Következő cikkünkben a régi épületek többségét érintő felszívódó nedvességtől (kapilláris felszívódástól) károsodott homlokzatok problémakörre keressük meg a legegyszerűbb és egyben a legolcsóbb megoldást.
A Duna Arénára méltán lehetünk büszkék, hiszen rekordidő alatt épült meg, és közel 50.000 köbméter mennyiségű betont, 16.000 tonna acélt építettek be (1 Szabadság-hídnyi és 2 Lánchídnyi). Mi, a Knauf Insulation dolgozói egy picit még büszkébbek vagyunk, hiszen hozzájárultunk ennek a csodálatos épületnek a megvalósításához, és nem is akárhogyan.
A Corvin Sétány a főváros pesti oldalának talán legnagyobb fejlesztési projektje, amelynek negyedik ütem készül Józsefváros szívében. A beruházás során nemcsak a belső térbe, de a homlokzatra is kerültek Siniat gipszkarton termékek.
Lapostetős tömbszerű épület, nem feltétlenül függőleges falakkal – nem tipikusan a tiroli tájba illeszkedő, vagy a környék építészeti stílusát követő példa. A fiatal építész, Martin Reinstadler saját és családja igényeire tervezett háza hordozza a szakember kézjegyét tervezőként és a kivitelezés vezetőjeként egyaránt.
Ízig-vérig kortárs és egyszerre minden vonala egyszerű annak aVékony Péter tervezte épületnek, amelyet egy régi tanyasi házból álmodott újra. Tanyára tervezni sokak véleménye szerint igazi kihívás, hiszen a tervezéskor az építész igen könnyen korlátokba ütközhet. Atetőre kerültmodern, ámhagyományos megjelenésű CREATON HORTOBÁGY hornyolt tetőcserép a látvány természetes részévé vált.
Felpörögtek az építkezések – de lesz ennyi kivitelező?
Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői, legalábbis ez derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentéséből. Az ínséges időkben leépített kapacitásokért most több szektor is versenyez. A 2017 első negyedévéről készített összeállítás szerint 458,4 milliárd forintnyi beruházás indult el az év első három hónapjában, ugyanakkor például 2016 első negyedévében összegük nem érte el a 230 milliárd forintot, vagyis a megkezdett építőipari munkák összértéke megduplázódott az adatbázisban szereplő projektek alapján, az első negyedéves új beruházások értéke közelíti a 2016-os teljes második féléves eredményt.(1.ábra) A jelentős növekedésben nagy szerepet játszott a lakásépítési beruházások felfutása, illetve egyes kiemelt infrastrukturálisprojektekvalamint stadion-fejlesztések
A FAKRO tavaly elérte az egy milliárd forintos forgalmat, idén pedig a tetőtéri ablakok, padláslépcsők, fénycsatornák és felülvilágítók után a homlokzati nyílászárók piacára is belép.
Tisztelt Kollégák!
Egy Somogy megyében található sertésfarm építése kapcsán szeretnénk Önöknek bemutatni Heraklith Agro építési rendszerünket.
Atetőtérbeépítésnél, legyen az új építés vagy felújítás, a beépítendő anyagokkal szemben egyre magasabbak a követelmények, akár mechanikai, akár tűzvédelmi szempontok szerint. Mivel a tetőtér felépítésekor vagy átalakításakor a gipszkarton a leggyakrabban használt anyag, ezért 5+1 pontban összeszedtük, milyen megoldandó feladatoknál, hogyan segítenek a Siniat gipszkaron lapjai.
Gipszkarton súlyával a hanghatások ellen
Ha a hangszigetelésről beszélünk, akkor egy tetőtérnél ugyanazok az elvárások, mint egy átlagos lakás esetén. A tetőtérbenez azért nehezebb helyezet, mert a több forrásból származó külső hanghatások– egy forgalmas környék, az időjárás zajai, mint a szél, eső vagy vihar – jelentősen csökkenthetik a komfortérzetet. Tehát a tetőtér hangszigetelése az egyik legfontosabb kérdés, amelynek hatékonysága nagyban függ a megfelelő kivitelezéstől, az ásványgyapot vastagságától és a gipszkarton lap súlyától is. Ez utóbbi azért hangsúlyos, mert a gipszkarton lapok súlyukkal járulnak hozzá a hangszigetelési értékek javításához. Ha a Siniat termékeket nézzük, aNIDA Zwiklalap súlya kb. 7,5 kg/m2, a NIDA Tűzgátló lapkb. 10,3kg/m2, NIDA Twardasúlya pedig kb. 12,6 kg/m2. Amennyiben az építkezési költségeket kézben szeretnénk tartani, akkor elérhető áron az egyrétegű 12,5 mm vastag NIDA Tűzgátló lap biztosítja a szükséges hanggátlási értéket. Ha viszont magasabb hangszigetelési érték elérése a cél, akkor a lapok dupla beépítésével oldható meg a komolyabb védelem.