KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Gyerekek, akik először fürdenek kádban, szülők, akiknek nem kell aggódniuk a hideg miatt

Szezonzárás a HabitatPontnál
sajtóközlemény

2014.11.27. A tél beköszöntével lezárultak a HabitatPont idei építkezései. Idén 63 mélyszegénységben élő család otthona lett melegebb, egészségesebb, élhetőbb. A programban résztvevő három településen tetőjavítási munkálatokat, szigetelést, fürdőszoba építést, nyílászáró cseréket végeztek a családok a Habitat for Humanity Magyarország segítségével. A program szakértelem átadásával, közösségépítéssel és nagyon olcsó építőanyaggal segíti a családokat abban, hogy saját magukat és egymást segítve javíthassanak otthonaik állapotán. A megszerzett építőipari szaktudást nemcsak az otthonok állapotának javítására használták a résztvevők. Voltak, akiknek munkát is adott a program.

Magyarországon közel 300 ezer ember él súlyos szegénységben, településtől elzárt szegénytelepeken. Otthonaik az alapvető szükségletek kielégítésére sem alkalmasak. Környékükön hiányosak vagy egyáltalán nem léteznek közmű szolgáltatások, a lakásokban nincs vezetékes víz, a rossz állapotú épületeket csak drágán, korszerűtlen eszközökkel lehet úgy, ahogy fűteni.

A mélyszegénységben élő családok lakhatási problémáinak enyhítését célozza a HabitatPont program, melyet tavaly indított el a lakhatási szegénységgel foglalkozó Habitat for Humanity Magyarország. A program közösségépítéssel, szakértelem átadásával, szerszámkölcsönzéssel és nagyon olcsó építőanyaggal segíti a családokat abban, hogy saját magukat és egymást segítve javíthassanak otthonaik állapotán.

Idén a Pest megyei Bagon, Mátraverebélyen és a Baranya megyei Ágon működött HabitatPont. A programba belépő több mint 100 családnál részletes felmérést végeztek a Habitat szakemberei, majd közösen megtervezték, milyen felújítási munkálatokra van leginkább szükség. A résztvevők önkéntes munkával – egymásnak segítve és közösségi programokban való részvétellel – pontokat gyűjtöttek, melyet kedvezményes építőanyagra válthattak be. A résztvevők összesen 3100 önkéntes órát dolgoztak. Közösségi munkájuknak köszönhetően brikettszárító és kerti wc-k épültek, Mátraverebélyen játszótér készült a gyerekeknek.

A résztvevők közül 63 család végzett felújítást az otthonán. A legtöbb házon megjavították a tetőt, vályogházakat szigeteltek tapasztással, több helyen fürdőszoba épült, máshol nyílászárókat cseréltek, festettek, parkettáztak, járólapoztak.

A legjobb ebben az, hogy a munkálatok felsorolása és a számok mögött bizakodó családok állnak. Gyerekek, akik először fürödtek kádban, szülők, akik végre nem aggódnak, hogy beszakad a tető, akik nem várják félve a telet, mert otthonuk mostantól melegebb és egészségesebb. - mondta el Szekér András, a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója.

A felújításokat a Habitat építésvezetője felügyelte, miközben átadta azokat az ismereteket, amelyek egy ház kisebb felújítási munkálatainak elvégzésénél segítenek. Emellett vályogtapasztó és ácsmunkákkal kapcsolatos képzést is kaptak az önkéntes brigádok. Voltak, akik az új tudást nemcsak a saját és a szomszédok házának felújításánál tudták használni. Ágon létrejött egy profi vályogozó csapat, akik a régi házak felújításában olyan ügyesnek bizonyultak, hogy a helyi építési vállalkozó is felfigyelt rájuk.

A HabitatPont idei működéséhez az UniCredit Bank, a KPMG, a Prezi és a Mester-Építő Kft. nyújtott segítséget. A program a tél folyamán szünetel, a Habitat munkatársai a jövő évi források előteremtésén dolgoznak. Bíznak benne, hogy 2015-ben még több család házát sikerül emberhez méltó otthonná alakítani.


Létrehozás időpontja: 2014-11-27 21:49:49
Utolsó módosítás időpontja: 2014-11-27 21:51:26

Megtekintések száma: 11829
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42459