Nemcsak a fenntarthatóságban, de az épületdesignban is új távlatokat nyit
Az építőiparban egyre többen ismerik fel a környezettudatos építkezésben rejlő lehetőségeket. A sűrűn lakott területeken kialakuló városi hőszigetek jelensége nem újkeletű, ám univerzális, bármelyik tetőn alkalmazható megoldás eddig még nem létezett. A fehér színű kerámia tetőcserepek nem csak széles körben alkalmazhatók, de hűvösebbé, így energiahatékonyabbá is teszik az épületet. Emellett a designban is új távlatokat nyitnak. Ezt bizonyítja a Tondach Építész pályázatára beérkezett közel 50 pályamű is. Az épülettervek legjobbjait tavaly év végén rangos díjjal jutalmazták, most pedig a nagyközönség is szavazhat a benyújtott pályázatokra.
Világszerte egyre nagyobb problémát jelent a városi hőszigetek kialakulása. A nagy melegben az épületek és az aszfalt sok hőt elnyel, környezetükben pedig magasabb lesz a hőmérséklet, mint a környező vidéken. Ez hatással van az emberek egészségére és kényelmére, és növeli az épületek energiaszükségletét.
A több ausztrál egyetem és intézet által 2020-ban végzett, kifejezetten az ország nagyvárosaira kiterjedő kutatás[1] rámutatott, a városi hőszigetek okozta hőmérsékleti változások már most kimagaslók. A kialakuló hőszigetek a városi túlmelegedés és a közegészségügyi problémák mellett az épületek energiafogyasztását, így energiafelhasználási igényét is növelik. Ez nagyban hozzájárul az üvegházhatású gázok és a légszennyező anyagok kibocsátásához. A zöld tetők, a függőleges kertek, a városi zöldfelületek és a vízalapú technológiák azonban jelentősen enyhíthetik a hősziget-hatást. Ebben segíthetnek még a nemcsak színükben, de fenntarthatósági szempontból is merőben újdonságnak számító fehér tetőcserepek.
Előnyük a hagyományos tetőfedő anyagokhoz képest a jóval magasabb hővisszaverő képességükben rejlik. Így jelentősen csökkenthetik a városi hőszigetek kialakulását is. Használatuk egyben mérsékli a tető alatti helyiségek hőmérsékletét, az épületek energiaszükségletét és dizájnban sem utolsók.
A szakmának már bizonyított, most a közönség is dönthet
A városi hőszigetek kialakulásának problémája ihlette a Tondach kerámiacserepek legújabb, fehér modelljét, mely a márka legutóbbi pályázatának témája is volt. Hiszen a cserép nemcsak környezetre gyakorolt hatása miatt jó alternatíva, de látvány és design szempontból is különleges.
„Számos országban kísérleteznek, hogyan lehet csökkenteni a városi hőszigetek kialakulását világos felületek segítségével. Hiszünk abban, hogy a fenntartható megoldások lehetnek szépek, ha hozzáértő kezekbe kerülnek. Ez a kezdeményezés kiváló lehetőség volt arra, hogy megmutassuk a hazai szakma kreativitását, és a világos felületek tetőn és homlokzaton való megjelenítésében rejlő lehetőségeket kerámia tetőcseréppel” – mondta Nagy Zsolt István a Wienerberger zRt. marketingvezetője.
A benyújtott pályaművek közül a Tondach szakértői összeállítottak egy 12 alkotásból álló válogatást, melyek közül most a nagyközönség is kiválaszthatja a neki legjobban tetszőt. A vállalat oldalára feltöltött pályaműveket végig nézve az olvasók terveken láthatják, miként változtatja meg egy épület teljes karakterét a fehér színű tető.
Az egyedülálló, fehér színű PLANOTON 9 modell (korábbi nevén Inspira) áprilistól Magyarországon is rendelhető.
Az Essentia Artis a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak összművészeti kiállítása és programsorozata első ízben 2023 márciusában kerül megrendezésre. A 2018-ban indult művészeti ösztöndíjprogramban az MMA minden évben száz, ötven évnél fiatalabb művésznek és művészetelméleti szakembernek nyújt három éven keresztül havi ösztöndíjat azért, hogy a pályázatukban meghatározott művészeti vagy művészetelméleti célkitűzést megvalósítsák. Azok az ösztöndíjasok szerepelnek a 2023-as Essentia Artis rendezvényen, akik ösztöndíjas időszakukat 2022-ben zárták le.
Az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramja és az Essentia Artis rendezvény is összművészeti törekvés. Az építőművészet, a film- és fotóművészet, az irodalom, az ipar- és tervezőművészet, a képzőművészet, a népművészet, a színházművészet, a zeneművészet és a művészetelmélet mint a művészeti ösztöndíjprogram főbb irányai, összefonódnak a kiállításon és a programokban. A kiállítás mellett számos előadás, színházi produkció, kerekasztal-beszélgetés, komolyzenei ünnepi koncert és gyerekprogram közül válogathatnak az érdeklődők.
A programokat tematikus napok köré szervezzük ösztöndíjasaink, akadémikusok és más felkért közreműködő vendégek szereplésével. A „Tiszta forrásból”, „Őrizni, használni, teremteni”, „A közösség ereje” és a „Kultúra és innováció” című tematikus napjaink a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán, a Makovecz termében és Dísztermében, valamint a 6. emeleti kiállítóterek termeiben valósulnak meg.
Emellett – múzeumi-, irodalmi-, zenei- és táncpedagógusok bevonásával – tárlatvezetésekkel, a kiállítótérbe szervezett kísérőprogramokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal tesszük érdekessé és befogadhatóvá ezt a csodálatos világot, ami a magyar művészet, a kultúránk.
A kiállítás kurátorai: Iski Kocsis Tibor, Simon Zsolt, Doboviczki Attila
Programigazgató: Serfőző Krisztina
Az MMA MMKI igazgatója: Csáji Koppány László
Forrás:
https://vigado.hu/fooldal/-/event/10184/essentia-artis/18661
Ha így lesz azt megértéssel, ha ott lesztek azt örömmel teljes baráti érzéssel fogadjuk.
Öveges László
A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából tavaly augusztusban a „Jel - Tudománytér” című köztéri alkotás létrehozására kiírt nyilvános pályázat ünnepélyes eredményhirdetése, és a beérkezett pályaműveket valamint maketteket bemutató kiállítás megnyitására 2023. március 13-án (hétfő) 17.00 órakor kerül sor a MTA Székház Dísztermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Kiírás ide ide kattintva olvasható.
Valamennyi termékére díjmentes anyagmennyiség-számítási szolgáltatással, valamint látvány- és koncepciótervezéssel segíti a kivitelezők munkáját a Wienerberger Magyarország. A vállalat szakemberei a weboldalon megadott adatok és feltöltött tervrajz alapján kiszámítják, pontosan mennyi falazó- és tetőfedő elem szükséges egy-egy építkezéshez. A kert megvalósításában alkalmazás is segíti a kivitelezőket, ahol még térkő kiosztás is választható.
Ajánlja bátran megbízója figyelmébe a Wienerberger díjmentes anyagmennyiség-számítási, látvány- és koncepciótervezési szolgáltatásait. A Wienerberger szakemberei ingyenesen segítenek egy esztétikus tető vagy egy tökéletes kert megtervezésében. Ez kitűnő lehet azon ügyfeleknek, akik szeretnék tudni, hogyan néz majd ki az általuk választott alapanyag a kész épületben, vagy kertben. A díjmentes tervezői szolgáltatás keretén belül ráadásul lehetőség van burkolatkiosztási terv igénylésére is. A tervek alapján a szakemberek pontos anyagszükségletet is kalkulálnak, megkönnyítve ezzel a vásárlást és elkerülve a pazarlást.
Ingyenes szolgáltatás gyorsítja az értékesítést
A megrendelők kiszolgálásának egyik legtöbb időt igénylő, legösszetettebb része kikalkulálni azt, hogy a házépítéshez vagy felújításhoz melyik építőanyagból (téglából, áthidalóból, egyéb falazati termékből, födémrendszerből, tetőcserépből, vagy annak kiegészítőiből, ereszcsatornából, homlokzatburkolatból, vagy akár térkőből, lapból, kerítésből) mekkora mennyiségre van szükség. A Wienerberger ingyenes anyagmennyiség-számítási szolgáltatásának lényege, hogy ez az épület terveiből, alaprajzából, homlokzati rajzaiból, illetve metszetrajzából könnyen és pontosan kiszámítható. A szolgáltatás már valamennyi Wienerberger által gyártott termékre – úgymint a Porotherm, a Tondach, a Terca, vagy a Semmelrock – online elérhető.
További információ az alábbi linken érhető el:
A Wienerberger Látvány- és koncepciótervezési szolgáltatásához kapcsolódó Semmelrock koncepciótervezőjét, a GardenVision alkalmazását, valamint a Tondach tető-látványtervező szolgáltatását az alábbi linken vehetik igénybe:
https://www.wienerberger.hu/szolgaltatasok-es-szaktanacsadas/latvanytervezes.html
https://www.wienerberger.hu/termekek/semmelrock-terburkolat/szolgaltatasok/koncepciotervezes.html
2023. március 27-ig ismét lehet pályázni a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hároméves ösztöndíjprogramjára, amelynek szakmai lebonyolítója az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).
Az MMA hatodik alkalommal hirdeti meg a művészeti és művészetelméleti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát, amelynek száz kedvezményezettje három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíjban részesül. Jelentkezni az MMA MMKI online felületén lehet 2023. február 14-től március 27-ig.
https://osztondij.mma-mmki.hu/osztondij-palyazatok
A folyton változó erőforrásigényű projektekhez mindeddig nehéz volt megfelelően illeszkedő IT-infrastruktúrát teremteni anélkül, hogy a projektvezető a túltervezés és az egyösszegű nagyberuházás gondjait venné magára.
Egy biztonságos BIM szerver kiszolgálói környezet megfelelő hardver, áramellátási, hálózati hozzáférési redundanciával, és adatvédelmi megoldással ad biztonságos kiszolgálást.
Ha valaki maga akarja ezt megteremteni, az jelentős beruházási költséggel és folyamatos üzemfenntartási (személyi és infrastrukturális) feltételek biztosításával jár.
Mindez mostantól kiváltható adatparki, ipari környezetben megvalósított bérelhető infrastruktúrával.
A TCI AdatPark biztonságos körülményeket és magas szintű infrastrukturális hátteret biztosít, melyben a projektek méretéhez igazítottan lehet megfelelő erőforrás-környezetet bérelni. Mindig éppen annyi időre, ameddig azt az adott projekt megkívánja.
Azt a rugalmasságot és méretezhetőséget kínáljuk a virtuális BIM szerver hosting szolgáltatással, amellyel a felhasználó végre valóban csak azért fizet, amit használ.
Amennyiben - akár projekt közben - változnak a kiszolgálási igényeik, mérnökeink 24 órán belül reagálni tudnak a megnövekedett vagy éppen csökkenő erőforrás igényekre.
Mérje fel a projekt erőforrás szükségleteit és időtartamát és válassza ki honlapunkon az optimális szerverkörnyezetet!
https://tci.hu/tci-bim-virtualis-szerver-hosting
TCI Helpdesk: +36 83 321 000
A Kingspan küldetése az, hogy innovatív és fenntartható építészeti homlokzati megoldásokat tervezzen, fejlesszen és kínáljon, hogy megfeleljen az építészek és építőipari szakemberek igényeinek az iparágak széles körében. A Kingspan csoport részeként a Kingspan folyamatosan dolgozik a modern és hatékony építési megoldások kifejlesztésén, miközben gondoskodik bolygónk jövőjéről.
Minden épületnél kulcsfontosságú szerepet töltenek be a külső falak és a homlokzatburkolatok. Amellett, hogy elválasztják az épület belső és külső részét és védelmet nyújtanak az időjárás viszontagságaival szemben az épület látványát is meghatározzák. Ezért meg kell felelniük a műszaki szabványok támasztotta egyre szigorodó követelményeknek, valamint az épület funkciójától és környezetétől függően meg kell tudniuk valósítani az építészeti elképzeléseket. Napjainkban népszerű megoldásnak számítanak a többrétegű külső térelhatároló falak is, amelyek esetében minden rétegnek megvan a maga funkciója, ezért egyenként kell elhelyezni őket. Létezik ugyanakkor egy alternatív megoldás, amely lehetővé teszi az építőmunkások munkaterheinek minimalizálását, ugyanakkor kiváló műszaki és esztétikai jellemzőkkel bír.
A többrétegű kialakítást felváltó innovatív panel
A Kingspan moduláris építészeti rendszerei minden szempontból innovatívnak minősülnek. Egyetlen előregyártott elem magában foglalja a kiváló szigetelést nyújtó hőszigetelő magot és a tömör, sima és elegáns bevonatot. Az építési helyszínen mindössze össze kell kapcsolni két panelt, és máris felépíthető egy használatra kész, minden funkcióját ellátó külső fal. Technológiánk lehetővé teszi a projekt hatékony és a terveknek megfelelő kivitelezését. Ugyanakkor minimálisra csökkenti a kivitelezési hibák kockázatát. Mivel a panel elhelyezése nem igényel nedves munkát, bármely időjárási körülmények között telepíthető. A Kingspan legújabb, Evolution névre keresztelt rendszere egy újabb lépés a homlokzati innovációk felé vezető úton. A megoldás egyediségét az QuadCore® és IPN habból készült mag adja, amely könnyebb a korábban használt ásványgyapotnál. Amellett, hogy megkönnyíti a munkát, panelünk lehetőséget nyújt a kivitelezőnek arra, hogy tágasabb tereket alakítson ki ugyanazon a területen.
Rugalmas homlokzatkialakítás
Evolution rendszerünk biztosítja az előregyártott megoldások minden előnyét, ugyanakkor rendkívüli rugalmasságot nyújt az esztétikus homlokzatok tervezéséhez. Bár az egy darabból álló panelek a többrétegű panelekéhez hasonló szerkezettel rendelkeznek, képesek olyan vizuális hatást kelteni, mint amelyet korábban csak a számos elemből álló összetett rendszerek tudtak biztosítani. Ezért a Kingspan moduláris rendszerei ideálisan alkalmazhatók azokban a projektekben, ahol kiemelt fontosságú a vizuális megjelenés. Paneljeinket a világ minden táján használják lenyűgöző funkcionális közösségi épületek, irodák, bevásárlóközpontok és sportlétesítmények építéséhez. Az építész meghatározhatja a panel számos jellemzőjét, például a méretét, az elemek elrendezését, az illesztések szélességét, a bevonat típusát és színét, így szabadon variálhatja az épület megjelenését. A kiváló minőséget képviselő Evolution panelek rugalmasságuknak köszönhetően idomulnak minden projekthez, így valóra váltják a legmerészebb építészeti elképzeléseket is. Ráadásul leegyszerűsítik a homlokzat tervezési folyamatát, hiszen csupán egy réteggel kell számolni a tervezés során. A Kingspan műszaki részlegének szakértői készséggel állnak ügyfeleink rendelkezésére, hogy támogatást nyújtsanak műszaki kérdésekben, míg az építészek munkáját nagyban megkönnyíthetik például a CAD részletek és a BIM könyvtárak.
A Kingspan stabil partner és dinamikusan fejlődik a homlokzati rendszerek kategóriájába tartozó termékek vezetőjeként és szakértőjeként. Mindezt a folyamatos termékfejlesztési munkának, a piaci részesedés növelésének és a következetesen megvalósított értékesítésbővítési stratégiának köszönhetjük Közép-Kelet-Európa országaiban.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének az önkormányzati díjak, kitüntető címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 4/2014. (I.31.) és a 29/2022. (XII. 12.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2011.(VI.10.) önkormányzati rendelet értelmében a „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozására vonatkozóan várjuk a javaslatokat.
A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozható annak az építész tervezőnek, aki Székesfehérvár közigazgatási területén belül, 1990. után megvalósult építészeti alkotása révén hozzájárult Székesfehérvár városképének fejlődéséhez, építészeti kultúrájának előmozdításához, az épített környezet minőségének javításához. Az elismerés adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető. Évente legfeljebb két „Schmidl Ferenc Építészeti Díj” adományozható, azzal, hogy amennyiben egy konkrét építészeti alkotásnak több tervezője van, akkor annak valamennyi tervezője részére adományozásra kerül a díj.
A díj adományozására bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet, a tervezők saját alkotásaikat is nevezhetik.
A „Schmidl Ferenc Építészeti Díj”-ra tett javaslatnak tartalmaznia kell
A javaslat dokumentálásának formai követelményei:
A javaslatokat 2023. május 31-ig írásban lehet benyújtani:
A javaslatokat az alábbi tagokból álló díjbizottság véleményezi:
A díj átadására októberben az Építészet Világnapja alkalmából tartott rendezvényen kerül sor.
Korábbi évek díjazottjai: