KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

ALKOTÓ TÁBOR TISZAFÜRED

A debreceni Alkotó Műhely (dAM) közel 7 éve próbál építészek kulturális színtere lenni, rendezvényekkel, előadásokkal, workshopokkal gazdagítani a helyi építészek programjait. Első időszakban önszerveződő és kötetlen formában, majd 2012 évtől Alkotó Műhely Építész Egyesület név alatt bejegyzett szervezetünk célja a Debrecenben és környékén élő építészek és az építészet iránt érdeklődők folyamatos továbbképzésének, munkásságának, vizuális kultúrájának támogatása, segítése. Ez idő alatt számos előadást, rendezvényt, kiállítást szerveztünk, részt vettünk országos pályázatokon is igen komoly sikerekkel. 2012 nyarától kezdve a dAM, az érdeklődő fiatalok számára nyári építőtáborokat is szervez, amely során az építész mesterség ősi esszenciáját az építést szeretnénk bemutatni, átadni egy művészeti szempontból is értékes akár ideiglenes akár megmaradó építmény megvalósításával.

Mára hagyományként működő debreceni Alkotó Tábor, a Biharugra kedves települését elhagyva ez évben Tiszafüred-Örvény területének egy partszakasza mentén kíván hagyományos eszközökkel, de kortárs szemlélettel hozzáadott értéket teremteni a táji környezethez, s egyben tovább gyakorolni a közösségben való kézi építés gyakorlatát. A táborunkat 2016-07-01 és 2016-07-09 között tervezzük megvalósítani. Elképzelésünket Tiszafüred Város Önkormányzata is támogatja és jó lehetőségnek érzi a 2017 és 2018 évi alkotótáborok megvalósítását is.

Az 2016 évi ideiglenes építményünk célja, hogy a Tiszafüredi Halas Napok idejére helyet jelöljön ki a part mentén, felhívja az arra járók figyelmét, megállásra, leülésre késztesse őket, ez által közelebb hozva a látogatókat a vízparthoz. A leülés, fekvés, pihenés mellett a közvetlen vízparti elhelyezkedéséből fakadóan stégként is működik. Alaprajzi kialakításából adódóan az építmény környezetének minden irányába kommunikál, ugyanakkor saját belső teret is létre hoz. Ez a belső tér alkalmassá teszi kisebb rendezvények, előadások, szabadtéri koncertek megrendezését közvetlen a vízpart mentén, biztosítani tudja a hiányzó leülő felületet, tűzrakhelyet a part mentén. Az építmény finom hullámzása egy-egy magaspontot is ad, ahonnan egy emelkedettebb nézőpontból, egyfajta kilátóként tekinthetünk a környező tájra. 

Az építmény szerkesztése egy 13,18 m átmérőjű 1,5 m széles körben hullámzó szalagból jön létre. A külső és belső kontúrok között 20°-os szegmensenként párhuzamos akácfa gerendák kerülnek a talajra fektetve, amely az építmény talapzatát biztosítja. A felépítmény 457 db folyamatosan változó magasságú fenyőfa keretállások egymás mellé sorolásából jön létre. A keretállás 5x10 cm keresztmetszetű alsó gerendája fekszik fel az akác talapzatra, 5x15 cm keresztmetszetű felső gerenda adja a hullámzó felületet. A gerendákat a külső ív mentén 5x5 cm, a belső ív mentén 3x5 cm keresztmetszetű oszlopok kötik össze. A gerendák és oszlopok csavarozott kapcsolattal vannak összefogatva, 10 keretállásonként változó irányú keresztmerevítésekkel kiegészítve. A keretállások egymáshoz való kapcsolata szintén csavarozással jön létre. Ennek köszönhetően az építmény bontása egyszerűen elvégezhető, nem hagy nyomot maga után.

Az építés idején szeretettel várjuk érdeklődő kiránduló kamarai tagokat a helyszínen. A táborunk és működésünket adományokból finanszírozzuk. Amennyiben egyet ért törekvéseinkkel és támogatni kívánja tevékenységünket adományát előre is köszönjük.

Galéria


Létrehozás időpontja: 2016-06-22 13:09:25
Utolsó módosítás időpontja: 2016-06-22 13:55:25
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 14109
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43554