KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Hódmezővásárhelyi könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása

További dokumentumok!(kérdések és válaszok, tervpályázati dokumentáció)

Hódmezővásárhely mindig komoly kulturális és gazdasági szerepet töltött be nemzetünk történelmében, és a régióban vezető pozíciójánál fogva alakította az itt élők sorsát.

Éppen ezért a város kiemelt feladatának tekinti kulturális értékeink ápolását, közösségi tereink fejlesztését. Erre Magyarország Alaptörvénye is kötelez bennünket a következőképpen: „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.”

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata tehát úgy határozott, hogy egy, a régióban kiemelkedő, a város életében meghatározó multifunkcionális kulturális központot létesít, amely könyvtár és tudásközpont, kiállítótér és előadótér, egyben közösségi térként, találkozóhelyként is funkcionál majd, ez az épület lesz az otthona a Németh László Városi Könyvtárnak és a Pósa Lajos Gyermekkönyvtárnak, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárának.

Az új intézménynek az önkormányzat központi, emblematikus szerepet szán, ezért építészetileg is nagyszabású, ikonikus, jelszerű épület megalkotása a cél.


Ajánlatkérőre vonatkozó információk:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.
Címzett: Mucsi László
Tel: +36 62530100
E-mail: mucsil@hodmezovasarhely.hu 

Lebonyolító szervezet:

ÉSZ-KER Zrt.
1026 Budapest, Pasaréti út 83.
Telefon: 06-1/788-89-31
Fax: 06-1/789-69-43
E-mail: eszker@eszker.eu

Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó:

Szabó József
Lajstromszáma: 00480
Levelezési címe: 1026 Budapest, Pasaréti út 83.
E-mail címe: szabo@eszker.eu

A pályázattal kapcsolatos, kizárólag technikai jellegű kérdéseket, kérjük ide címezzék, a kiírással kapcsolatos kérdéseiket a http://www.eszker.eu/konyvtar-es-tudaskozpont-epiteszeti-megfogalmazasa/  oldalon, előzetes regisztrációt követően tehetik fel.

Az eljárás típusa:

Kbt. 3. § 40. pontja szerinti és a tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. Korm. rendelet 30. § (1) bekezdés szerinti nyílt tervpályázati eljárás.

Eljárás nyelve:

Jelen közbeszerzési eljárás kizárólagos hivatalos nyelve a magyar. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja.

Az eljárás tárgya:

„Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása”

Az eljárásban résztvevők köre:

Nyílt tervpályázati eljárás esetében valamennyi érdekelt benyújthat pályaművet.

Egyéb rendelkezések:

Amennyiben a tervpályázati kiírás és a tervpályázati dokumentáció között ellentmondás merül föl, úgy a tervpályázati kiírásban közölteket kell mérvadónak tekinteni.

Az eljárás során felmerülő, a tervpályázati kiírásban és a tervpályázati dokumentációban nem szabályozott kérdések tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei az irányadóak.

A tervpályázat tárgya

“Könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása” építészeti tervpályázata

A tervpályázat célja

Hódmezővásárhely városközpontjában többfunkciós kulturális központ építészeti megfogalmazása oly módon, hogy az Ajánlatkérő a pályázóknak teljes alkotói szabadságot kíván biztosítani a koncepciók kialakításában.

A tervpályázat célja a beérkező tervek és koncepciók alapján egy későbbi engedélyezési és kiviteli terv megrendelése, valamint a tervezési terület funkciójának, beépítési programjának tisztázása, a jelenleg érvényes szabályozási előírások felülvizsgálata, valamint az épület építészeti megfogalmazása.

A tervpályázat fajtája, formája, jellege

A tervpályázat fajtája: NYÍLT

A tervpályázati eljárás formája: ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT (jelen kiírásban Ajánlatkérő a szövegösszefüggéstől függően használja mind a „tervpályázat", mind az „építészeti pályázat" megnevezéseket; a két megnevezés között jelen kiírás szempontjából különbség nincsen.)

A tervpályázat jellege: TITKOS

A terpályázat lebonyolítása:

  • a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban Kbt.),
  • a tervpályázati eljárások szabályairól szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet, valamint
  • a jelen tervpályázati kiírás előírásai szerint történik.

A tervpályázaton való részvétel feltételei, alkalmassági követelmények

A tervpályázat résztvevője – pályázó – (azaz a pályamű szerzője) az a természetes személy lehet:

  • aki jelen kiírásban meghirdetett tervezési feladat elkészítésére vállalkozik,
  • aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta,
  • akivel szemben a 2015. évi CXLIII. törvény 25. § (3)-(4), valamint a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. § (4)-(5) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi és a 17. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn,
  • aki nyilatkozik arról, hogy a pályázatot benyújtó szerzők, társtervezők, munkatársak között van legalább egy fő építész, aki saját országában, vagy abban az országban, ahol munkáját végzi, jogosult hivatalos építész tervezői munkavégzésre.

A tervpályázat résztvevőjének (szerzőjének) társtervezője, munkatársa az lehet, akivel szemben a 2015. évi CXLIII. törvény 25. § (3)-(4), valamint a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. § (4)-(5) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi és a 17. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn.

A tervpályázat résztvevője – a pályázó – az a gazdálkodó (jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes) szervezet lehet,

  1. amely jelen kiírásban meghirdetett tervezési feladat elkészítésére vállalkozik,
  2. amely azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elfogadta,
  3. amely gazdálkodó szervezettel szemben a 2015. évi CXLIII. törvény 25. § (3)-(4), valamint a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. § (4)-(5) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi és a 17. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn,
  4. amely nyilatkozik arról, hogy a szervezet képviseletében pályázatot benyújtó szerzők, társtervezők, munkatársak között van legalább egy fő építész, aki saját országában, vagy abban az országban, ahol munkáját végzi jogosult hivatalos építész tervezői munkavégzésre.

A tervpályázat eredményeinek felhasználása:

A tervpályázat lezárását követően – a tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelettel összhangban – az Ajánlatkérőt a díjazott vagy megvásárolt tervpályázatok szerzőivel szemben további tervezési szolgáltatásra irányuló megrendelési kötelezettség terheli. Az Ajánlatkérő kötelezettséget vállal arra, hogy sikeres és eredményes pályázat lefolytatása esetén, a tervpályázatot követően hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytat le, amelyre meghívja a bírálóbizottság által ajánlott összes pályázót.

Ajánlatkérő az érintett pályázóval kötött szerződésben a szerzői jogról szóló törvény szerint meghatározza, hogy a díjazott és a megvételt nyert pályaművek tekintetében mely felhasználási jogokat szerez meg. Az ajánlatkérő a pályaművet részben vagy egészben további ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja a szerzői jog védelmére vonatkozó előírások betartásával.

A tervpályázati eljárást követő szolgáltatás (tervezés) megrendeléséhez szükséges ajánlatkérői feltételek és követelmények, határidők:

Ajánlatkérő a tervpályázati eljárást követően lefolytatott hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráson kiválasztott tervezővel 2018. május 31-ig tervezői szerződést köt a könyvtár és tudásközpont engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére. A tervezés időbeli ütemezése szerint az engedélyezési terveket 2018. október 31-ig, a kiviteli terveket a jogerős építési engedély kézhezvételét követő 3 hónapon belül, de legkésőbb 2019. április 30-ig el kell elkészíteni.

A tervpályázatból való kizárás

A tervpályázat résztvevője – pályázó – (azaz a pályamű szerzője) az a természetes személy lehet:

  1. aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta,
  2. akivel szemben a 2015. évi CXLIII. törvény 25. § (3)-(4), a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. §  (4)-(5) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi és a 17. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn, így különösen nem indulhat pályázóként,
  • aki a bírálóbizottság résztvevőjének a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § 2. pontja szerinti hozzátartozója,
  • résztvevőjével együtt azonos gazdálkodó szervezettel (ide nem értve, a Miniszterelnökséget, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, más, építészeti képzést folytató egyetemeket) áll munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, illetve azonos gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik, vagy
  • résztvevőjével egy éven belül közösen pályaművet nyújtott be.

A 2015. évi CXLIII. törvény 25. § (3)-(4) bekezdésében foglaltakon túl nem indulhat pályázóként továbbá

  1. az a gazdálkodó szervezet, amelynek vezető tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja vagy a gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkező tagja, illetve ezeknek a hozzátartozója a bírálóbizottság résztvevője, vagy
  2. az a gazdálkodó szervezet, amellyel a bírálóbizottság bármely résztvevője munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll.

A tervpályázat résztvevője – a pályázó – az a gazdálkodó (jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet) lehet,

1. amely azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elfogadta,

2. amely gazdálkodó szervezettel szemben a 2015. évi CXLIII. törvény 25. § (3)-(4), valamint a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. § (4)-(5) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi és 17. § (3) bekezdésekben felsorolt kizáró okok egyike sem vonatkozik.

A tervpályázat résztvevőjének (szerzőjének) társtervezője, munkatársa az lehet, akivel szemben a 310/2015.(X.28.) Korm. rendelet 18. § (4) szerinti összeférhetetlenségi okok egyike sem áll fenn.

A tervpályázaton egy pályázó csak egy pályaművel vehet részt, egy pályamű csak egy megoldási javaslatot tartalmazhat.

A Bírálóbizottság a tervpályázatból kizárja

  1. a tervcsomag felbontása nélkül a feladási határidő (2018. március 12. napjának 23 óra 59 percig) után kézbesítésre átadott küldeményt,
  2. a titkosságot sértő pályázatot,
  3. a tervpályázati dokumentációban meghatározott tartalmi követelményeket nem teljesítő pályamunkát,
  4. formai hiba a pályamű bírálatát ellehetetleníti,
  5. a „részvételi feltételeket” nem teljesítő, azoknak nem megfelelő pályázókat,
  6. azon pályaműveket, melyhez a csatolt digitális állomány jelszóval védett, vagy nem megnyitható.

Amennyiben a kizárás okai

  1. a lezárt borítékok felbontásakor bizonyosodnak be, a Bírálóbizottság a pályázatok megállapított sorrendjében nevezi meg a díjazott és megvett pályázatokat, és a szabálytalanság miatt kizárt pályázók pályázati díját, illetve megvételét nem adja ki,
  2. amennyiben a Bírálóbizottság utolsó plenáris ülését követő 2 hónapon belül bizonyosodik be a „részvételi feltételek” teljesítésének elmaradása, úgy az Ajánlatkérő a szabálytalan pályázó eredményét semmisnek tekinti, és ilyen esetben a pályázati díj, illetve megvétel az Ajánlatkérőnek visszajár.

A tervpályázat lebonyolításának időtáblázata

Tervpályázat kiírás közzétételének kezdete

  • 2017. december 22.

Kérdések beérkezésének, feltöltésének határideje

  • 2018. február 5. 23:59

Kérdésekre adott válaszok közzétételének határideje

  • 2018. február 9.  23:59

Pályaművek postára adásának határideje

  • 2018. március 21. 23:59

Pályázat eredményének kihirdetése

  • 2018. április 16.

Pályázati jelentkezés és dokumentáció beszerzése

Figyelemmel a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 20. § (6) bekezdésére és a Kbt. 39. § (1) bekezdésére, a Pályázó a honlapról díjmentesen töltheti le a tervpályázati dokumentációt 2017. december 22. és 2018. március 21. között.

TERVPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ LETÖLTÉSE:

Az eljárásban való részvétel feltétele a tervpályázati dokumentáció letöltésének visszaigazolása.

A tervpályázati dokumentáció letöltését a gazdasági szereplőnek a letöltött dokumentáció mellékletét képező kitöltött és cégszerűen aláírt visszaigazoló adatlap lebonyolító szervezetnek történő megküldésével (faxon és/vagy e-mailen) kell igazolnia.

A tervpályázati dokumentáció a fentebb megjelölt honlapon a tervpályázati kiírás megjelenésének napjától elérhetőek.

A letöltött dokumentumok kizárólag a pályamű készítésére, jelen tervpályázat során használhatóak fel.

A pályaművek postára adási határideje: 2018. március 21. 23 óra 59 perc

Helyszíni szemle

Az Ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy a tervezési terület nagy része szabadon bejárható és a tervpályázati kiírás teljes alkotói szabadságot biztosít a résztvevők számára, külön helyszíni szemlét és bejárást nem tart.

Letölhető dokumentumok:

Tervpályázati dokumentáció

Kérdések és válaszok

Letöltési nyilatkozat (visszaküldendő)

Tervpályázati dokumentáció megjelent a TED-en

HÉSZ kivonat

Képek

Ötletpályázat össszegzés

Alaptérképek

Dokumentáció mellékletei


Létrehozás időpontja: 2018-01-23 13:42:38
Utolsó módosítás időpontja: 2018-02-12 15:36:55
Cimkék: hódmezővásárhely, könyvtár, tudásközpont; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 15534
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=44514