KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Elhunyt Füle Lajos

„Legyen világosság, fejekben és szívekben egyaránt – akár ez is lehetne a mottója annak a hitre hívó és hitben erősítő költészetnek, amellyel Füle Lajos költő megajándékoz minket, rá jellemző szelídséggel, de a bizonyosság erejével is" – mondta az elmúlt hétvégén Vásárosnamény polgármestere a kilencvenéves költő tiszteletére adott versszínházi előadás előtt. Füle Lajos nem sokkal ezután, április 19-én vasárnap tért meg Teremtőjéhez.

Mérnöki pályája

Füle Lajos 1925-ben, Cegléden született. Középiskolai tanulmányai befejeztével a budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. 1950-től a fővárosi Városépítési Tervező Intézet szakmérnöke. Városrendezéssel foglalkozó szakemberként kezdte járni az országot, sikeres tervpályázatai alapján több új városrész rendezési tervének elkészítésére kapott megbízást. Eleinte Budapesten, majd Szegeden dolgozott. Mérnöki munkájáért többször részesült elismerésben: Szegedi művészeti díjjal, Alpár Ignác- és Hild János-emlékéremmel, valamint Ybl-díjjal is kitüntették.


Létrehozás időpontja: 2015-04-29 12:50:53
Utolsó módosítás időpontja: 2015-04-29 12:51:57
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 14443
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42772