Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Földesi Lajos kétszeres Ybl-díjas építész elhunyt. Temetése 2015.április 9-én 12h 30-kor lesz a budapesti óbudai temetőben.
Földesi Lajos (1927-2015)
1927-ben Hódmezővásárhelyen született. A II. világháború alatt apja fogságba esését követően 17 évesen – nyolc testvér közül a legidősebbként – vette át a családfői szerepet. Egyetemi évei elején került Szendrői Jenő ajánlására az Ipartervbe. 1957-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarán, egy évvel később felvették a Mesteriskolába. 1952-től 1987-ig dolgozott az Ipartervben, közben a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarán tanított több éven keresztül „külső” oktatóként. A Mesteriskolán hat ciklusban volt vezető építész. Nevéhez nagyléptékű ipari épületek mellett számos magas színvonalú lakó és középület tervezése kapcsolódik. Munkásságáért két ízben kapott Ybl - díjat. Földesi Lajos a XX. század második felében tevékenykedő magyar építészgeneráció egyik kiemelkedő alakja volt.
2015. február 25-én Hódmezővásárhelyen hunyt el.
Az idei Pritzker díjas építész.
Az indoklás szerint az idős német építészt "a jövőbe mutató elképzeléseiért, bátor gondolkodásáért, tudásának és művészi képességeinek továbbadásáért, együttműködő szellemiségéért, valamint az erőforrások tudatos használatára irányuló törekvéséért" ítélték neki a díjat, immár pouszthumusz.
Otto Frei 1925-ben született a szászországi Siegmarban, egy szobrász fiaként. Mestere a sztárépítész, Ludwig Mies van der Rohe volt.
Otto Frei az 1972-es müncheni olimpiai játékokra megépített müncheni Olimpiai park légies tetőzetével vált világszerte ismertté, de nevéhez fűződik többek között a 2000-es hannoveri expo japán pavilonjának Ban Sigeru japán építésszel közös megvalósítása is. Kasselben, Kölnben és az arab világban is dolgozott.
Időpont: 2015. január 19-én, hétfőn 17:00 órakor;
Helyszín: 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2 (Kós Károly terem)
Építő hagyományaink és népünk szelleme a Wekerletelepen.
„Építő hagyományaink és népünk szelleme”* a Wekerletelepen nemcsak szakmai tanulmány
Összeállította: Gyulai István építész-urbanista 2013-2014
*Idézet Kós Károlytól
A magyar építész/urbanista közösség 2015. január 3-án - születésének 110-ik évfordulóján - emlékezett meg dr. Korompay György építészmérnökről.
Korompay György (1941-ig: Krompecher Gyögy) (Budapest, 1905. január 3. – Budapest, 1991. szeptember 4.), építészmérnök, városépítész, elméleti kutató és jelentős szakíró. Egyetemi doktor (1940) és a műszaki tudományok kandidátusa (1967). A Budapesti Műszaki Egyetemen Warga László által alapított városépítési tanszékének második vezetője. 1944-ben a front érkezése idején ő vállalta az építészkari hallgatók dániai „mentőakciójának" vezetését, ahol tanártársaival az oktatást is megszervezte. A háború után a Városépítési Tanszék vezetője maradt, egészen az 1951-i egyetemi nagy tisztogatásig. Ezután a VÁTI -ban dolgozott, ahol tervezési munkái mellett kiemelkedő jelentőségű urbanisztikai kutató- és szakirodalmi tevékenységet folytatott. Meghatározó szerepet töltött be a magyarországi városépítési gyakorlatot megalapozó település- és regionális tervezési módszertanok, irányelvek, normatívák kidolgozásában. Évfordulóján, városépítész- és településtörténészként Veszprém várossal kialakult kapcsolatai inspirálják Kiss Tamás (ny. min. főtanácsos) korábbi veszprémi főépítészt a világhálón (Korompay György) is elérhető rövid életrajzi megemlékezésre.
A Középülettervező Zrt., közismert nevén a KÖZTI nevében búcsúzom Ligeti Bélától, régi munkatársunktól, barátunktól.
1936. október 25-én, Budapesten született. A Ciszter, majd József Attila Gimnáziumban érettségizett, a budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1965-ben szerzett oklevelet. Az akkori szokás szerint kivitelezői gyakorlatát a 31.sz. állami Építőipari Vállalatnál teljesítette, így egy év múlva, 1966-ban léphetett be a KÖZTI-be. Az 1997-es nyugdíjazását követően még két évig tovább dolgozott, összességében 33 évig volt intézetünk alkalmazottja. Soha nem keresett más munkahelyet!
„Egy élet, egy munkahely”, ez volt egy későbbi interjújának címe is.
Magánéletéről keveset tudunk, szakmai tevékenysége, tervezői munkássága viszont előttünk zajlott.
Rövid gyakornokságot követően önálló tervezői feladatokhoz juthatott, ami nagy szó volt az akkor még az ország egyik legnagyobb tekintélyű és létszámú tervező intézeténél.
Mindene volt a munkája! Ha éppen nem volt sürgős határidős feladata, akkor közvetlen kollegáival, társtervező barátaival tervpályázatokon dolgozott, s többnyire nem is eredménytelenül. Csak néhány ezek közül: Így pld. a „Zamárdi hétvégi ház” tervpályázaton I. díjat, az „Esztergomi vármúzeum” tervpályázaton, a „Népligeti szórakoztató központ” pályázaton megvételt nyert és még sorolhatnám.
Élete legnagyobb sikerét és talán legnagyobb szakmai traumáját a Nemzeti Színház 1989-es tervpályázatának megnyerése, I. díjas terve eredményezte. E hányatott sorsú színházunk építéstörténetének nem Ligeti Béla volt az első áldozata. Építészetünk korábbi hírességei közül már Tőry Emil, Pogány Móric, vagy akár a két évtizeden át ezen dolgozó Hofer Miklós is belebukott a terve megvalósításába. Nem járt szerencsével a korábbi II. díjasa, majd az új tervpályázat későbbi nyertese sem, s ahogy az szokott lenni, jött a nevető harmadik, vagy ki tudja, a negyedik, s az Ő terve valósult meg. Ligeti Béla neve, mint a nemzetközi tervpályázat nyertese, tervének elvetése ellenére, bekerült a magyar építészettörténetbe.
Sajnálatos módon e kudarc óriási törést okozott számára, hiába kereste igazát, senki nem méltányolta azt, a politika tovább lépett.
Egy építész emlékét leghatásosabban az általa tervezett és megvalósult alkotások őrzik.
Az Egri törökfürdő balneoterápiás reumakórházzá alakítása számára is legkedvesebb, megvalósult műve. Nekem adatott meg anno a terv Nívódíjra történő opponálása, így számomra személyesen mutatta be az épületet, s végre megérthettem, miért is gyűjtötte az egész KÖZTI az unikumos üvegeket. Ugyanis speciális ablakok hiányában, szellemes ötlettel, ezek beépítésével sikerült visszaidéznie a törökkori fényeket.
Másik nagy terület, ahol markánsan letette névjegyét, a kórháztervezés.
A sátoraljaújhelyi, majd a keszthelyi kórházak sikeres megvalósításával belépett abba a viszonylag szűk körű építész csapatba, akik szakmánk egyik legbonyolultabb, sokak számára szinte átláthatatlan, és mégis kevés elismeréssel járó tervezését művelik. A későbbiekben megtervezte a budapesti Szt. István kórház szülészetét, s utolsó jelentősebb munkája a nyíregyházi Művese Állomás tervezése volt, mely e műfajban az első hazai gyógyintéz-mény volt.
Tervezett iskolákat, óvodákat is, életművének ezek is fontos elemei.
Az építészet, a szakma kitöltötte az életét!
Sokat olvasott, írt, átlagon felüli műveltsége, széles érdeklődési köre lemérhető a KÖZTI 9 évfolyamot megélt OPEION folyóiratából, melynek szerkesztőjeként számtalan dolgozatát jelentette meg. Itt korának hazai és nemzetközi hírességeivel készült interjúit, s ahogy Ő nevezte, töprengéseit is olvashatjuk. A lap ma már fontos kordokumentum, fiatal történészek kedvelt kutatási területe.
Kedves Béla!
A felsoroltak is bizonyítják, értékes, eredményes életet éltél. Büszke lehet Rád a családod, volt munkahelyed, minden munkatársad, barátod, tisztelőd.
Nyugodj békében!
Marosi Miklós
„A tehetség talán nem egészen olyan, mint a testmagasság, inkább egy kisportolt testhez hasonlítanám. Kell hozzá elszánás és céltudatos szorgalom is. Nélküle (az elkerülésével) könnyebb (és hosszabb) is lehet az élet.”
E három sort Tardos Tibor írta, még 2012 novemberében, egy váratlanul elhunyt kollégára emlékezve. Tibor betegsége nem sokkal ezután jelentkezett. Tegnap érkezett a megrendítő hír, hogy Tardos Tibor építész, belsőépítész 2014. december 3-án távozott közülünk. Minden megvolt benne ahhoz, hogy ne legyen se könnyű, se hosszú az az idő, amit velünk tölthetett.
A képet Vincze László készítette.
Szomorú szívvel értesítjük Önöket hogy Ágostházi László DLA, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnökségének tiszteletbeli tagja elhunyt.
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság
Mély megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, hogy Ágostházi László, a TANÁR ÚR, az ICOMOS tiszteletbeli tagja itt hagyott bennünket. A biztos pillér. Váratlanul, egyenes tartással, elegánsan - ahogy élt, és természetesen, ahogyan viselkedett. Tekintélyt parancsoló hétköznapi közvetlen jelenése, mindig jó kedélyű szeretetteljes egyénisége sok barátságot szült. Nem találkoztam olyan emberrel, aki ne szerette volna. Nem tudott beletörődni az olyan világba, ahol az alapvető emberi értékeket hátrább sorolják. Így is élt. Barátként, emberként, aki tisztelettel és szeretettel fogadott mindent, és mindenkit, akiben megérezte a mélységet, az elkötelezettséget. Igazi tanár volt, mert ahol jelen volt, jelenléte is tanított. Úr volt, mert kisugárzása volt. A klasszikus értéket, azt a klasszikus polgári értéket képviselte - függetlenül a környező világtól, függetlenül a pillanatnyi érdektől - ami nélkül nem lehet megérteni a műemlékvédelem alapkérdéseit sem.
Mindent tudott, mindent látott és értett, mégis mindig csak kérdezett, de okosan. Kérdései mögött a háttérben ott volt a finom vélemény, elhivatott állásfoglalás, komoly elkötelezettség. Jelenség volt, szaktekintély, aki annak a csodának volt a birtokában, hogy mindenhol el tudta mondani figyelemre érdemes meglátását, mégsem bántott meg soha senkit, pedig gyakran fordult elő, hogy igen messziről indultak a vélemények. Volt stílusa, és a stílus mögött ott volt az ember, aki hol meg tudott döbbenni, hol hamiskásan tudott somolyogni, de mindig képes volt személyessé, emberivé tenni a megkérdőjelezhetetlen, finoman megfogalmazott, de utólag mindig belátható - igazán objektív szakmai véleményt. Tudtuk, hogy érdemes meglátásaira támaszkodni, mert gondolatai a jót, az ügyön belül az embert és nem utolsó sorban a műemlékvédelmet szolgálják.
Nekünk is ez volt önző érdekünk, hogy az ICOMOS-ban is köztünk tudjuk. Láttam, hogy 2006-ban a választáskor elgondolkodott azon, hogy elvállalja-e egy jelentősen átrendeződött bizonytalan szakmai környezetben az ICOMOS alelnöki tisztét. Mégis vállalta, mert felismerte, hogy segíthet…, és a műemlékvédelem ügye akkor is éppen segítségre szorult. A teljes elnökségben ő volt az egyetlen megkérdőjelezhetetlen, mindenki által tisztelt és elismert szaktekintély. A ranggal nem ő lett több, hanem mi. Mi kaptunk munkánkhoz szakmai hátteret, muníciót. Abban az időszakban leginkább az Ő jelenléte, magatartása segítette az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság talpon maradását kifelé és befelé egyaránt. Minden ülésen, fórumon meghatározó volt a jelenléte. Azzal a biztonsággal élhettünk, hogy tudtuk - ha köztünk van, biztosan jó úton járunk.
Nincs építész, aki az építészeti évfordulókról szóló írásait ne ismerné. Az ICOMOS-ban évek óta készítette elő és dolgozott azon, hogy egy műemlékvédelmi Ki-kicsodát állítson össze. Azoknak a megbecsülésére készült, akik egyre inkább a feledés homályába vesznek, pedig nekik köszönhetjük a magyar műemlékvédelem szakmai rangját. Ebben az el nem készült munkában Ágostházi László, mint Tanár úr, külön fejezetet érdemelt volna. Mégis megtévesztő, mert a lexikon nem az emberről szól, és száraz adathalmazzá válik a teljes élet. Róla, pályájáról is „csak” ami megjelenhetne:
„Dr. Ágostházi László DLA a hazai műemlékvédelem emblematikus alakja. Az épített örökség megőrzése érdekében kifejtett, sok évtizedet átfogó páratlanul gazdag és egyedülállóan eredményes, sokrétű (kivitelezői, tervezői, igazgatási, törvényalkotói, oktatói, publikációs) munkásság jellemzi. Több szakmai szervezet tagja, tisztségviselője, meghatározó kezdeményezője. Hosszú évekig az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság vezetőségi tagja, több cikluson át alelnöke, tiszteleti tagja. Az ICOMOS mellett is több (MÉSZ, MUT, MÉK, ÉTE, MTA biz. Tag) szakmai szervezet tagja.
Pályája kezdetén az OMF építésvezetőségének munkatársaként aktív részese volt a Balaton-felvidéki műemlékek 50-es évek végi mintaszerű helyreállításának. A 60-as évektől a VÁTI műemléki műtermének tervezőjeként, majd a Fejér Megyei Tervező Iroda műszaki igazgatóhelyettesként a műemléki helyreállítások tervezésének vált jelentős alakjává. 1987-től az aktuális minisztérium műemléki főosztálya vezetőjeként az igazgatásban, a törvényalkotásban, valamint a szakmai feltételek megteremtésével segítette a műemlékvédelmet. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Urbanisztikai Tanszékének vezetőjeként generációkat nevelt és oktatott a műemlékvédelem tiszteletére és gyakorlatára. Munkája mellett rendszeresen publikált és tartott előadásokat. Oktatóként a műemlékvédelmi szakoktatásban és az Ybl Főiskola műemlékvédelmi tantárgyának oktatásában bízták meg jelentős feladattal. Az építészet más területén is meghatározó volt munkássága: tervezés, településtervezés-településfejlesztés, műemlékvédelem.
Az általa tervezett épületekkel, helyreállításokkal az egész országban találkozhatunk. Ezek közül a legjelentősebbek Budapesten (Flórián téri romterület kialakítása), Sopronban (Előkapu utca 11. 1961-1966, Szent György utca 7. 1967-1972), Pécsett (tömbrehabilitációs tervek 1970-1972), Kőszegen (Kelcz-Adelffy utca 6. lakóház, Szent Imre templom helyreállítása 1964-1966), Berhidán (római katolikus templom helyreállítása 1962-1964), Fertőrákoson (püspöki kastély helyreállítása 1963-1964), Egerben (Lyceum helyreállítása 1962-1965), Vizsolyban (református templom helyreállítása 1972-1974), Szántódpusztán (kastély helyreállítása 1972-1976, és területrendezési terv 1961-1974) stb.
Jelentősek publikációi, számos cikket, tanulmányt írt. A BME Építészettörténeti Tanszékén a Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzés meghatározó oktatója.
A kiemelkedő, sokrétű munkát és annak eredményességét tükrözik a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje, a Möller-díj, az Ybl-díj, az Építészeti Nívódíj, az Europa Nostra-díj, a Forster Gyula-díj a Magyar Műemlékvédelmi-díj, Hild-díj és számos más kitüntetés.”
Fájdalmas, hogy ezt a szikár összegzést nem a tervezett kötet számára kellett idézni. Láttuk, éreztük, hogy az idő múlásával fokozatosan, egyre távolabbról és fentebbről kísérte munkánkat. Nem visszahúzódott, hanem máshol és máshonnan látta, láttatta ugyanazt - annak megfelelően, ahogy érzékenységi köre változott, ahogy érezte, hogy hol van szükség segítségre. Ahogy múltak az évek, fokozatosan lépett nem hátrább, hanem távolabb, hogy távolabbról lássa és véleményezze ugyanazt. És mindig meglátott valami más összefüggést, mindig tudott mondani valami hasznosat, amit senki sem, és ahogy senki sem. Ez a ritka emberi tudomány csak a bölcsek tudománya, ami csak a legnagyobbakat jellemzi. Amivel foglakozott, amit szeretett, az az örökkévalóságnak szóló építészet, ahol csak a magányos műemlékvédelem tud küzdeni az értékek elmúlása ellen. Tisztelettel és szertettel őrizzük emlékét, bölcs gondolatait, szeretetteljes alakját, hogy az emberi, a baráti értékek is megmaradjanak.
Nagy Gergely
az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke
Búcsú Bánhelyi Károlytól
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2014. július 12-én, életének 70. évében elhunyt Bánhelyi Károly többszörös Pro Urbe Díjas (Kulcs Község, Dunaújváros) építész, képzőművész. Temetésére július 24-én, 11:30-kor kerül sor a Dunaújvárosi köztemetőben.