Aktuális
Elhunyt Francsics Miklós

Elhunyt Francsics Miklós

2020. december 22-én, életének 65. évében hosszas betegség után elhunyt Francsics Miklós építész.

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának elvégzése után1978. szeptember 1-jén kezdett el dolgozni az Építésügyi Tájékoztatási Központban. Az ÉTK kiadványának, az Építésügyi Műszaki és Gazdasági Tájékoztatónak a felelős szerkesztője volt. A világ összes országából az ÉTK könyvtárába érkező építészeti folyóiratokból válogatta össze, fordította/ fordíttatta le, majd kivonatolta azokat a cikkeket, amelyek a hazai szakma érdeklődésére számot tarthattak. Szakmai utakat javasolt és szervezett európai nagyvárosokba: azok a városok voltak az úti célok, ahol érdekes és követendő városfejlesztések,illetve rehabilitációk valósultak meg. Az ÉTK után a magánvállalkozások következtek,az A.B Kft, a DEM Tanácsadó Iroda és az Iminfo Kiadó.

2009-től a portugál Consulgal cégnél dolgozott:nemzetközi környezetben a SkyCourt ( Liszt Ferenc Repülőtér) kivitelezésének műszaki ellenőri, illetve felelős műszaki vezetői feladatát látta el. Az utolsó néhány évet a Consulgal utódjánál, a Hungalnál, illetve a 3E-nél töltötte, műszaki ellenőri pozícióban. Felügyelte az Országos Mentőszolgálat állomásainak átépítését, a Balettintézet felújítását, az MTK Stadion felépítését, valamint Óbudán a Piac rekonstrukcióját, illetve a TVE Sportcsarnok átépítését.

Kiválóan beszélt angolul. A segítségével lefordított szövegek nem csak pontosak, de egyben elegáns megfogalmazásúak is lettek. Számítástechnikai tudása is kimagasló volt: minden olyan programot ismert és magas szinten használt, amire az irodai munkában szükség volt. Kollégáinak számos alkalommal tartott továbbképzést például az MS projekt program használatáról.

Akik ismerték, emlékezni fognak higgadt és nyugodt személyiségére, remek humorára, nyitottságára az újdonságok iránt.

Fájó szívvel búcsúzunk Miklós!