Aktuális
Elhunyt Benyó László

Elhunyt Benyó László

2024. szeptember 24-én elhunyt Benyó László okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, a New York Palota műemléki rekonstrukcióját is tervező építész.

Benyó László (1948-2024)
Benyó László 1972-ben szerezte meg diplomáját a BME-n. A rendszerváltást követően megalapította a Benyó és Fia építész stúdiót, amely az első építész irodák egyike volt, amelyek az új gazdasági környezetben indultak. A nagy gyakorlattal és a városrendezéstől a legkülönbözőbb épületekig mindennemű építészeti tervezésre vonatkozó jogosultsággal rendelkező építész évtizedeken keresztül vezette az irodát. Irodája széleskörű tevékenységi körébe tartozott a településrendezési tervek készítése, a családi- és többlakásos lakóházak, lakóparkok és környezetük komplex tervezése és engedélyeztetése, kereskedelmi és irodaépületek, valamint bevásárló központok tervezése, továbbá műemlék épületek restaurálása és rekonstrukciójának tervezése, valamint műemlékileg védett területeken történő épületek tervezése.
A cég jelentősebb munkái között szerepel a New York Palota műemléki rekonstrukciója, az Osvát utca-Rákóczi úti új szárny, és az Erzsébet körút-Dohány utca-Osvát utca-Rákóczi út tömbrehabilitációja, a budapesti Olasz Nagykövetség palotájának (Budapest XIV. kerület, Stefánia út 95.) műemléki és teljes belsőépítészeti rekonstrukciójának kiviteli tervei, a Szemlőhegyligeti lakópark, és a Csatárkaliget lakópark, Budapest II. kerületi Zöldkert utca 6. szám alatti lakópark.
2022-ben a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészmérnöki Kari diploma megszerzése 50. évfordulóján aranyoklevelében részesült.