KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A Budapesten épülő MUNDO bevásárlóközpont a Cannes-ban rendezett MAPIC kiállításon

A Budapesten épülő MUNDO bevásárlóközpontot mutatta be az Echo Investement a franciaországi Cannes-ban rendezett MAPIC kiállításon.
“A Mundo projekt pozitív fogadtatásban részesült a piaci szereplők részéről, az iparági szakértők pedig komoly érdeklődést mutattak iránta” – összegezte tapasztalatait Stefankovits Orsolya, az Echo Investement Senior Leasing menedzsere. “Számos előremutató beszélgetést folytattunk a lehetséges bérlők képviselőivel, melyek alapján kiderült, érdekeltek benne, hogy kiterjesszék márkájukat a magyar piacra is” – tette hozzá Orsolya.

A multifunkcionális Mundo Center, melyet Budapest egyik leggyorsabban fejlődő kerületében, Zuglóban építenek - összesen 35 ezer négyzetméteres területen- 170 boltot és 1425 férőhelyes parkolót is biztosít majd a vásárlók számára.
“A vásárlók és a bérlők igényeivel összhangban fejlesztjük a Mundo centert. Ez az, amiért épp akkora hangsúlyt helyezünk például mind a különleges építészetre, mind a modern funkciókra és a közlekedési megoldások fejlesztésére. Az átgondoltságnak köszönhetően megfigyelhető lesz majd a különböző típusú bérlők közötti összhang. Az alapot divatáruk, szolgáltatások, kávézók és éttermek adják majd, melyek mellett meg fognak jelenni a szórakoztató, sport és rekreációs lehetőségek is” – mondta Tomasz Domoń, az Eco Investment Shopping Center részlegének csoportvezetője.
A beruházásra az Echo Invest már korábban megkapta az építési engedélyt. A létesítmény várhatóan 2017-re épülhet fel. A szélesebb önkormányzati projekt keretében megújul majd Zugló városközpontja, ami így nemcsak kereskedelmi, hanem közszolgálati funkciókat is ellát majd. Az Echo Investment októberben írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a helyi önkormányzattal, amiben megegyeztek a közös munkáról. Az új várközpontban a Mundo Center mellett felépül egy irodaház, felújítják a bosnyák téri piacot, és modernizálják a Lantos Mihály sport centrumot is.

További információ: www.mundocenter.hu

MAPIC a világ egyik legnagyobb és legfontosabb ingatlanpiaci kiállítása. Az idei, 20. alkalommal megrendezett eseményen 75 országból 8,400-an vettek részt. Köztük 2400 bérlő, több száz fejlesztő, építészmérnökök és ingatlan ügynökségek.

ECHO INVESTMENT

Az Echo Investment egy fejlesztő cég, amelyet Lengyelország egyik legnagyobb beruházójaként számon tartott Michal Solowow alapított, aki többek között olyan ismert nemzetközi márkákat képvisel, mint a Rovese (korábban Cersanit), Barlinek és a Synthos. A lengyel tulajdonú céget a legnagyobb ingatlan-befektetők és fejlesztők között tartják számon Európában. Az Echo Investment által kivitelezett beruházások az ingatlanpiac négy szegmenséhez sorolhatók: lakóparkok, bevásárló- és szórakoztatóközpontok, irodaházak és szállodák. Az Echo Investment a mai napig több mint 100 projekt során, mintegy 1 000 000 négyzetméternyi területet épített.

www.echo.com.pl

További információ:
Wojciech Gepner, PR menedzser, Echo Investment, tel. +48 41 33 33 700, kom. +48 664 900 700,
Wojciech.Gepner@echo.com.pl
Szatmári Péter, senior ügyfélkapcsolati menedzser, Café PR, tel. +36 1 880 3091, szatmari.peter@cafepr.hu

 


Létrehozás időpontja: 2014-12-03 00:06:14
Utolsó módosítás időpontja: 2014-12-03 00:09:19

Megtekintések száma: 13542
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42470