KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Nagytáblás homlokzatburkolat családi házakon

A természetes anyagok felhasználásával készülő anyagában színezett EQUITONE homlokzatburkolatok nem csupán középületeken népszerűek, de egyre kedveltebbek családi házak homlokzati megoldásaként. Ezt mutatja az EQUITONE építészeknek és építészhallgatóknak legutóbb kiírt pályázatának eredménye, ahol több családi házon győzte meg a zsűrit.

Hangsúlyos és elegáns homlokzat

A Tóthproject Építésziroda - Tóth László, Papp László, Schalling Frigyes és Schmidt Péter - megosztott első díjat kapott a terveik alapján megvalósult, szálcement homlokzatburkolattal épült családi ház. Az épület fő kontúrját kettő a domboldalba helyezett vakolt földszinti kubus adja. A tervezők olyan anyagot kerestek a két dobozt összekötő bejárati részhez, illetve a lejtős terephez csatlakoztatott részekhez, ami megfelelő kontraszttal jelenik meg a homogén világos vakolt felületek mellett. „Fontos szempont volt, hogy egy megfelelően homogén, lehetőleg nagytáblás burkolatot biztosító rendszert találjunk. Az EQUITONE [pictura] burkolatára esett a választás, amelynek elhelyezésével sikerült kialakítani egy hangsúlyos és elegáns bejárati elemet, a pinceszint leburkolásával pedig el tudtuk érni a lejtős terepből kiálló földszinti rész lebegő hatását.” – indokolta az anyagválasztás okát Tóth László, építész, vezető tervező – ez a koncepció a pályázati eredmény szerint a zsűri elismerését is elnyerte.

 

Elegáns átforduló burkolat a homlokzaton

A PTE Műszaki és Informatikai Karának hallgatója, Tarr Zsuzsanna a tető és a homlokzat tekintetében egységes megjelenésre törekedett Pécs átalakuló részére tervezett társasházon, ezért úgy döntött, hogy az EQUITONE szálcementből készült a homlokzat burkolat a tetőn folytatódik. A szintén szálcementből készült nyílászárók előtti árnyékolók a homlokzat megjelenését teszik dinamikusabbá. A vagyonvédelmet és a szellőzés-megvilágítást a földszinti tárolók nyílászárói előtt perforált burkolóelemek teszik változatossá. „A tervezett épület Pécsen egy meglehetősen összetett beépítési helyzetbe került. A tervező szellemesen telepítette épületét, izgalmas külső tereket létrehozva. Az épület tömegformálása, részletképzése, színe egyaránt nagyon mai, finom építészeti szemléletű. A homlokzat burkolataként használt antracit színű EQUITONE burkolat nagyon jól támasztja alá az építészeti elképzelést és minőségi, időtálló épület reményével kecsegtet.” – méltatta Kertész András Tibor, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész, a zsűri tagja az építészhallgatók között második díjat érdemelt pályaművet.

 

Természethez idomulva

A következő példa is egy építészhallgató munkája, aki az erdős környezetbe elképzelt épületre két színben tervezett EQUITONE szálcement burkolatot. „A sötétebb szín a külső réteg felületét adja, sziklaszerű monolit hatást kölcsönöz az épületnek, a táj részét képezi. Az anyag jól alakítható osztásával tükrözi a táj, az erdő képét, illetve erősíti a koncepciót, és segíti annak érthetőségét. Emellett a homlokzatburkolat, könnyen szerelhető, ami az extrém környezetben gazdaságos és előnyös.” – említette az anyagválasztást illetően Vörös Gergely, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója a Norvégiába megálmodott Forest House-ról, aki pályázatért a harmadik díjat kapott. Annak érdekében, hogy a tervezett két épülettömeget jól elkülönítse és jelölje a rétegképződést, az EQUITONE anyagai közül kétfélét képzelt el a homlokzaton. A homlokzatburkolat és a tető anyaga megegyezik, így a burkolat kisebb léptékű épületek esetében részletgazdag, finom, homogén hatást kelt. Az épület esetében a fa használata elegáns kontrasztot képez a beharapásoknál és a nyílászárók keretezésénél, az EQUITONE szálcement burkolatok két felhasznált tónusa pedig tisztán és érthetően választja szét a funkciókat.

További információ: www.equitone.hu


Létrehozás időpontja: 2019-08-07 19:51:08
Utolsó módosítás időpontja: 2019-08-07 19:53:38
Cimkék: equitone, 2019, homlokzatburkolat; Beküldő: Nagy Ibolya
Megtekintések száma: 7837
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=45426