KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

2051 Biatorbágy, Sándor - Metternich-kastély iskolabővítés

Tisztelt Kolléga!

Ezúton tájékoztatom Önt, hogy a Biatorbágyi Sándor-Metternich kastély B ütem (melynek jogerős A.1, A.2 és B ütem engedélyezési terveivel rendelkezem - 2015) kivitelezési terveinek készítéséből akaratunk ellenére megvalósítási szándékból kiszorítottak.
Ezeket a terveket lebonyolítón keresztül alábbi önkormányzati rendelet szerint kívánják megvalósítani: Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 79/2016. (III.31.) határozata : Városi Sportcsarnok építéséről - a Viadukt SE támogatási szerződésével összefüggő kérdésekről. Az említett határozat szerint Beruházónak megvalósítás céljából átadott projekthez „elvárható szakmai gondossággal megvizsgált” tervezőt kellett keresnie (Önkormányzati határozathoz csatolt szerződés 2/b pontja szerint).
Az Építtetővel kötött szerződésem rendelkezik a tervek felhasználásáról, és szellemi alkotásnak minősülő tervekkel kapcsolatos szerzői jogról, mely Tervezőt illeti..

A névhez kötődő szerzői jog alapján: nem eredeti tervező tárgyi épülettel kapcsolatos publikálás során és ahhoz készülő kivitelezési tervekben köteles személy szerint megnevezni az épület eredeti tervezőjét! Minden publikációját illetően szintén köteles megnevezni épület tervezőjét, előzetesen írásos hozzájárulásomat szükséges megkérnie.
És nem utolsó sorban: a létrehozandó alkotás tervfelügyeletéhez ragaszkodom!
Remélem bármely szakmagyakorló, aki fentieket olvasta, ha hasonló helyzetbe kerül, mint Ön, aki elvállalta más által tervezett épület terveinek folytatását esetünkből tanulva először felkeresi és megpróbál együttműködni az épület eredeti tervezőjével, annak szerzői szándékának megvalósulásában, mert az mindannyiunk érdeke!

Huszárik Krisztián
É 07-0347
építész


A Kamarai tagok közleményei aloldalon bármelyik kamarai tag felteheti közleményét, melyben tájékoztatja építész társait arról a megbízójáról, aki nem fizette ki tartozását. A Magyar Építész Kamara a weboldalára felkerülő közleményeket nem vizsgálja, nem ellenőrzi, azok valódiságáért felelősséget nem vállal. A kamarai tagok etikai felelőssége, hogy építész társait ne tévessze meg, hogy az oldalra felkerülő közlemények igazak legyenek és valós, jogos követeléseket tartalmazzanak.

A bejelentések kizárólag a tagjaink védelme érdekében kerülnek közzétételre.

Létrehozás időpontja: 2020-04-22 20:32:00
Utolsó módosítás időpontja: 2020-04-22 20:33:59
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 15771
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43761