltség, és hogy mivel foglalkoznak az egyes szakokon, milyen hazai és nemzetközi sikereket értek el és milyen közös projektek megvalósítására nyílt lehetőségük.
Nagy felbontású fotók letölthetők:
https://www.dropbox.com/sh/rw9cjn0aszrk9xo/AAA6yQwE9dfGeExLqLNOQ6Fba?dl=0
Kontakt:
Kubik Elvira PR&kommunikáció BKF
elvira@kubikelvira.com
Tel: 00 36 20 916 32 06
Képzések:
BA alapszakok és specializációk (hat féléves képzés):
Alkalmazott Művészeti Intézet:
Médiaművészeti Intézet:
MA alapszakok (négy féléves képzés):
Alkalmazott Művészeti Intézet:
Médiaművészeti Intézet:
European Film School (EFS)
A BKF-en alapított nemzetközi filmes iskola neves szakember gárdája egyedülálló oktatási programot nyújt cinematograpy szakán, ahol a hallgatók megtanulhatják mindazt, amit a filmkészítésről tudni kell!
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskoláról
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Magyarország legnagyobb művészeti képzési portfolióval rendelkező felsőoktatási intézménye. A BKF-en 2 karon, 4 fő képzési területen (kommunikáció, üzlet, turizmus, művészet) folyik képzés. A folyamatosan bővülő magyar és angol nyelvű képzési kínálatban jelenleg 29 alapszak, 12 mesterszak, 27 szakirányú továbbképzés, és 18 felsőoktatási szakképzés közül válogathatnak a főiskola iránt érdeklődők. A BKF-nek jelenleg több mint 7000 hallgatója van, akik 2011-től már nemcsak a fővárosban, hanem Hódmezővásárhelyen, a főiskola Regionális Tudásközpontjában is folytathatják tanulmányaikat. Az intézmény 2001 óta meghatározó és folyamatosan növekvő szereplője a hazai felsőoktatásnak. Tevékenysége elismeréseként 2011-ben és 2012-ben is elnyerte a Superbrands védjegyet. A BKF jelenleg 70 külföldi intézménnyel tart fent partneri kapcsolatot 27 országban. A 2009-ben indult művészeti képzéseken jelenleg 12 alap- és 7 mesterszak közül választhatnak a leendő hallgatók. A Művészeti képzések partnere többek között a Walt Disney Company, az Europa Design Hungary Zrt., Nanushka, az Origo Film Studio, a Lengyel Intézet, Iparművészeti Múzeum, az MTVA. Képességfejlesztő tréningrendszere egyedülálló itthon.
2014 12 22 hétfő
könyv FUGA books
19:00 5. Petri György-díj
Díjátadó
Köszöntőt mond:
NAGY Bálint (az N&n galéria és a díj alapítója)
BALASKÓ Ákos, HEVESI Judit és JASSÓ Judit
Laudációt mond:
VÁRADY Szabolcs (író, költő)
Felolvas:
BECK Tamás, a 2014-es év Petri György-díjazottja
Közreműködik:
HEGEDŰS D. Géza és harmadéves hallgatói a Színház és Filmművészeti Egyetemről: / BAKI Dániel, BLAHÓ Gergely, BODOKY Márk, DÉR Zsolt, EMBER Márk, FIGECZKY Bence, GEORGITA Máté Dezső, GYÖNGYÖSI Zoltán, KISS Andrea, MEDVECZKY Balázs, OLASZ Renátó, OSVÁTH Judit, PAPP Endre, RUJDER Vivien
2014 12 28 vasárnap
komolyzene FUGA music
18:00 À la carte
A Lanner Kvartett Óévbúcsúztatója
Műsor:
J. LANNER, a STRAUSS család, WEINER, ALBENIZ és MASCAGNI művei, a közönség szerkesztésében
Az együttes tagjai a Budapesti Fesztiválzenekar művészei:
SELMECZI Gábor és KOSTYÁL Péter (hegedű), FEKETE Zoltán (brácsa), MARTOS Attila (bőgő)
Támogató: Törley Pezsgőpincészet
Jegyárak: 1500 FT / 1000 FT*
* Kedvezményes jegyár az Építész és Mérnök Kamara tagjainak, diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak és fogyatékkal élőknek.
Elővétel 2014. december 5-től.
Jegyvásárlás a helyszínen koncertkezdés előtt 1 órával is.
2014 12 24 szerda
9:00 - 12:00
2014 12 25 - 12 26 csütörtök - péntek
ZÁRVA
2014 12 27 - 12 30 szombat - kedd
10:00 - 18:00
2014 12 31 szerda
9:00 - 12:00
2015 01 01 csütörtök
ZÁRVA
2015 01 02 - péntektől
10:00 - 21:00
Nyitva tartó kiállítások:
A semmi is csak illúzió / PAUER Gyula
Megtekinthető: 2015 01 11
NAPHIMNUSZ / Nemzetközi Velencei-tavi Symposion 2006–2014
Megtekinthető: 2015 01 18
Terek – Jelek – Életterek / BERNÁTH Alex
Megtekinthető: 2015 01 11
Találkozás egy első benyomással / DORSÁNSZKI Adrienn
Megtekinthető: 2015 01 11
Kreatív grafikai feladat – FUGA címlapterv / Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulói
Megtekinthető: 2015 01 07
A Finn Nagykövetség függetlenségnapi rendezvények eseményeként a Finn Oroszlán és a Finn Fehér Rózsa Lovagrend érdemrendjével kitüntetett négy fő december 9-én vehette át a magas rangú finn állami kitüntetést. A Sauli Niinistö finn köztársasági elnök, a finn lovagrendek nagymestere által odaítélt elismeréseket Pasi Tuominen nagykövet nyújtotta át a kitüntetetteknek.
Prof. Dr. Kaszás Károly a Finn Oroszlán Lovagrend első osztályú érdemrendjét kapta a finn építészet magyarországi megismertetéséért és népszerűsítéséért.
A 25. éves ÉVOSZ ünnepélyes közgyűlésén a MÉK Sándy Gyula-díját dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, és Szalay Tihamér, a MÉK alelnöke adták át.
Az idén negyedik alkalommal átadott díjat az Építész Kamara alapította a jelentős építész tervezői és oktatói tevékenységet végző építész professzor emlékére, aki az épületei kivitelezését is személyesen irányította.
A díjat az Építész Kamara annak a kivitelezésért felelős szakembernek adja, aki a leginkább segített az eredeti építészeti elképzelés megvalósításában.
Idén ezt Juhász Zoltán, a MARKET Zrt. projektvezetője kapta, a Budapest Music Centeren (BMC) építkezés felelős műszaki vezetésért.
Az Építőipari Nívódíjak:
Középület kategóriában a Budapest Music Center (BMC) épülete (MARKET Zrt., Juhász Zoltán, BMC – Gőz László, építész: Art 1st Design Stúdió);
Középület kategóriában kapott díjat szintén a tihanyi Porta Pacis - Béke kapuja látogatóközpont (MERKBAU Kft., Tihanyi Bencés Kongregáció, építész: CZITA Építész Iroda);
Irodaépület kategóriában a budai II. kerület, Medve utcai Geometria Irodaház (Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft., Tenke Ingatlan Kft., építész: 3H építésziroda);
Kereskedelmi létesítmény kategóriában a Four Points by Sheraton Kecskemét Business Hotel & Konferenciaközpont (KÉSZ Zrt., Szignum-Építő Kft.);
Sport és szabadidős létesítmény kategóriában az újpesti Halassy Olivér Városi Uszoda (Monting Mérnökiroda Kft., Újpest Önkormányzata, Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft.);
Ipari és energetikai kategóriában a SAUFLON Innovációs Központ (Újlaki Építő Kft., SAUFLON, építész: Földes és Társai);
Ipari és energetikai kategóriában az ELMÜ Irodaépülete és Üzemirányító Központja (Uni-Invest Kft., építész: Achis Építész Iroda);
Műemlékhelyreállítás kategóriában budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom helyreállítása (Magyar Építő Zrt., Reneszánsz Zrt., EMMI, építész: Deák Zoltán, Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ);
Közlekedési létesítmény kategóriában a hárosi M0-s híd, a Deák Ferenc híd második szakaszának építése (A-Hídépítő – Közgép – Strabag – Colas, Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt., Pont Terv – FŐMTERV, UNITECH);
Környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kategóriában a szentendrei mobilgát és a kapcsolódó árvízvédelmi rendszer megújítása (Swietelsky Magyarország Kft., Szentendre Város Önkormányzata, KEVITERV AKVA Kft. - Mélyépterv Komplex Mérnöki Zrt.).
Többlakásos társasház, komplex infrastrukturális létesítmény és mezőgazdasági létesítmény kategóriában nem osztottak ki díjat, mivel nem volt pályázó.
Elismerő oklevélben részesült:
Kemenes Vulkán Park látogatóközpont épülete Celldömölk (Fertődi Építő és Szolgáltató Kft., Celldömölk Város Önkormányzata, építész: Földes és Társai Építésziroda);
ÉMI Építőipari Tudásközpont épülete Szentendre (ÉPKAR Zrt., ÉMI, építész: Puhl és Dajka Építész Iroda);
A Richter Gedeon Gyógyszergyár II. számú raktárépülete homlokzati rekonstrukciója (VÁZ-ÉP Kft., Richter Gedeon Nyrt., építész: Archikon Építésziroda).
forrás: ÉVOSZ Mesterdíj Alapítvány
fotók: Ulrich Tamás, Krompáczki Péter
Tisztelt Alkotó!
2014-ben a Műcsarnok Nemzeti Szalon néven új kiállítás-sorozatot indított el, azzal a céllal, hogy időről időre megbízható körképet nyújtson a vizuális művészetek legkülönbözőbb területén született főbb hazai teljesítményekről. Ennek következő része a 2015 tavaszán nyíló Képzőművészeti Nemzeti Szalon, melyen a kortárs képzőművészet klasszikusnak számító műfajaira jellemző tendenciákat és eredményeket kívánjuk a teljesség igényével feltérképezni és bemutatni.*
A tárlaton a kiállítás kurátora által kiválasztott festészeti, szobrászati, rajz- és grafikai alkotások, valamint az ezek határterületein létrejövő művek szerepelnek, de a még teljesebb körkép érdekében lehetőség nyílik arra, hogy a Műcsarnok által létrehozott digitális Tár.helyen a kiállítás időtartama alatt bármely hazai művész bemutassa az e műfajokhoz tartozó képzőművészeti alkotásait.
A Műcsarnok ezennel meghívja a festészet, szobrászat, rajz és grafika, valamint ezek határterületein tevékenykedő művészeket, hogy portfóliójukkal szerepeljenek a 2015. évi Képzőművészeti Nemzeti Szalonon. A jelentkezés egyetlen feltétele a betöltött 21. életév. A jelentkezés módja: regisztráció és saját anyagok feltöltése a Tár.hely művészeti információs adatbázisba.
A Tár.hely kezdeményezés a Képzőművészeti Nemzeti Szalon része.
A Tár.helyre feltöltött anyagokból az I. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kurátora műveket válogathat a kiállításra.
A Tár.hely az első lépés egy átfogó, reprezentatív és hiánypótló adattár felé, amely az elkövetkező években a mai magyar művészet minden műfaját (fotó- és mediális művészet ‒ 2016, tervezőművészet és iparművészet ‒ 2017) és irányzatát gyűjti, bemutathatóvá és kutathatóvá teszi.
A Tár.helybe a http://tar.hely.mucsarnok.hu/ on-line felületen lehet jelentkezni. Az adattárba történő jelentkezéshez a következő anyagokat lehet benyújtani:
A Tár.hely felület automatikusan méretezi és mappákba rendezi a feltöltendő fájlokat és visszajelzi a felhasználónak az általa feltölteni kívánt anyagok jellemzőit. A jelentkező a portfóliója tartalmáért és hitelességéért maga felel, a Tár.helybe való feltöltésével automatikusan hozzájárul adatainak, kép- és szöveganyagainak az Adatvédelmi és felhasználási szabályzatban meghatározott elérhetőségéhez, felhasználásához.
A katalógusokat és egyéb kiadványokat 1–3 példányban postán vagy személyesen az alábbi címre kérjük eljuttatni:
Műcsarnok Nonprofit Kft.
„TÁR.HELY dokumentumok”
1146 Budapest, Dózsa György út 37.
A katalógusok beküldése nem feltétele a Tár.hely adattárba való bekerülésnek, de a papír alapú anyagok Szalonon való bemutatásához feltétlenül szükséges az on-line jelentkezés. A beküldött dokumentumok szerepelnek a Képzőművészeti Nemzeti Szalonon, ezt követően a Műcsarnok adattárát gyarapítják, ezért ezeket a későbbiekben nem áll módunkban visszaadni.
Jelentkezési, feltöltési és beküldési határidő: 2015. február 12.
Megvalósítással, működtetéssel kapcsolatos információk: Szerdahelyi Júlia (tel.: +36-30-755-2648, e-mail: tarhely@mucsarnok.hu)
Klasszikus műfajok – új koncepciók (2005–2015)
I. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
A második ezredforduló utáni második évtizedben élünk. 15 év távlatából van már annyi rálátásunk a mai művészetre, hogy érvényes megállapításokat tegyünk legfőbb sajátosságairól. Arról, hogy a kortárs magyar művészetnek melyek az előremutató értékei, s azok miben és mennyiben haladják meg a megelőző időszakok eredményeit. Hogy milyen a kapcsolatuk a magyar és egyetemes művészeti hagyományokkal, egyáltalán, milyen művészeti hagyományokra építenek. A kortárs hazai művészet, a mérvadó alkotók és jelentős művek megelőző időszakokkal, művészeti törekvésekkel és egyéni koncepciókkal való alaposabb összevetése hozzásegíthet a megalapozott válaszokhoz.
Az I. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kurátora N. Mészáros Júlia művészettörténész.
A tervezett kiállítás két részből, egy fizikai és egy virtuális tárlatból tevődik össze.
A Műcsarnok teljes földszinti kiállítóterét betöltő, képzőművészeti alkotásokból álló kiállítás a legutóbbi 10 év magyar képzőművészetéből a festészet, szobrászat, rajzművészet és grafika klasszikus műfajaiban született legfontosabb eredményeket tekinti át.
A kurátor a kiállító alkotókat a Magyarországon élő, illetve a hazai művészeti élettel szoros kapcsolatot tartó, külföldön élő magyar művészek köréből választja ki és kéri fel részvételre. A vidéken élő, országosan kevésbé ismert, kiváló művészek felkutatásával, egy-egy jelentős alkotásuk bemutatásával a Szalon a szokásos országos tárlatoknál pontosabb képet kíván nyújtani a mai magyar képzőművészet értékálló teljesítményeiről.
A kiállítás átfogó képet kíván adni a fenti négy műfaj mai jellemzőiről, új jelenségeiről, belső hangsúlyeltolódásairól, a négy kiemelt műfaj egymás közötti kapcsolatáról és a műfajhatárok kérdéséről.
A kiállítással párhuzamosan működő digitális Tár.hely-en bármely hazai alkotó szerepelhet, aki e négy műfaj valamelyikének vagy többnek a művészi szintű művelése mellett kötelezte el magát és helyszűke, művei Műcsarnokba szállításának nehézsége, illetve a kurátor hiányos ismerete vagy egyéb okok miatt nem került be a válogatásba. (A művészek között szerepelhet olyan is, aki az eltelt 10 évben halt meg.)
A digitális tárlattal növelt kiállítás széles és reális összehasonlítási alapot kínál annak közvetlen megismerésére, hogy milyen témák, művészi problémafelvetések és megoldásmódok jellemzik kortárs képzőművészetünket.
A kiállítás anyagát az egyes műfajok eredményeit feldolgozó tanulmányokkal együtt kétnyelvű (magyar-angol) katalógusban dokumentáljuk.
Budapest, 2014. december
A Kós Károly Kör ünnepi estje 2014. december 17-én 17 órakor a MÉSZ Székház földszinti Kós Károly előadótermében.