KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Római-part, 2100  ötletpályázat egyetemi hallgatóknak

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület kezdeményezése

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) által egyetemi hallgatók számára kiírt ötletpályázat eredményhirdetésére november 20-án került sor, mely napot egyébként az ingatlanfejlesztők napjának is nyilvánították. Az ünnepélyes keretek között megszervezett eseményen a szervezők beszámoltak arról, hogy a „Római-part, 2100” címmel meghirdetett pályázatra olyan hallgatói ötleteket vártak, amelyek életszerű fejlesztési elképzeléseket tartalmaznak a Duna-parti terület következő száz évére vonatkozóan. 

A pályázók többsége a Maradjanak a FÁK a Rómain nevű Facebook-csoport közel háromezer főt elérő kérdőívének válaszait is figyelembe vette, illetve beillesztette ötleteibe. Nagyon valószínű, hogy ennek a kérdőívnek köszönhető az is, hogy nem futurisztikus válaszok születtek, noha a 2100-as „távoli jövő” könnyen erre csábíthatta volna a részvevőket. A pályázók azonban a valóságos problémákra koncentráltak, és a mobilgát kapcsán is előtérbe került árvízvédelmi kérdések mellett a terület jelenére (mások mellett milyennek tartja a Római-part állapotát, abban mi zavarja, és mit szeret leginkább, stb.), illetve jövőjére (funkció, kialakítás stb.) vonatkozó szempontokra koncentráltak. A beérkezett tíz pályamű közül tíztagú szakmai zsűri választotta ki a három legjobbat, és ezeket sorrend megjelölése nélkül terjesztette az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület Tanácsa elé. Mint utólag kiderült, mindhárom munka alkotói a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának hallgatói közül kerültek ki, ami mindenképpen e kar eredményes működését jelzi. A díjkiosztón a három csapat tagjai néhány percben prezentálták pályaműveiket, amelyek közül a másodikként bemutatott alkotás, Horváth Bettina, Hrabák Luca, Papp Márton és Városy Dóra Marianna közös munkája lett a győztes.

A nyertes pályaművet az alábbi módon értékelte a zsűri:
„A nyertes csapat azzal emelkedett ki a többi közül, hogy rendkívül alapos helyzetértékelést követően határozta meg a víziót, a megvalósítását célzó koncepciót, illetve ennek ütemezését – indokolta a Tanács döntését Takács Ernő, az IFK elnöke. –  Az árvízi helyzetet figyelembe véve, első lépésként az árvízvédelem színvonalas megoldását, majd a lakóterület fenntartható erősítését javasolják, miközben kialakítják a közösségi tereket és a szabadidő eltöltésére ideális rekreációs projekteket is.”
A pályázat koncepciója szerint 2100-ban a Római-part „egy árvízvédelmi szempontból védett, közkedvelt természetes rekreációs terület lesz, amely a lakók, látogatók és befektetők által egyaránt kihasználható sport- és pihenési funkciókat jelent.” A pályázók úgy látják, hogy ma a part jelenlegi helyzetét tekintve elhanyagolt, szabályozatlan, leromlott, funkcióját vesztett, árvíz által veszélyeztetett terület a politika ütközőzónájában. Azonban természeti környezetével és egyediségével, a budapesti agglomeráció és az általa vonzott idegenforgalom megnövekedésével jó vásárlóerőt kínál a Római-parton létesülő vállalkozásoknak.

A tervezők három ütemben képzelték el a fejlesztést. A 2030-ig tartó első ütemben az árvíz elleni védekezés (a létrehozandó mobilgát megóvja a területet az árvizektől, így annak egyharmada lakóterületté minősülne; a beinduló ingatlanfejlesztések és a part menti sétány kiépítése révén többen költöznének oda, és a parthasználók száma is növekedne), a 2070-ig tartó második szakaszban az üdülőövezetből lakóövezetté történő átsorolás és a helyiek, illetve az ide érkezők rekreációs igényeinek magas szintű kielégítése (zöld közösségi tér, teniszakadémia, termálfürdő, evezős fejlesztések) következne.
Az utolsó ütemben (2100-ig) az első ütemes közműrendezés miatt a Duna vizének megfelelő tisztasága várható, így indokolt a partszakasz rendezése és fürdőzhetővé tétele. A parton végigfutó galériaerdőben kígyózó szalagszerű, pihenésre alkalmas objektum kiépítésével, a termálfürdő vízen lebegő kávézóteraszának bővítésével vonzó és változatos partszakasz kialakítása adja a projekt végkimenetelét.

Mindhárom pályamunka teljes terjedelmében elérhető az alábbi linkeken:

1. „Római-part, 2100” pályamű
2. „Római-part, 2100” – 78x pályamű
3. „Irány a Rómaira!”  + http://www.youtube.com/watch?v=ATXB2wYW0WU&feature=youtu.be.
 


Létrehozás időpontja: 2013-12-23 20:48:54
Utolsó módosítás időpontja: 2013-12-23 20:56:42

Megtekintések száma: 15911
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41646