KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A jövő nyomában

Az Építész Közlöny-Műhely utóbbi számaiban sorra jelentek meg beszélgetések, vélemények "Quo vadis vidék?" címmel.

A kiadvány ingyenesen átvehető a MÉK Székházban. 

Európa-szerte és Magyarországon is, Falumegújítási Díj Pályázat keretei közt évről évre vetődik fel ugyanez a kérdés. Válaszképpen pedig születnek konkrét, hiteles, mai "vidéki" válaszok, évtizedes kitartó fejlesztőmunka eredményeit bemutatva.
A 2011-12 év reprezentánsait mutatja be a januárban megjelent kötet.

Először nyílik alkalom arra, hogy a hazai pályázók dokumentumait és a nemzetközi pályázaton szereplő egyéb országok pályázóinak anyagait együtt jelentessük meg.
A meghirdetett pályázati mottó Európa-szerte ugyanaz volt: "A jövő nyomában".

A pályaművek összefoglalóinak végigböngészésével nemcsak azt érzékelhetjük, hogy hazai falvaink törekvései milyen sokszínűek, hanem azt is, hogy a falusi közösségek európai törekvései a hazaiakhoz hasonlítanak-e, miben rejlenek a különbségek.

A kötet a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósult meg, a Magyar Urbanisztikai Társaság kezdeményezésére.

A kötet kereskedelmi forgalomba nem kerül, ingyenes.
Érdeklődés esetén keressék, szeretettel ajánlom: Dr. Ónodi Gábor szerkesztő.

MUT, 1094 Budapest, Liliom utca 48.
Telefon: 1/215-5794
E-mail: mut@mut.hu
 


Létrehozás időpontja: 2014-03-13 13:00:40
Utolsó módosítás időpontja: 2014-03-27 07:04:48

Megtekintések száma: 12135
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=41793