KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Vargha László díj átadása

A 2019-ben alapított Vargha László népi építészeti díjat egy, az MTA  VEAB Népi Építészeti Munkabizottsága, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programja, a szent- endrei Skanzen, a Műegyetem és  a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekkel kapcsolatos feladatok koordinálásáért felelős miniszteri biztosa által létrehozott kuratórium ítéli oda. A kuratórium döntése alapján a Vargha László életműdíjat, illetve az ifjúsági díjat minden évben egy személynek, illetve egy alkotócsoportnak adják át.

Helyszín:Teleki László Alapítvány, 1067 Budapest, Eötvös u. 24. I. emelet 10.

Időpont: 2021. december 9. 14.00 óra

Vargha László (Gyöngyös, 1904 – Budapest, 1984) felmenői között házépítő parasztácsok is voltak, s talán éppen ez ösztönözte a pályaválasztását. Tanulmányait a Műegyetem építészkarán kezdte, de ezt megszakítva a budapesti Bölcsészkaron tanult tovább, majd a néprajzi tanszéken Györffy István tanársegédje lett, és 1940-ben doktorált. Gyűjtő utakon vett részt mind építészmérnökökkel, mind néprajzkutatókkal, ahol épületeket mértek fel. Tevékenységével hidat hozott létre a két terület között, egyesítve a különböző szemléletmódok értékeit. Ennek a korszaknak fontos eredménye lett két könyv: A tilalmasi tanyák építkezése (Budapest, 1940) és A Nagykunság vidék népének építészete (Miskolczy László építészmérnökkel közösen, Budapest. 1943). A II. világháború után 1947–49-ben a Néprajzi Múzeum főigazgatójaként, majd 1950–1953 között a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatójaként tevékenykedett. Ezután 1954-től a Műegyetem építészettörténeti tanszékén oktatott 1975-ig. Társzerzője volt A magyar falu építészete című könyvnek (Budapest, 1955). A magyar építészettörténet oktatása mellett, rendszeresen meghirdetett választható népi építészeti kurzusokat és nyári felmérő táborokat vezetett. Kiemelkedő szerepe volt a népi műemlék fogalmának bevezetésében és népszerűsítésében, valamint a szentendrei Skanzen létrehozásában. Építészhallgatók generációival ismertette meg a Kárpát-medence népi építészetének értékeit. 1962-ben az Ybl-díj I. fokozatával tűntették ki „a magyar népi építészet kutatásában és értékeinek megőrzésében kifejtett több évtizedes munkásságáért”. Páratlan kézirat- és fényképgyűjteményét a szentendrei Skanzennek ajándékozta.


Létrehozás időpontja: 2021-12-08 13:53:05
Utolsó módosítás időpontja: 2021-12-08 13:55:56
Cimkék: vargha, lászló, díj, 2021; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 4726
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46817