KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Knauf Insulation - NatuRoll termékcsalád

Tisztelt Partnereink!

Először is engedjék meg, hogy cégünk nevében egészségben, boldogságban gazdag boldog új évet kívánjunk Önöknek! Mint már megszokhatták, a Knauf Insulation minden évet valamilyen termékújdonság bejelentésével és bevezetésével kezdi, ebből a szempontból 2017 sem lesz más év, mint az eddigiek.
Az előző években már megismerhették Factplus termékcsaládunkat, melynek hazai sikerét követően a termékkategória már Mineral Plus néven, de egész Európában bevezetésre került. A tavalyi év nem csak a Mineral Plus piacra lépése miatt volt érdekes, hiszen abban az évben jelent meg másik kiemelt ásványgyapot termékünk,az MPN Plus is a hazai piacon.

Mindkét termékről elmondható, hogy az elmúlt egy évben nagy népszerűségre tettek szert mind a tervezők, mind a kivitelezők és a felhasználók között. A termékek gyártásánál alkalmazott Ecose technológia és ennek számos előnye népszerű hőszigetelési termékké tette a fenti márkákat, legyen szó akár magastető, padlásfödém, válaszfal vagy csarnokrendszerű szerkezetek oldalfalának hőszigeteléséről. A fent említett termékek már új gyártástechnológiával készültek és ennek sikere arra ösztönözte cégünket, hogy ezt a műszaki fejlesztést vezessük át szélesebb körben is az üveggyapot termékekre.
Örömünkre szolgál, hogy tájékoztathatjuk Önöket új üveggyapot termékcsaládunk közelgő érkezéséről. Az eddig megismert Classic tekercses üveggyapot termékcsaládunk fokozatosan kivezetésre kerül és helyére NatuRoll néven új üveggyapot termékcsalád lép. A NatuRoll termékcsalád új csomagolással, de ami még fontosabb, az elődeihez képest is javított tartalommal érkezik kedves partnereinkhez. A változások mind látványra, mind tapintásra érezhetőek lesznek.
Az anyag masszívabb, egyenletesebb felületű, a már jól megszokott barna szín egy kellemes árnyalatában fog pompázni. Mivel nem porzik és nem szúr, tapintásra is harmonikus érzetet ad, egy olyan jó minőségű üveggyapot hőszigetelő anyag lesz, amivel öröm a munka és jó érzéssel gondolhatunk az általa jelentett számos anyagi, hőtechnikai és környezetvédelmi előnyre. A csomagoláson nagyobb hangsúlyt kap a termék R értéke, azaz hővezetési ellenállása. Az ellenállás egyenes arányban nő a hőszigetelés vastagságával, tehát minél magasabb a termék R értéke, annál jobb hőszigetelési
képességről beszélünk. Mivel a fejlesztés a teljes tekercses üveggyapot termékcsaládot érinti, a különböző csomagolási színek és az
azokon feltűnő csillagok is jelzik az érdeklődő számára, milyen minőségű üveggyapot tekerccsel állunk szemben. Minél több csillagot látunk a termék csomagolásán, annál jobb minőséget rejt a csomag.
Ez színekben kifejezve így néz ki:
Ha ezt a csomagolást látjuk:


A terméknek a hőszigetelési tulajdonságain felül kiemelkedőek a hangszigetelési tulajdonságai is, kifejezetten
ilyen célú felhasználásra javasolt.
Ha a lenti csomagolást látjuk:


A termék egy jó minőségű üveggyapot, jellemzően 0,037 és 0,039 közötti lambda(λ) értékkel.
Ennél egy kategóriával jobb minőségű, azaz 0,034 és 0,036 közötti lambda(λ) értékű az alábbi csomag.


A csúcsminőséget pedig, ami 0,031-0,033 közötti lambda(λ) értéket jelent, az alábbi csomagolásban
találjuk.


Mivel hazánkban jelenleg a 0,037 és 0,039 közé eső lambda(λ) értékű termékek a legnépszerűbbek, mi is ennek a kategóriának a bevezetésével kezdjük el az itthoni bemutatkozást. A NatuRoll Pro névre hallgató termék várhatóan február elejétől lesz rendelhető, azt megelőzően tájékoztatást küldünk kedves vásárlóinknak a termék palettizációs adatairól, és természetesen komplett műszaki dokumentációval és a forgalmazáshoz szükséges engedélyekkel várjuk szíves megrendelésüket. A változásokat árlistánkban és az Online rendelésfelvételi rendszerünkön is átvezetjük. A többi, még magasabb minőséget képviselő NatuRoll tekercses és táblás termékcsalád bevezetési idejével kapcsolatban pedig folyamatosan tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket! Megköszönve szíves figyelmüket és sok közös sikert kívánva.

Tisztelettel:
A Knauf Insulation csapata


További jó szigetelést kívánunk!

Ha tervezőként, kivitelezőként, forgalmazóként regisztrálni szeretne adatbázisunkban, látogassa meg honlapunkat a www.knaufinsulationszigeteles.hu cím alatt!

Knauf Insulation Kft.

2058 Budaörs, Gyár u. 2. Pf. 115.
Ügyfélszolgálat:
Tel.: +36 23 889 844
Fax: +36 23 889 845
info.hu@knaufinsulation.com
www.knaufinsulation.hu


Létrehozás időpontja: 2017-01-17 13:24:23
Utolsó módosítás időpontja: 2017-01-17 14:19:09
Cimkék: knauf, insulation; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 12267
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43889