Aktuális
Elhunyt Meditz László

Elhunyt Meditz László

2020. december 27-én elhunyt Meditz László okleveles építészmérnök, mestertanár

Budapest, 1952. július 17. - Budapest, 2020. december 27.

Szakmai életrajza
1973-ban kapott üzemmérnöki oklevelet az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Magasépítési Szakán.
1973-tól az IPARTERV „B” irodáján dolgozott Janáky István műtermében, az ot töltött évei alatt először konstruktőrként majd társtervezőként dolgozott Janáky István mellett.
1979-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszékén. A komplex és diplomatervét Török Ferenc konzultációjával készítette. Tervével a MÉSZ Diplomadíj pályázatán I. díjat nyert.
1982-84 között végezte el a MÉSZ Mesteriskola VII. ciklusát Janáky István vezetésével.
1988-ban lett a KIPTERV műteremvezetője.
1994-től a TTI Rt.-ben műteremvezetőként helyezkedett el.
1999 és 2002 között a MÉRTÉK Kft. vezető tervezőjeként tevékenykedett.
2002-től saját cégében dolgozott.
1979 óta volt tagja a Magyar Építőművészek Szövetségének. Alapító tagja a Magyar Építész Kamarának, amelyben 1996-2000-ig küldöttként tevékenykedett.

Oktatói tevékenysége
1980-82-ig a Farkasdy Zoltán vezette a BME Középülettervezési Tanszék külsős oktatójaként dolgozott.
1992-2002 között a Középülettervezési Tanszék Diploma Bizottságának volt tagja.
2002-2004 között ismételten a Középülettervezési Tanszék külsős oktatója.
2008-tól az Ipari Épülettervezési Tanszék óraadó munkatársa.
2019 Oktatói tevékenységéért az BME Építészmérnök Kar mestertanári címet kapott
 

Letölthető tartalmak:

Munkái

Gyászjelentés