KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Oda mennek a fiatalok, ahol biztosított a minőségi lakhatásuk

A munkalehetőség és a lakhatás támogatása a kulcsa annak, hogy magyar fiatalok itthon képzeljék el a jövőjüket. A Nemzetgazdasági Minisztérium is ezeket tűzte a zászlajára a külföldön dolgozó fiatalok hazatérését segítő új programjában. A bérlakásépítések támogatása jelentősen ösztönözné a külföldön dolgozók hazaköltözését, illetve az ország elhagyását tervezők itthon maradását.

A Gyere haza fiatal elnevezésű program első körében a 100 millió forintból 50 fiatal szeretne hazahozni a kormány Londonból. Ez csepp a tengerben ahhoz képest, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint évente mintegy 100 ezer fő a külföldön munkát vállalók száma, bár legalább 50 százalékuk egy éven belül visszatér. A programot beharangozó államtitkár közölte, hogy a megkérdezettek többsége szívesen hazatérne, amennyiben segítséget kap a lakhatásban és olyan munkáltatót talál, amely stabil, biztos anyagi hátteret biztosít számukra. Együttműködő partnerként jelöltek meg nagy hazai és multi cégeket, akik nyilván a munkahely megtalálásában közreműködnének.

A lakhatást olyan módon segíti a program, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújt a lakóhelytől távol munkahelyet találók számára utazási költségtérítés, illetve lakbér- vagy közüzemi díjfizetési támogatás formájában egy éven keresztül.

Kérdés, hogy lesz-e elég és megfelelő minőségű bérlakás a hazaköltöző fiatalok számára éppen ott, ahol dolgozni tudnának.

Ami biztos, hogy 100 millió forintból felépíthető lenne 5 olyan minőségi bérlakás, amely 100 éven át legalább 50 fiatal családnak nyújthatna otthont, megalapozva magyarországi jövőképüket.

A fiatalok körében tavaly végzett kutatásaink megerősítették, hogy a fiatalok korábban alapítanának családot, vállalnának gyermeket, és nagyobb eséllyel Magyarországon képzelnék el a jövőjüket, ha támogatást kapnának a minőségi lakhatás megteremtéséhez. (részletek itt)

A KSH-adatok alapján készített felmérésünk eredményeit összefoglaló, a magyar lakásállomány állapotát bemutató tablóink a http://www.igylakunk.hu/galeria/tenyek-adatok és a http://www.igylakunk.hu/galeria/magyar-lakohazak-kepekben oldalon találhatók.

A 2014. évi lakásépítésekől szóló elemzésünk itt olvasható: http://www.igylakunk.hu/hirek/item/558-legyen-a-lakasepitesek-szama-a-mindenkori-kormany-teljesitmenyenek-egyik-fokmeroje .


Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület

www.lakasepitesert.hu

Látogassa meg a www.igylakunk.hu oldalunkat!

Kövesse a https://www.facebook.com/igylakunk.hu közösségi híreit!


Létrehozás időpontja: 2015-04-29 10:22:51
Utolsó módosítás időpontja: 2015-04-29 11:07:51
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 7190
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=42764