Építési és Közlekedési Minisztérium és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság közösen rendezi 2024. szeptember 21-én és 22-én Kulturális Örökség Napjai című rendezvényt.
Nagy sikerrel zárult 2024. szeptember 13-án az idei Országos Főépítészi Konferencia Berekfürdőn, melynek témája: „A józan paraszti ész a mesterséges intelligencia korában” volt. Az első nap a település és környékének közvetlen megismerésével telt, a következő napok érdekfeszítő előadássorozattal és szekcióülésekkel a konferencia témájában.
Kedves frissen Diplomázott Építész(mérnök), Belsőépítész – Környezettervező művész, Tájépítész- mérnök és Településmérnök hallgatók!
2024-ben a Magyar Építész Kamara (MÉK) és tagozatai, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) közösen "Diplomadíj 2024" címmel ismételten pályázatot hirdetnek az egyetemi 10 féléves MSc / MA szintű osztatlan képzésben, vagy az osztott, alap- és mesterképzésben (3 + 2 éves azaz BSc / BA + MSc / MA) szinten végzett építész(mérnök), belsőépítész- környezettervező művész, tájépítészmérnök és településmérnök hallgatók részére.
2024. október 2. szerda 17 óra
helyszín: Ybl Egyesület székhelye Budapest I. Ybl Miklós tér 6
Tisztelt XY!
A 2024. október 15-i balatonfüredi INFOTÉR ConTech Konferencia különös figyelmet fordít az építész tervezőkre.
A napindító kerekasztal-beszélgetésen az építészetről, mint országstratégiai kérdésről lesz szó, majd górcső alá kerül a szakma legnevesebb szervezetei részvételével a magyar építészetről szóló törvény.
Budapest XII. kerülete számára is nagy elismerés, hogy 2024-ben az Év Főépítésze díjat a Hegyvidék főépítésze, Hapszné Tarcsafalvi Eszter kapta.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága közösen rendezi meg a 2024. évi Kulturális Örökség Napjait.
Időpontja: 2024. szeptember 17. 10:00
Helyszín: Földalatti Vasúti Múzeum (Budapest, Deák tér, aluljáró)
Az Építészeti Tervpályázatok Európai Platformja (European Platform for Architectural Design Competitions (ADC)) az Európai Unió társfinanszírozásával 2026. márciusig megvalósítandó projekt, az ARCH-E projekt, az Európai Bizottság Creative Europe (CREA) keretprogramján belül.
Fő célja, hogy az épített környezet magas színvonalú építészeti megoldásait elősegítse Európában az Építészeti Tervpályázatok (ADC) népszerűsítésével és eszközeivel, és hozzájáruljon az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások kezeléséhez, az épületek építészeti minőségének javulásához, további az épített emberi környezet javításához. A tervpályázatok (ADC) kulcsfontosságúak a biztonságos, méltányos és fenntartható, befogadó és minőségi épített környezet megteremtésében. Ehhez kapcsolódóan rövidesen az összes résztvevő országra kiterjedő kérőíves felmérés készül az építészek helyzetéről és a tervpályázatokról.
A HelyiÉrték címet viselő III. Építészeti Nemzeti Szalon együttgondolkodásra hív.
A kiállításon a látogató korunk legfontosabb kihívásaihoz kapcsolódó, aktuális kérdéskörök szerint csoportosítva ismerhet meg különböző építészeti gondolatokat.
Helyzetkép – a SZIMA Építőművészeti Osztályának kiállítása száz építész részvételével
2024. szeptember 12-től szeptember 29-ig Breuer Marcell terem
Köszöntőt mondanak:
Kollár László Péter egyetemi tanár, műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára
Ferencz Győző költő, irodalomtörténész a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke
Vincze László építész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztályának elnöke
Somogyi Krisztina építészetkritikus, a kiállítás kurátora
A Budapesti Városvédő Egyesület 12. kerületi csoportja őszi szezonnyitó programját szeptember 12-én, csütörtökön 17 órakor tartja a Hegyvidék Galériában (1126 Királyhágó tér 10.).
ÚJ HÁZ – 09/24
Nagy Csaba, Őrfi József, Czigány Tamás –
ÚJ HÁZ Építészeti filmsorozat Szomjas György Kossuth díjas filmrendező emlékére, kéthetente keddenként 18.00 órakor a FUGA Breuer Marcell termében.
Az est moderátora Csanády Pál építész, az Artifex Kiadó Kft. ügyvezetője, a Metszet folyóirat főszerkesztője.