A MÉK 2020-ban a kamarai tagok és a Területi Kamarák számára egy szakmai programokra vonatkozó hozzájárulási alapot hozott létre, amelyből pályázat útján olyan projektek finanszírozhatók, amelyek a tagság szakmai továbbképzését, tájékoztatását szolgálják.
A júniusi küldöttgyűlés kapcsán, ismét az online térben került megrendezésre a Területi Elnökök Testületének ülése, amelyen majdnem minden területi kamara képviseltette magát.
Hajnóczi Péter MÉK elnök ismertette a Miniszterelnökség múlt héten érkezett jogszabály módosítások felülvizsgálatával kapcsolatos felkérését. Ennek kapcsán a jogszabályok végrehajtásával összefüggő tapasztalatairól, véleményéről a területi kamarák elnökeit a MÉK véleményadás céljából megkereste.
Kedves Kollégák!
Keresem a Budapest 1212, Kikötő utca 45. szám alatti, 2074430 helyrajzi számú ház eredeti tervezőjét, Turek Jánost vagy jogutódját. A tulajdonos szeretné az épületet átalakítani, bővíteni, ehhez van szűksége terv készítésére.
A Magyar Építész Kamara „Az épített környezet szépségei" címmel fotópályázatot hirdet
A pályázat célja, hogy olyan képanyag gyűljön össze, amely jól reprezentálja Magyarország településeinek képét, értékeit 2021-ben. A beérkező pályaműveket a MÉK a településkép védelmével, a településképi arculati kézikönyvek népszerűsítésével kapcsolatos rendezvényein, nyomtatott és digitális kiadványaiban, közösségi oldalain kívánja felhasználni.
A MÉK Elnöksége a 2021. májusára meghirdetett Küldöttgyűlés időpontját 2021. június 25-ére tette át (2021.03.26.)
Az új időpontra vonatkozó határidőket itt találják: LINK
A Magyar Építész Kamara Elnöksége 2021. február 5-i ülésén a jelenlenlegi korlátozó intézkedések és előírások figyelembevételével döntött az idei két küldöttgyűlés időpontjáról:
A MÉK Elnöksége 19/2021. (04.03.) sz. határozatával úgy döntött, hogy a 2021. május 28-ára tervezett Küldöttgyűlés időpontját 2021. június 25-ére módosítja.
A küldöttgyűlésre vonatkozó határidőket az alábbi táblázat tartalmazza.
Tisztelt Kollégák!
Keresem a 3300 Eger, Zalár u. 9. szám (HRSz: 4878/3/a/1) alatti lakóépület eredeti tervezőjét, L. Nyíri Verát. Az engedélyezési tervek 1981-ben készültek.
Tisztelt Kollégák!
Keresem Budapest, XXIII. kerület, Lórév utca 2/B, hrsz.: 187014 ingatlanon lévő lakóépület eredeti tervezőjét, szerzői jogának tulajdonosát, vagy jogutódait.
Tisztelt Kollégák!
Keresem az alábbi lakóépület eredeti tervezőjét, illetve a jelenlegi szerzői jogok tulajdonosát: 2146 Mogyoród, Szadai út 33. sz. (hrsz.: 580/14.)
A tulajdonos a meglévő épület átépítését és bővítését tervezi.
Tisztelt Kamarai Tag, tisztelt Szakmagyakorló!
A Magyar Építész Kamara felmérést készített a tagjainak, nyilvántartottjainak szakmagyakorlását érintő gazdasági kérdésekről. A felmérés kitöltése során beérkezett kérdéseket mindenkinek közvetlenül válaszoltuk meg, a felmérés április 22-én éjfélkor lezárult, köszönjük a kitöltők együttműködését!
Tisztelt Kollégák!
Egy 1973-ban épült épület áttervezése kapcsán keressük az eredeti tervezőt tervezői jog miatt.
Az épület: Budapest, Mányoki út (hrsz.: 5063) régi Államigazgatási Főiskola. Tanácsakadémia szerepel a terveken.
Kedves Olvasók, tisztelt Kollégák!
A Közlöny szerkesztői nevében köszöntök minden Közlöny olvasót a 2021-es év második közlönyének megjelenése alkalmából. Bízunk abban, hogy ez az utolsó járványhelyzettel terhelt számunk, és a következő számot már felszabadultan lapozgathatják bármelyik kávézó teraszán. Lassan ébredezik a remény és tavasz lévén a természet is...még ha e sorok írása közben a meteorológia éppen havat jósol is. A természet ébredése kapcsán jelen közlönyünk fókusztémája az ökológia és a klímavédelem. Bízva abban, hogy mindannyian azon vagyunk, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat, ajánlom figyelmükbe aktuális számunkat.