Aktuális
A szakmai hozzájárulási alap 2023 első fordulójának eredménye

A szakmai hozzájárulási alap 2023 első fordulójának eredménye

A MÉK Elnöksége március 24-én döntött a Szakmai hozzájárulási alap 2023 első fordulójában beérkezett kérelmekről.

Az elnökség minden esetben mérlegelte, hogy a szakmai program minél tágabban és átfogóbban szólítsa meg a tagságot és figyelembe vette a területi kamara létszámát és az azzal összefüggő költségvetési lehetőségeit.

A szakmai programok esetében cateringre a hozzájárulási alap nem fordítható. "Turista utakat", egy épület látogatását ill. szállás díjak fedezését, saját székházban tartott "beszélgetéseket" és más által szervezett hagyományos eseményeken történő részvételt a MÉK nem támogatott. Szervezett utak esetében is kizárólag csak a szakmai rész támogatására van mód ebből a keretből.

A - benyújtott pályázati anyag alapján - szélesebb körű (regionális, országos) érdeklődésre számot tartó tanulmány ill. szakmai kiadvány megjelenését ill. megvalósítását kívánta a MÉK támogatni.

A második beadási határidő idén szeptember 8. (péntek).