KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Elkészült a Hello Wood Falu

Harminc ország építészei építették fel a számukra ideális falut

A Hello Wood Falu július 24. és augusztus 2. között a Művészetek Völgye egyik központi helyszíne lesz Vigántpetenden

Rem Koolhaas világhírű holland építész és urbanista szerint a kortárs építészetben aránytalanul sok figyelem irányul a városra, emellett szükséges lenne sokkal többet foglalkozni a vidékkel. Az Architizer A+ Award-nyertes Hello Wood hatodik alkalommal megrendezett építészeti táborában a világ több mint harminc országából érkező építészek és diákok célja az volt, hogy olyan építészeti együttest hozzanak létre, mely újraértelmezi a falu fogalmát.

A korábbi évektől eltérően az alkotók olyan konstrukcióban gondolkodtak, ahol az építmények egymáshoz kapcsolódnak és egymásra reflektálnak, megalkotva a Hello Wood ideális faluközösségét. Az installációk között található migrációs ház, közösségi színpad, szentély, a születés és a halál körforgását megörökítő lakóépület, kilátóba épített zuhanyzó, sőt még egy guruló kocsma is. A csórompusztai táborban július 11. és 19. között épültek fel az installációk, melyek a tábor után a Művészetek Völgye egyik központi helyszínén, Vigántpetendre kerültek: az itt megrendezésre kerülő programok között lesz a Kortárs Építészeti Központ által szervezett Építészeti Filmnapok, CityMatiné, valamint koncertet ad többek között Henri González és a Muriel.

"A FALU PROJEKTNEK nem célja, hogy megoldást kínáljon Koolhaas problémafelvetésére és a vidék problémájára, hiszen a falu kialakulása lassú folyamatok eredménye. A falu szerkezete saját történelmi, társadalmi és környezeti összefüggésrendszerének leképződése. Amivel kísérletezünk, az az, hogy értelmezhető-e ez a folyamat fordítva? Létrehozható-e egy falu egy hét alatt, helyszíni településtervezéssel, ahol a résztvevők nem csupán élhető építményeket, hanem közösséget is építenek? A FALU PROJEKT ellenpontozta a lassan alakuló, bukolikus falu romantikáját, és egy működő, instant község létrehozását célozza meg." - nyilatkozták a nemzetközi alkotófesztivál szervezői.

A Hello Woodra neves építészirodákból és egyetemekről érkezett építész-csapatoknak nem volt célja, hogy már létező falustruktúrákat másoljanak, vagy azokat megpróbálják áthelyezni a csórompusztai alkotótábor kontextusába. A csoportvezető építészek a világ minden tájáról érkeztek Chilétől Japánig, és hamar kiderült, hogy sokszor teljesen különböző nézeteket vallanak a falu szerkezetéről: amíg például a magyar falu lineáris szerkezetű, vagyis legtöbbször egy hosszú utcából áll, addig Mexikóban a települések sugaras felépítésűek. Mindez azt is jelentette, hogy az alkotóknak nélkülözniük kellett a valós falvak és közösségek kulturális és építészeti hagyatékát. Az így létrejött alkotói szabadság eredménye egy olyan fúzió, amelyet a világvárosokból érkezett építészek nemzetközi csoportja ideálisnak tart.

A Hello Wood Falujának installációi reflektálnak korunk fontos társadalmi kérdéseire: a migráció problémájára, a vallások közötti különbségekre, a magántulajdon és a közösségi gazdálkodás ellentétére. Foglalkoznak a modern faluközösségek infrastrukturális szerkezeteivel, például a víz- és az áramellátással; de a falusi közösség olyan fontos intézményeivel is, mint a falumozi, a kocsma, vagy éppen a színház.

Idén először a Hello Woodon készült alkotások koherens településegységet alkotnak. A Falu éppen emiatt egy heterogén és innovatív épületrendszer, ahol a résztvevő építészek és diákok testközelből tapasztalhatták meg egy közösség létrehozásának nehézségeit és kihívásait. Például azt, hogy nem csupán az épületeket, hanem az épületek közötti tereket is bele kellett vonni a tervezés folyamatába. Vagy éppen azt, hogy egy többszáz kilós installáció megmozdításához nem elég a tervező csapat tagjainak összefogása, az egész közösség segítségére szükség van.

A FALU PROJEKT 2015 egy három évig tartó építészeti kísérlet első része: 2016-ban az előző év tapasztalatai alapján fejlesztik tovább a falu-közösséget, míg 2017-ben a Falu leépülését, amortizációját vizsgálja a független oktatási szervezet.

A Hello Wood Falut július 18-án szombaton mutatták be, ahol a szakmai panel - Nagy Tamás, Babarczy Eszter, Szemerey Samu, Emiel Lamiers, dr. Veres Bálint - és a csoportvezetők együtt értékelték az alkotásokat. Az installációk július 24-től augusztus 2-ig a vigántpetendi Tókertben a Művészetek Völgye egyik központi koncert- és bulihelyszínének adnak otthont. A részletes program itt található.

Az építmények később a Sziget Fesztiválon és a Budapesti Design Héten lesznek megtekinthetőek.

Hello Wood 2015 Falu Projekt


Létrehozás időpontja: 2015-07-23 17:55:25
Utolsó módosítás időpontja: 2015-07-23 17:55:25
Cimkék: Hellowood; Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 11549
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42938