Aktuális
Felhívás az ez évi jogszabályváltozásokról

Felhívás az ez évi jogszabályváltozásokról

Tisztelt Szakmagyakorlók!

A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) kihirdetésével egyértelmű vált, hogy a jelenleg hatályos jogszabályaink mindegyike jelentős változáson fog átesni 2024-ben, több esetben új Korm. rendelet váltja majd a korábbit.

Bár év elejétől kértünk a minisztériumtól személyes megbeszéléseket, hogy témacsoportonként a már korábban felvetett kardinális kérdéseket részleteiben is megbeszélhessük, ez egy-két kivételtől eltekintve elmaradt. A konkrét tervezetek egyeztetése a szakmai szervezetekkel – így a kamarákkal is  – csak nyáron kezdődtek meg, néhány esetben pedig még mindig koncepcionális kérdésekről folynak tárgyalások.

A Méptv. október 1-től olyan jelentős új feladatokat is ró a kamarákra, amelyek részletszabályai a Korm. rendeletek hiányában nem ismertek, az átmeneti rendelkezésekről – amelyek az új szabályok alkalmazására adhatnak ennél későbbi határidőt – érdemi információnk nincs. Ugyanez igaz a szakmagyakorlókat érintő változásokra is: ez alatt nem csupán a szakmagyakorlási tevékenységeket érintő változásokat, hanem a szakmai jogszabályokat is értjük, hiszen gyakorlatilag nem lesz olyan jogszabály, amely ne változna meg! A kihirdetett jogszabályok nélkül a Kamara nem tudja szakmagyakorlóit időben tájékoztatni, szakmai anyagokat, tájékoztatókat készíteni.

Bízunk benne, hogy a felkészülési idő rövidségét a jogalkotó is belátta és mind a hatálybalépéseket, mind az átmeneti rendelkezéseket olyan formán fogja meghatározni, hogy az az építésügy összes szereplője számára megfelelő legyen és a gördülékeny munkavégzést sem a tervezés sem pedig a kivitelezés során nem akadályozza!

2024. szeptember 13.

Hajnóczi Péter
MÉK elnök