Meghívó az építész világnapja alkalmából megrendezésre kerülő szakmai délutánra
Helyszínek: Kaposvár, Fő utca 101. Rippl-Rónai Múzeum előadó terme, Kaposvári Várpark
Letölthető tartalom:
Az ÉPÍTÉSZ/KUL/TÚRA csapata épületbejárást tart az Agóra Tudományos Élményközpontban.
Szakmai idegenvezetőink: Kovács Péter DLA és Lengyel István építészek, akik arra kaptak megbízást, hogy az egyetemhez kapcsolódó botanikus kert területén olyan épületet tervezzenek, ahol a természettudományokat részletesen, interaktív módon ismertetik meg a látogatókkal, ugyanakkor elősegítik az iskolás gyerekek pályaválasztását is.Természeti értékeinek köszönhetően, de városszerkezeti szempontból is különleges maga a helyszín is. A beépítési terv még az 1910-es évek elejétől alakult ki Korb Flóris (1860–1930) tervei nyomán, és a Nagyerdőben végül egy szigorúan ortogonálisan szerkesztett, tengelyekre felfűzött pavilonrendszerben helyezték el az épületeket.
Forrás: https://www.debrecen.hu/…/agora-tudomanyos-elmenykozpont-1
https://epiteszforum.hu/agora-tudomanyos-elmenykozpont…
Időpont: 2021. október 07. (csütörtök) 10.00 óra
Találkozó helye: 09.50-kor a bejárat előtt, a Móricz Zsigmond út felől!Az egészség megőrzését és a járvány terjedését célzó egészségügyi szakmai ajánlások, intézkedések, jogszabályok betartása minden érintett számára kötelező, az országosan kiadott útmutatások, irányelvek betartása mindannyiunk érdeke és kötelessége.
MÉK Bírálati sorszám: 2021/77
Pontérték: 1 pont
A továbbképzési igazolások online kerülnek – a rendezvényt követően – továbbításra!
Kézfertőtlenítésre – az épületbe / annak területére lépést megelőzően – KÖTELEZŐEN sor kerül!
Regisztráció: epiteszkultura@gmail.com
Rendezvényeink térítésmentesek MINDEN ÉRDEKLŐDŐ számára, de előzetes regisztrációhoz kötöttek!
https://www.facebook.com/events/1153018838527078?ref=newsfeed
Megnyitó: 2021. 10. 06 szerda 17:00
Helyszín: Hajdú-Bihar megyei Építész Kamara kiállítóterme (4028 Debrecen, Sarló utca 3.)
A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara lehetőséget kapott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara kiállítási anyagának bemutatására, mely a szakma albuma az elmúlt évekből származó életképekkel, a konferenciák, szakmai találkozók, beszélgetések, díjátadók, egyéb események emlékezetes fotóival.
A mértékadó tervező műhelyek mintegy 10 évre visszatekintő bemutatkozását áthatja a sokszínű alkotókedv, a vidék kreativitása, az alkotás öröme és jókedve.
(MÉK 2020/166.) 0,5 pont
A kiállítás megnyitójának időpontja: 2021. szeptember 21. (kedd), 17:00 óra
Helyszíne: a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara kiállító terme - 4028 Debrecen, Sarló utca 3. szám, Fszt.
A megjelenteket köszönti: China Tibor elnök (HBMÉK)
A kiállítást megnyitja: Végh József elnök (SZSZBMTÉK)
Együttműködési megállapodást kötött a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara, melynek célja a felek közös szakterületeit érintő szakemberképzés és szakmagyakorlás minőségének emelése, a fejlődés elősegítése.
Az együttműködési megállapodást augusztus 30-án az Iparkamara székházában írta alá Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint China Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara elnöke.
A közös célok megvalósítása érdekében az Iparkamara és az Építész Kamara együttműködik az tervezési, kivitelezési, tenderezési munkákra vonatkozó közbeszerzési és jogi, szabályozási szakmai kérdésekben, az építészeti és építőipari témájú oktatás, továbbképzés és tájékoztatás, valamint a műszaki felsőoktatásból kikerülő fiatal szakemberek tudás kompetenciájának emelése terén. A felek rendszeresen tájékoztatják egymást a saját hatáskörükben és illetékességi területükön felmerülő kérdésekről, tapasztalatokról, konferenciákat és szakmai fórumokat szerveznek annak érdekében, hogy minél szélesebb körű tájékoztatást és információt nyújthassanak az érdekelt feleknek és piaci szereplőnek.
forrás: http://hbmek.hu/hbkik-hbmek-egyuttmukodesi-megallapodas/
Az ÉPÍTÉSZ/KUL/TÚRA csapata épületbejárást tart a Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központban, majd azt követően a Nagyerdei Víztoronyban.
Szakmai idegenvezetőnk: Győrffy Zoltán építész
Időpont: 2021. július 29. (csütörtök) 17.00 óra
Találkozó helye: a Nagyerdei Stadion szomszédságában található Ködszínháznál
Programajánló: https://www.facebook.com/events/1539314583086703?ref=newsfeed
A szurkolói központ és egy kisebb sportmúzeum mellett, a stadion keleti oldalán a Debreceni Egyetem fejlesztésében Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központ nyílt, amely a maga nemében unikumnak számít hazánkban.
Kilátóként és közösségi térként nyílt meg a látogatók előtt a debreceni Nagyerdőn található, vasbeton szerkezetű víztorony. A Debreceni Egyetem kezelésében lévő, századelőről származó, eredeti rendeltetését is betöltő építmény
Győrffy Zoltán és Novák Róbert helyi építészek koncepciója alapján bővült ki és született újjá.
Forrás: https://epiteszforum.hu/a-nagyerdei-viztorony-felujitasa
Az egészség megőrzését és a járvány terjedését célzó egészségügyi szakmai ajánlások, intézkedések, jogszabályok betartása minden érintett számára kötelező, az országosan kiadott útmutatások,
irányelvek betartása mindannyiunk érdeke és kötelessége. Az épületbejárás résztvevőinek létszáma – tekintettel a jelenlegi helyzetre – korlátozott.
MÉK Bírálati sorszám: 2021/77
Pontérték: 1 pont
A továbbképzési igazolások online kerülnek - a rendezvényt követően - továbbításra!
Kézfertőtlenítésre – az épületbe / annak területére lépést megelőzően – KÖTELEZŐEN sor kerül!
További információ: Radics Beatrix, e-mail: epiteszkultura@gmail.com
Rendezvényeink térítésmentesek MINDEN ÉRDEKLŐDŐ számára, de előzetes regisztrációhoz kötöttek!Az ÉPÍTÉSZ/KUL/TÚRA csapata a Hajdúdorogi Főegyházmegye Görögkatolikus Metropólia Hivatalának közreműködésével épületbejárást tart a Görögkatolikus Metropólia Hivatalában.
A rendezvény bárki számára látogatható (kamarai tagság nem feltétel!), viszont előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálni az epiteszkultura@gmail.com címen lehet.
Programajánló: https://www.facebook.com/events/537649960576430
Az épületet bemutatja: Kasuba János építész
2017 áprilisában adták át és áldották meg a Görögkatolikus Metropólia és a Hajdúdorogi Főegyházmegye székházát Debrecenben, két évvel az után, hogy Ferenc pápa megalapította a Magyarországon élő görögkatolikusok számára a metropóliát, s a görögkatolikus érsekség székhelyének Debrecen városát jelölte ki. A Petőfi téren található székházat az egykori Debrecen Hotel és a mellette lévő Hatvani István Kollégium épületeiben alakították ki, ahol helyet kapott egy kollégium, valamint az érsekség különböző hivatalai és irodái is.
Forrás: https://www.debrecen.hu/hu/turista/cikkek/gorogkatolikus-metropolia
Időpont: 2021. július 15. (csütörtök) 17.00 óra
Cím: 4025 Debrecen, Petőfi tér 8.
Az egészség megőrzését és a járvány terjedését célzó egészségügyi szakmai ajánlások, intézkedések, jogszabályok betartása minden érintett számára kötelező, az országosan kiadott útmutatások, irányelvek betartása mindannyiunk érdeke és kötelessége.
Az épületbejárás résztvevőinek létszáma – tekintettel a jelenlegi helyzetre – korlátozott. A továbbképzési igazolások online kerülnek - a rendezvényt követően - továbbításra!
MÉK Bírálati sorszám: 2021/77
Pontérték: 1 pont
További információ: Radics Beatrix, e-mail: epiteszkultura@gmail.com
Rendezvényeink térítésmentesek MINDEN ÉRDEKLŐDŐ számára, de előzetes regisztrációhoz kötöttek!
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA
4028 Debrecen, Sarló utca 3. Fszt.
Email: hbmepkam@net-portal.hu
Honlap: www.hbmek.hu
Tel: +36 52 349 075
2020. november 9-én tisztújító taggyűlést tartott a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarája
A megválasztott tisztségviselők:
Elnökség:
elnök: Szabó Zoltán
alelnök: Martin Gábor
tagok: Boros Zsombor
Bors Bálint
Budai Viktor
póttagok: Hitró Ágnes
Ritterwaldné Lantos Ágnes
Felügyelő Bizottság:
elnök: Ambrus Tímea
tagok: Gyarmati Tamás
Morgan Viktória
póttagok: Németh Balázs
Pupos Csaba
Etikai- és fegyelmi bizottság:
elnök: Tölgyesi Ákos
tagok: Freund Tamás
Gaschler Gábor
Kovács József
Pernesz Katalin
póttagok: Tombor Balázs
László Katalin
Választási Jelölő Bizottság:
elnök: Varga Balázs
tagok: Budai Viktor
Szabó György
póttagok: Ábrahám Zoltán
Daubner Anita
Gratulálunk!
„Az Év Háza Komárom-Esztergom Megyében” - kiállítás 2020. november 12-től megtekinthető
12. alkalommal hirdette meg a Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara az „Év Háza Komárom-Esztergom Megyében” pályázatot azzal a céllal, hogy elismerésben részesítse és a nagyközönség számára is bemutassa azokat a Komárom-Esztergom megye területén megvalósult kiemelkedő színvonalú épületeket, amelyeket helyi, megyei építészek terveztek, és egyúttal pozitív példát is adjon az építtetők számára.
A beérkezett 13 pályaműből a szakmai zsűri – Bálint Imre DLA, Czigány Tamás DLA, Krizsán András DLA – összesen 8 alkotást részesített elismerésben.
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal több éve sikeres helyszíne az Év Háza Komárom-Esztergom Megyében kiállításnak. A megyei építészek munkái mellett egyúttal a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) „V4 országok díjazott családi házai” című kiállítása is bemutatásra kerül, ezzel kínálva valóban gazdag és érdekes látnivalót a Hivatalba érkezők számára.
A kiállítás 2020. november 12-től tekinthető meg a KEM Kormányhivatal aulájában (2800 Tatabánya, Bárdos L. u. 2.).
Az Év Háza Komárom-Esztergom Megyében pályázat 2020. évi díjazottjai:
Év Háza Komárom-Esztergom Megyében DÍJBAN részesült:
• Esztergom, Családi ház
Tervező: Dankó Kristóf
• Tata, 14 lakásos társasház
Tervező: Tóbiás Tamás
• Tatabánya, Dózsakerti kollégium átalakítása, műszaki szakgimnázium kialakítása
Tervező: Ambrus Balázs
• Esztergom, Rudolf-Ház
Tervező: Somody Zsolt
Év Háza Komárom-Esztergom Megyében MEGOSZTOTT DÍJBAN részesült:
• Tát, Üvegösszeszerelő üzem
Tervező: Dankó Kristóf
• Tatabánya, Ipari épület, gyártócsarnok és iroda
Tervező: Tóbiás Tamás
Év Háza Komárom Esztergom Megyében DICSÉRETBEN részesült:
• Tatai Szent Kereszt Felmagasztalása Templom felújítása
Tervező: Markos Anikó – Besey László
Munkatárs: Rigó Péter
• Tata, Keszthelyi úti játszótér burkolat minta
Tervező: Simpf Rajmond
Munkatárs: Páhi Cecília
Gratulálunk a díjazottaknak!