Budapesti Corvinus Egyetem épületének korabeli átadása
/1874.május 1./
2014-ben az Ybl 200 Emlékév alkalmából dupla ünneplésre ad okot az éppen 140 éves műemlék és a 10 éves Corvinus név felvétel
/Budapest,IX. Fővám tér 8./
1869-ben Lónyay Menyhért pénzügyminiszter megbízta Ybl Miklóst a Schopper-Platzra építendő vámház tervének kidolgozásával. 1870-ben Ybl terveit a városatyák városrendezési okokra hivatkozva visszautasították. Ybl két hét alatt elkészítette új tervét, ezt telek kisajátítási eljárás miatt nem lehetett megvalósítani így harmadszori átdolgozással készült el a végleges terv.
Az építkezést Wechselmann Ignác vezette, a szobrokat Sommer Ágoston, a lépcsőházi vasdíszítményeket Jungfer Gyula, a belső falak festését Scholz Róbert, az üvegezést pedig Róth Márk végezte.
A méltóságteljes, visszafogott ünnepélyességet és harmóniát sugalló, neoreneszánsz épület 1874 május 1-jére készült el. A Fővámpalotába négy, egymástól elválasztva működő hivatal működött: a vámhivatal, a pesti pénzügyigazgatóság, a központi árüzleti igazgatóság és a bányatermék igazgatóság. A Fővámház alá komoly, raktárként szolgáló pincerendszer épült, amelyből négy, zsilippel elzárható alagúton volt kijárás a Dunapartra. Az épület mellett, sőt az épületbe is vasúti vágányok vezettek. Az épület végső, mai környezete a századforduló előtti években alakult ki: rendezték a Ferenc József rakpartot és a Csepel-rakodópartot, 1896-ra felépült a Ferenc József-(Szabadság-)híd és a központi Vásárcsarnok.
A. 1948-as döntés értelmében a háború alatt súlyos sérüléseket szenvedett az épületet a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem céljára állítják helyre. Az Egyetem az 1950/51. tanévben vehette birtokba új központi épületét. Ybl Miklós “Hauptzollamt”-ja 2004-től viseli a Budapesti Corvinus Egyetem nevet.
11 óra
Dr. Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, ünnepi fanfárok hangjai - a
Bartók Bála XVII. kerületi Zeneiskola tanárai és diákjai előadásában - fogadja Ferenc József császárt és Sisi királynőt, valamint Gróf Andrássy Gyula miniszterelnököt, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnökét és Báró Podmanicky Frigyest, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnökét – a
HOPPART Társulat tagjait
épületavatási ceremónia részeként, az épület „kulcs”-átadása és a műemlék Dunai homlokzatán, a Bicentenáriumi Emléktábla avatása után, az aulában az YBL 5ÖS - építészekből álló amatőr kamarazenekar - ünnepi hangulatot emelő koncertjét követi
Dr. Rostoványi Zsolt Rektor úr köszöntője
Dr. Bácskai János Ferencváros Polgármestere köszöntője
Szűcs Balázs János Ferencváros Főépítésze előadása a kor építészetéről, megemlékezve Yblről
12 óra
Dr.Zsidi Vilmos történész, levéltáros bemutatatja a műemléket és az épület őrző –védő intézményét
A RENDEZVÉNY RÉSZVÉTELI DÍJ ÉS REGISZTRÁCIÓ MENTES
http://www.ybl2014.hu/virtualis-turak/fovamhaz-budapesti-corvinus-egyetem/
http://www.ybl2014.hu/meglevo-epuletei/kozepitmenyek/fovamhaz-corvinus-egyetem/
http://www.uni-corvinus.hu/index.php?id=p100012
MEGNYITÓ: 2014. MÁJUS 16., PÉNTEK 18.00
HELYSZÍN: LUUKKU ATELIER, HAJÓS UTCA 12. BUDAPEST
ZENE: OVIPUHELIN (FI)
CATERING: SUGAR
KIÁLLÍTÁSOK:
- 2014. MÁJUS 17 # JÚNIUS 6.
KATJA TUKIAINEN PARADIS N (NÉVTELEN HŐSÖK)
- 2014. JÚNIUS 11 # JÚLIUS 6.
JANI LEINONEN HUNGER KING
- 2014. JÚLIUS 11 # AUGUSZTUS 3.
TEEMU KEISTERI EX TEMPORE
TOVÁBBI INFÓKÉRT:
NIKITA.GAVRILENKO@FINNAGORA.HU
A Tiéd a város szakmai szimpózium elsősorban azoknak a pedagógusoknak szól, akik óráikon vagy a tanórákon kívül rendszeresen használják a kultúrAktív Egyesület által kiadott városismereti gyerekkönyveket. Emellett örömmel látunk mindenkit, akinek pedagógiai munkájában valamilyen formában szerepet kap az épített környezet.
A szimpózium célja egyrészt a kiadványok használói közötti kapcsolatteremtés és tapasztalatcsere, másrészt az elméleti és módszertani továbbképzés.
Időpont: 2014. május 30 - június 1.
A program helyszíne: Pécs, Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház)
7633 Pécs, Dr. Veress Endre utca 6.
Megközelítés: Busszal a Kórház térről (Szinbád Panziótól): 2, 2A, megálló: Építők útja, vagy 4-es, 20-assal a Műjégpálya megálló
A résztvevők szállása: Szindbád Panzió
7624 Pécs, Klimó György u. 9.
www.szinbadpanzio.hu
A szimpóziumot a kultúrAktív Egyesület szervezi
Egyesületünk célja az épített környezet közvetítését és megismertetését célzó innovatív módszerek kidolgozása, alkalmazása és átadása. Olyan projekteket kezdeményezünk és támogatunk, amelyek fokozzák a kultúra, a művészet és a minket körülvevő épített környezet iránti érzékenységet, a passzív szemlélődéssel szemben a kritikus, elemző befogadást és értelmezést segítik elő. Hazánkban az elsők között foglalkozunk az épített környezeti neveléssel, amely a környezeti nevelést kiegészítve és az elvárosiasodás jelenségére reflektálva vizsgálja és értelmezi a városi környezetet.
www.kulturaktiv.hu
Részletes program
2014. Május 30.
13:00 – 13:10 A szimpózium megnyitása – Horzsa Gábor, a Pécsi Kulturális Központ igazgatójának köszöntője
13:10 – 13:25 Tiéd a város: a szimpózium témájának és programjának bemutatása – Sebestyén Ágnes, Tóth Eszter, kultúrAktív Egyesület
13:25 – 14:20 World Café – ismerkedés
14:20 – 14:40 Kávészünet
14:40 – 15:10 Hogyan hat ránk az épített környezet? – Dúll Andrea, környezetpszichológus, a Budapesti Műszaki Egyetem docense és szakirányvezetője
15:10 – 15:40 Építészek mint nevelők – Beleznay Éva, építész
15:40 – 16:10 Civil kezdeményezések – Tóth Eszter, a kultúrAktív Egyesület elnöke
16:10 – 16:40 Építészet az iskolában – Gaul Emil, egyetemi docens, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének titkára
16:40 – 17:00 Kávészünet
17:00 – 18:00 Kerekasztal-beszélgetés az előadókkal – moderátor: Sebestyén Ágnes, a kultúrAktív Egyesület alelnöke
18:00 – 18:30 Összegzés, reflexió
2014. Május 31.
09:00 – 09:30 Tiéd a város könyvsorozat – Sebestyén Ágnes, szerző és könyvsorozat szerkesztő
09:30 – 11:00 Tapasztalatcsere kiscsoportokban
11:00 – 11:30 Összegzés
11:30 – 12:30 Interaktív séta Uránvárosban a kultúrAktív Egyesülettel
12:30 – 13:15 Ebéd a Laterum Étteremben
13:30 – 14:00 Az épített környezet – Tatai Mária, Magyar Építész Kamara
14:00 – 14:30 Természeti környezet a városban – dr. Eplényi Anna, Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar, tanársegéd, a Gyík Műhely vezetője
14:30 – 16:00 Gyakorlati workshopok (formális és nem formális oktatásban alkalmazható módszerek)
16:00 – 16:30 Összegzés, reflexió
16:30 – 18:30 Séta a Zsolnay negyedben
2014. Június 1.
09:00 – 09:20 Épített környezeti nevelés az óvodában – Guba Anna, művészettörténész, óvónő és Guba Erzsébet, művészettörténet és óvóképző hallgató
09:20 – 09:40 Városfejlesztő játékok gyerekeknek – Tóth Eszter, a kultúrAktív Egyesület elnöke
09:40 – 11:00 Gyakorlati workshopok
11:00 – 11:15 Összegzés
11:15 – 11:30 Kávészünet
11:30 – 12:30 Épített környezeti nevelés az iskolai oktatásban, kerekasztal-beszélgetés
Staub Ernő, a pécsi Oktatási és Kulturális Referatúra vezetője
Odrobina Zoltán, az ANK 1. sz. Általános Iskola igazgatója
Mészáros Zsuzska, építész, pedagógus, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanára
Moderátor: Sebestyén Ágnes, a kultúrAktív Egyesület alelnöke
12:30 – 13:30 Ebéd
13:30 – 14:10 Összegzés, reflexió
14:10 – 14:40 További együttműködés megbeszélése kiscsoportokban
14:40 – 15:00 Zárás
Szervező: A kultúrAktív Egyesület, a Tiéd a város könyvsorozat kiadója
Kapcsolat és további információ:
info@kulturaktiv.hu
www.kulturaktiv.hu
A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja
Solarlux teljes szélességben nyitható üveghomlokzat közösségi épületekhez
Egy közösségteremtő hatással rendelkező épületnél praktikus funkciót, különleges hangulatot és egyedi formavilágot teremthet az akár 14 méteren keresztül nyitható Solarlux üvegfal. Ahogy a példák is mutatják a homlokzat üvegfallal történő megnyitásával nemcsak a közösségi kapcsolatok építésére szolgáló tér bővülhet, hanem egyedi, akár formabontó tömegképzés és dizájn is kivitelezhető.
A térnyitás az egyik legfontosabb eszköz, amellyel egy épületet közösségteremtő erővel, funkcióval ruházhatunk fel: legyen szó akár szabadidő és sportközpontokról, uszodákról, strand-, termál- és élményfürdőkről, wellness komplexumokról vagy exkluzív családi házak társasági tereiről. Egy ilyen közösségformáló hely kialakítása során a belső térelrendezésen kívül, a térmegnyitás igazán egyedi és különleges formája lehet az épület külső tere felé való fordulás. Az építmény külterével, a természettel való kapcsolat megvalósítására gyakori építészeti megoldás, a ma reneszánszát élő üveghomlokzat.
Ha a térnyitásnak nemcsak az illúzióját szeretnénk kelteni egy egyszerű üveghomlokzattal, érdemes megismerni a Solarlux eltolható, nagyméretű üveg harmonika szerkezeteit, amelyek alkalmazásával akár 14 méteren keresztül nyithatóvá válhat a homlokzat.
Sportkomplexumok Solarlux nyílászáró elemekkel
A nagy fesztávok lég- és hőszigetelő zárására képes Solarlux üveg harmonika nyílászárók egyedisége abban rejlik, hogy a nagyméretű üvegtáblákat is könnyen mozgatható rendszerben lehet kezelni. A 2010-es olimpiai játékok nyitóstadionjában, a „B.C. Place Stadium”-nál Vancouverben, vagy a világhírű HOK Sport építésziroda által tervezett new yorki Yankee stadionnál is alkalmazták már a Solarlux üvegszerkezetek azon előnyét, hogy a szárnyak nincsenek egymáshoz pántolva, és vasalatai egyenkénti elmozgatásra és lerögzítésre is alkalmasak.
Medencés közösségi terek Solralux üveghomlokzattal
A sportlétesítményeken kívül, ez a tulajdonság a beltéri medencével rendelkező uszodák, strand-, termál- és élményfürdők, wellness komplexumok vagy exkluzív családi házak esetében is előnyt jelenthet. Ugyanis a Solarlux üveg harmonika szerkezetek lehetővé teszik, hogy jó idő esetén a medencetér minél nagyobb mértékben érintkezzen a természettel, rossz időben, pedig zárt teret képezve védjék azt. A Solarlux üveg nyílászárókkal a tökéletes érzéki csalódás is elérhető, hiszen az egyedi gyártástechnológiának köszönhetően bizonyos típusoknál a látványt nem zavarja meg az üvegfelületet tartó szerkezet sem.
A tartós és karbantartásmentes üveg szerkezetek a maximális helykihasználást elősegítve kifelé, vagy befelé is nyílhatnak. A szabadon választott nyílásirány nem befolyásolja a biztonságot, hiszen a szárnyak a tokok közé zárnak. A Solarlux üvegszárnyakból álló épülethomlokzat a praktikus funkció mellett különleges és izgalmas külső formakialakításra is lehetőséget teremt, amelynek határt csak a fantázia szabhat.
Ma Magyarországon a Solarlux nagyméretű, mozgatható üvegelemei a Mantu Ajtó - Ablak Stúdió forgalmazásában érhetőek el, ahol kiemelkedő szakértelemmel állnak rendelkezésre minden üveghomlokzat iránt érdeklődő építésztervező, kivitelező és tulajdonos számára.
A teljes szélességben nyitható üveghomlokzat alkalmazásának széleskörű lehetőségeiről tovább olvashat a www.solarlux-telikert.hu oldalon.
Regionális Szakmai Napok Konferencia Sorozat:
Energiatudatos Épületburok II. - Tetők és homlokzatok korszerű felújítása
Időpont: 2014. május 28.
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei park 1., Aquaticum Debrecen Termál & Wellness hotel
„A múlt szellemi üzenetét hordozó monumentális alkotások a népek évszázados hagyományainak élő tanúi a jelenkor számára. Az emberiség – amelynek nap, mint nap lelkiismereti kérdése az emberi értékek egysége – ezeket az alkotásokat közös örökségnek tekinti és egyetemlegesen felelősnek vallja magát védelmükért a jövő generációi előtt, amelyeknek hitelességük teljes gazdagságában kell ezeket az emlékeket átadnia.”
Így kezdődik a műemlékvédelemmel foglalkozó építészek és szakemberek által, 1964. május 25 és 31.-e között, Velencében tartott Nemzetközi Kongresszus által megfogalmazott, a műemlékek és műemlékhelyszínek konzerválására és restaurálására tett ajánlás - a Velencei Charta - amely fontos szerepet játszott a magyar műemlékvédelem elmúlt ötven évében.
Az ICOMOS International Scientific Commitee of MURAL PAINTING II. nemzetközi konferenciájának első napján, 2014. június 19-én az
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága,
a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma
és a Budapesti Műszaki Egyetem szervezésében
az elmúlt ötven év történetét és máig ható következményeit áttekintő szakmai konferenciára kerül sor, amely ingyenes és nyilvános minden szakmai és egyéni érdeklődő számára.
A konferencia helyszíne az MNM Esztergomi Vármúzeumának Nagyterme
Programja:
9.00 – 9.30 Fejérdy Tamás: Az 50 éves Velencei Charta időszerűsége
9.30 – 10.00 Zsembery Ákos: A Velencei Charta újra felfedezett öröksége: a „kritikai restaurálás”
10.00 – 10.30 Marosi Ernő: Az esztergomi palotakápolna rekonstrukciójának mintakép-szerepe a magyar műemlékvédelemben
10.30 – 11.00 Vasáros Zsolt: Akkor és most - arány és stílus
11.00 – 11.20 Szünet
11.20 – 11.50 Nagy Gergely: "Csak pontosan, csak szépen" ...... a műemlék-restaurálásról
11.50 – 12.20 Feld István: A Velencei Charta és napjaink várrom-kiépítései
12.20 – 12.50 Rabb Péter: Esztergom újkori pusztulástörténete
12.50 – 14.00 Ebédszünet
14.00 – 15.00 Kerekasztal beszélgetés a témában jártas, különböző szakmákat és álláspontokat képviselő szakemberekkel, akik saját tapasztalataik alapján értékelik a Velencei Charta szerepét és aktualitását. A kerekasztal moderált, de nyílt lehetőséget biztosít a közönség bekapcsolódására is. Tervezett időtartama egy-másfél óra.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Telefon: 06/33-500-135
E-mail: varmegom@invitel.hu
2014. április 25-én Kajdócsi Jenő építész kiállításának megnyitójával folytatódott a Súlypont Rendezvényteremben a magyar építészeket bemutató kiállítássorozatunk.
A kiállítást Aczél Péter nyitotta meg kedves szavak kíséretében, aki most nem a kiállító építész épületeiről, hanem magáról Kajdócsi Jenőről, mint emberről és építészről kívánt beszélni.
Aczél Péter szerint az építészet maga a megfagyott muzsika, a harmóniának egy megfagyott pillanata. Tulajdonképpen minden építész ezt keresi és testesíti meg munkái során. Másik vezérgondolata, hogy az építészetre születni kell. Az építészet annál jóval transzcendensebb, minthogy korrekt módon felépítünk egy épületet. Ez a két dolog szerinte nagyon szerencsésen ötvöződik Kajdócsi Jenőben. Épületeit ez a harmónia és arányrendszer jellemzi.
Aczél Péter beszéde után Kajdócsi Jenő kifejtette, hogy valószínűleg él benne egy székely lélek, aki sosem szeret a kör közepén állni, hanem csak a kör külső szélén, s enged mást a belső részre kerülni. Most ezzel a kiállítással bekerült a kör közepébe.
Elmondta, hogy köszönettel tartozik családjának, akik nagy segítségére voltak. Eszter lányának megköszönte az előző éjjeli segítségét, amit a tablók elkészítésében nyújtott.
A megnyitó után Kajdócsi Jenő bemutatta a kollégáit, akikkel együtt dolgozik és akikkel együtt alkotta meg a kiállított tablókon lévő terveket.
Az „Építőipar Megbízható Mestere” díjakat ezen az estén a következő szakemberek kapták:
Kondorosi Tamás, kandalló és kályha építő mester
Korpos Ferenc, lakatos mester
Tóth Róbert, ács mester
Molnár József, ács mester, Grand - Ács Tetőcentrum és Készház Kft. ügyvezetője
A rendezvényre Kajdócsi Jenő saját készítésű borokkal kedveskedett a vendégeknek.
A jó borok és pogácsa mellett késő estig folytak a meghitt beszélgetések.
Itt pedig következzen néhány fénykép a rendezvényről:
Soron következő vendégünk:
Dr. Kovách Imre akadémiai kutató
2014. május 15-én, csütörtökön, 17 órakor a MÉSZ székházban (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.)
„Az ezredforduló előtti és utáni évtizedben a vidéki társadalmat a teljes átalakulásához vezető hatások érték. Ez a korszak azért volt történelmileg egyedi, mert három, önmagában is mélyreható folyamat következményei egyszerre érvényesültek. A parasztság hanyatlásának végső szakasza esett egybe a szocializmus rendszerének lebontásával, valamint a globalizálódással és az európai integrációval, ami három struktúraváltásnak felel meg. A jelenkori magyar vidéken legalább annyi a hármas szerkezetváltás társadalmi, politikai és környezeti deficitje, mint pozitív hozadéka."
Minden kedves barátunkat és új ismerősünket szeretettel vár a szervezők nevében:
Krizsán András DLA építész kurátor
Falufejlesztési Társaság elnöke
www.falufejlesztesitarsasag.hu
Örökség a jövőnek – Jövő az örökségnek című programsorozat következő „Az ipari kulturális örökség védelmének sajátosságai és kérdései” c. kiskonferenciája, amely az eseménysorozat vándorkiállításának hatodik helyszíne is egyben.
Dátum: 2014. május 20. 15 óra. Helyszín: Kós Ház, Kós Károly terem (Miskolc, Görgey A. u. 32.). A kiállítás 2014. június 7-ig tekinthető meg Miskolcon.
A részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött! Jelentkezés: http://tervlap.hu/rendezveny/index/nev/orokseg_kiskonferenciak
A programsorozatot a Magyar Építész Kamaránál szabadon választható képzésként akkreditáltattuk, amelyet 2013/219 sorszámon jóváhagyott. Így a kiskonferencián való részvétel 1 kredit pontot ér.
A meghívót és a programsorozat további helyszíneit a mellékletekben találják.
A konferenciára és a kiállítás megnyitójára az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a HAP Galéria és a METSZET Építészmagazin kiadója az ARTIFEX Kft, minden érdeklődőt tisztelettel vár!