Aktuális
A Magyar Építész Kamara Sándy Gyula-díja

A Magyar Építész Kamara Sándy Gyula-díja

Díjazott: Vígh Tamás építészmérnök (Hunép Zrt.) a debreceni Csokonai Nemzeti Színház rekonstrukciójának építésvezetői tevékenységéért.

A Debrecen belvárosában álló színházépület teljeskörű rekonstrukciója és környezetének felújítása komplett egységben valósult meg. Mesteri elegancia, ahogyan a többször átépített színházat újraformálták az alkotói. A színházi funkció szíve, fő tere természetesen a színpad és a történeti nézőtér, amely pazar élményt nyújt. A tervező kiváló érzékkel, és az előzményi értékekre tekintettel fejtette meg, majd rekonstruálta a színházi teret.
A helyreállítás és a restaurátori munkák szemet gyönyörködtetőek. A színpadtechnika összetett, szintén első osztályú minőségű. Az épületben mindenhol igen magas színvonalú műszaki megoldások készültek, korrekt és a színházi funkcióhoz méltó kivitelben. A gépészeti kialakításban, illetve a műemléki felújítás során az épületenergetikai korszerűsítés maximumát sikerült megvalósítani, így környezettudatosság és fenntarthatóság szempontjai szerint is jó példát mutat. A felújított színház épület Debrecen büszkesége lett.

Építtető: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tervezők: Archiko Kft. (Debrecen) - Tisza Építész Műterem Kft. (Nyíregyháza)
Lebonyolító:FŐBER Zrt. – Eng-Land Kft. konzorcium
Generálkivitelező:HUNÉP Építőipari Zrt. (Debrecen)
Alvállalkozók: TU-COLOR Kft. (Debrecen), Bihari Vállalkozás Kft. (Debrecen), Komker Kft. (Komádi)