KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

ÉPÍTÉSZ-MÉRNÖKI BÁL 2015. február 21.

A kapcsolatot is építették

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész és Mérnöki Kamara a tavaly óta reneszánszát élő Építész- Mérnöki Bálját ezúttal a PRIMOM Vállalkozói Inkubátorház Rendezvénytermében tartotta meg. A vendégeket Végh József kamarai elnök és Major Ferenc alelnök köszöntötte.

Az est felkért házigazdája az előző év megyei Prima-díjasa, dr. Cservenyák László volt, aki ezúttal nem múzeumigazgatóként, hanem pálinkalovagként segítette Csobolya Attila tuzséri lovagtársának torkot nedvesítő pálinka-bemutatóját.

A több kávészünet ellenére a legsikeresebbnek a megzenésített verseket előadó „Kávészünet” trió műsora bizonyult. A vendégek Deák Attila és Szatmári István vezetésével Kárpát – medencei örökségtúrán és vetélkedőn is részt vehettek.

A tombola fődíja a Dolce Vita wellness hétvégéje volt, sőt, a látszat ellenére a sok program mellett táncra is jutott idő dj. Pető Sanyi moderálásával. Az építészek, a mérnökök és a vendégeik egy bálhoz méltó módon többnyire hajnaltájt indultak haza. A bál konklúziójaként mindkét kamara vezetése köszönetet mondott a résztvevőknek és mindazon támogatóknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez és az építész – mérnöki hagyományok ápolásához.


Létrehozás időpontja: 2015-08-28 18:38:42
Utolsó módosítás időpontja: 2015-08-28 18:38:42
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 13530
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42974