Aktuális
Rövid összefoglaló a május 24-i MÉK Küldöttgyűlésről

Rövid összefoglaló a május 24-i MÉK Küldöttgyűlésről

Ismét a Kopaszi-gát Öbölház rendezvényközpontja adott helyt a MÉK tavaszi küldöttgyűlésének, amely rendhagyó módon kezdődött: a Magyar Építész Kamara Elnöksége Dér Andrea irodavezetőnek a kamaráért végzett 25 éves kiemelkedő és áldozatos munkája elismerésért Kamarai Érmet adományozott.

A köszöntést követően a küldöttgyűlés a napirend szerint folytatódott közel 190 fő részvételével, a levezető elnök most is Hajnóczi Péter MÉK elnök volt. Az új szabályzatokat, illetve a módosításokat a területi építész kamarák elnökeiből álló Területi Elnökök Testülete év elején két alkalommal is tárgyalta, az előterjesztések konszenzussal kerültek előterjesztésre.

Elsőként a beszámolók elfogadására került sor, amely az Elnökség, a két választott Bizottság, valamint a MÉK NKft. 2023. évi munkáján kívül a Kamara gazdálkodásáról szóló beszámolóját is jelentette.

A 2024. évi költségvetés módosítását Szalay Tihamér röviden ismertette, amelyet néhány észrevételt követően a jelenlévő küldöttek nagy többséggel fogadtak el.

Az Alapszabály esetében 3 témára (tagozatok, kollégium, egyebek - etikai-fegyelmi bizottság – felügyelő bizottság) 3 önálló javaslat került kidolgozásra, amelyekről külön-külön történt szavazás. A módosítások 2 ütemben lépnek majd hatályba.

A Pénzügyi- és gazdálkodási szabályzat kisebb módosítását követően a MÉK Működésének és gazdálkodásának ellenőrzési szabályzatát fogadta el a Küldöttgyűlés.

Andaházy László, a Táj- és Kertépítészeti Tagozat elnökének rövid ismertetését követően a Tájépítészeti alkotások terveinek tartalmi és formai követelményei szabályzatáról történt szavazás.

Az elfogadott anyagok hamarosan elérhetőek lesznek honlapunkon, a küldöttgyűlés határozatai itt találhatóak:
https://mek.hu/szakmagyakorlas-kuldottgyulesi_dontesek

Köszönjük a küldöttek részvételét!

Az idei év végi küldöttgyűlés tervezett időpontja december 10-e, kedd lesz!

2024. május 24.

Fotó: Gáti Oszkár Dániel