A Dél-dunántúli Építész Kamara által alapított FORBÁT ALFRÉD ÉPÍTÉSZETI DÍJ átadása a 2026. NOVEMBER 12-ÉN megrendezésre kerülő PTE MIK PARTNERS NAP egyik fontos eseménye. Idén a programot ünnepivé teszi, hogy kamaránk 30 ÉVE ALAKULT meg. A SZAKMAI NAP első részében erre az időszakra tekintenek vissza a DDÉK jelenlegi és korábbi elnökei. A MÉK elnökének részvételével pedig a jövőt vizsgáljuk, hiszen számtalan kérdés izgatja ma az építészeket.
A rendezvényen való részvétel 1,5 továbbképzési pontot ér.
MEGHÍVÓ
A Komárom-Esztergom Vármegyei Építész Kamara tisztelettel meghívja AZ ÉPÍTÉSZET HÓNAPJA keretében megrendezésre kerülő „Az Év Háza Komárom-Esztergom Vármegyében” pályázat díjátadására, kiállítás megnyitóra, épületlátogatásra, természetvédelmi előadásra és sétára
Tisztelt Kollégák és Érdeklődők!
A főépítészek honlapján már megtekinthető a XXX. Országos Főépítészi Konferencia előadásainak egy része, a konferencia fotói, valamint a konferencia által elfogadott Zárónyilatkozat.
Tisztelt Kollégák!
Keresem a 1222 Budapest, Árpád utca 17. / Babér köz 1. (hrsz.: 224003) szám alatti lakóépület eredeti tervezőjét, valamint a (feltehetően) 2003-as átalakítás tervezőjét, illetve szerzői jogaik tulajdonosát vagy jogutódját.
Továbbképzések novemberben és decemberben a MÉK szervezésében
Vinczellér Zsolt Károly építész tervező művész, a Bács-Kiskun Vármegyei Építész kamara tagja nyerte a Bács-Kiskun Megyei Prima Díjat „Magyar Építészet” kategóriában.
Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztályának Nagy Bálint Építészeti díját kiváló fiatal építészek kapták másodízben is, idén Bordás Mónika, Ungerhofer Dani és Guba Sandor, illetve Hámori Péter megosztva.
2026. november 04., szerda 10.00 óra - Debrecen
A Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara meghirdeti soron következő épületbejárását!
Együttműködő partnerünk: az ÉPÍTÉSZ/KUL/TÚRA csapata
Amit megtekintünk: a Rimanóczy Gyula által tervezett 1933-34-ben épült Bauhaus-villa (Debrecen, Egyetem sugárút 70.)
Az Év Belsőépítésze 2024-2025 pályázatra 6 pályázó, 12 pályaművel jelentkezett.
A Zsűri hosszas mérlegelés és helyszíni szemle után az alábbi döntést hozta.
A zsűri egyhangú döntése alapján Szabó Csilla a River Diva rendezvényhajó megalkotásáért kapja ezen alkalommal az Év Belsőépítésze díjat.
H-1122 Budapest Városmajor utca 36-38. számú, 6886/4 hrsz. alatti ingatlan utcafronti homlokzati felújítását tervezi a Társasház.
Az épületet levéltári kutatások alapján 1953-ban kezdték építeni.
2026. október 21., szerda – Filmbemutató
„Mondd el és elfelejtem;
mutasd meg
és megjegyzem;
engedd, hogy csináljam
és megértem.”
Kőbe zárt történetek - Építészeti filmek és kapcsolódó beszélgetésre kerül sor 2026. október 21-én szerdán 15 órától az Építészek Házában a MÉK szervezésében.
A részvételért 1,5 továbbképzési pont jár.