KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Összekötni az eget és a földet – Makovecz Imre életműve Moszkvában

Összekötni az eget és a földet – Makovecz Imre életműve Moszkvában A moszkvai Kreml szomszédságában lévő Scsuszev Állami Építészeti Múzeumban nyílt meg az organikus építészet magyar vezéralakjának alkotásaiból válogató „Makovecz Imre – …összekötni az eget és a földet…" című életmű-kiállítás 2016. augusztus 30-án, a moszkvai magyar nagykövetség és a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében.

Dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára az orosz fővárosban elmondta, hogy a moszkvait megelőzően Belgrádban, Berlinben és Pozsonyban volt már hasonló rendezvény, de a 2014 márciusában a Vigadóban bemutatott kiállítás után a mostani a Makovecz-életmű legnagyobb bemutatója. A kiállításról dr. Kucsera Tamás Gergely elmondta: „Makovecz Imre munkássága olyan, az építészeten túlmutató értéket is tartalmaz, amely kiváló felütés lehet a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet új évadjához". Emellett kiemelte, hogy a Makovecz-tárlathoz jó alapot szolgáltatott az, hogy tavaly Moszkvában és más oroszországi helyszíneken megrendezett magyar napok nagyon sikeresek voltak. Reményét fejezte ki, hogy a kiállítás csak a kezdetét jelenti az Irina Korobina igazgató vezette Scsuszev-múzeummal megkezdett együttműködésnek, mivel a magyar kormány a Magyar Művészeti Akadémiát bízta meg a magyar építészeti múzeum életre hívásával, s ebben a Scsuszev-múzeum saját példáján keresztül is segítséggel szolgálhat. Kucsera Tamás MMA-főtitkár a kiállítás megnyitása alkalmából tárgyalást folytatott Alla Manyilova orosz kulturális miniszter-helyettessel és reményét fejezte ki, hogy az országaink között meglévő kétoldalú kulturális egyezmény mindkét fél részéről valós tartalommal, gazdag programokkal töltődhet meg. Alekszandr Poljakov, az orosz külügyminisztérium területileg illetékes osztályának igazgató-helyettese a megnyitón kitért rá, hogy magyarországi diplomáciai kiküldetésének idején volt alkalma a helyszínen is megismerkedni a Makovecz tervezte középületekkel. Kijelentette, hogy Oroszország és Magyarország kapcsolatai minden téren jók, és mint ahogy azt a kiállítás bizonyítja, a gazdasági és a politikai mellett a kulturális szférában is azok. A kiállítás Makovecz Imre halála óta a munkásságát legátfogóbban bemutató művészeti anyag, amivel a Kossuth-díjas építész életének legfontosabb állomásait követhetik nyomon az érdeklődők maketteken, kiállítási tárgyakon, fényképeken, rajzokon és írásain keresztül, vagy tekinthetik meg az építész személyes munkaeszközeit. A tárlat anyaga a 2014. március és szeptember között a Pesti Vigadóban, az MMA székházában bemutatott kiállítás anyagára épül. A kiállítás kurátora Csernyus Lőrinc.


Létrehozás időpontja: 2016-09-01 13:47:50
Utolsó módosítás időpontja: 2016-09-01 13:51:50
Beküldő: Tatai Mária
Megtekintések száma: 10996
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=43648