Tisztelt Szakmagyakorlók!
A Magyar Építész Kamarához az elmúlt időszakban több megkeresés érkezett a területi építész kamarák részéről a tervezői művezetéssel és azok szankcionálásával kapcsolatban, ezek megnyugtató rendezésére vonatkozó felkéréseinket folyamatosan jeleztük a jogalkotó felé.
A MÉK álláspontja szerint az ezekre vonatkozó szabályozás felülvizsgálata sürgető kérdés, a téma mind az országos titkári értekezleten Budapesten, mind a területi elnökök testületének ülésén Inárcson megtárgyalásra került. A MÉK Elnöksége a területi építész kamarák elnökeivel közösen az alábbi levelet adta át személyesen Füleky Zsolt helyettes államtitkár úrnak április 24-én, amelyet tájékoztatásul az aláírók egyetértésével teszünk közzé.
„Alulírott építész kamarai elnökök kéréssel fordulunk a Helyettes Államtitkár Úrhoz, az egyszerű bejelentés alapján történő kivitelezés e-napló lezárásának szabályozása, a tervezői művezetési alkalmak hiányos teljesítésére adott építésfelügyeleti bírság következményeként előírt többszörös büntetés megszüntetése, összességében a szankcionálás rendezése érdekében.
Tisztelettel kérjük, hogy a szankcionálás kérdéskörét felülvizsgáltatni, és a kamara által is elfogadható mértékűvé tenni szíveskedjék, arányos büntetési tételek, mérlegelési lehetőségek előírásával, a törvényben egyébként helyesen megállapított fokozatosság elveinek figyelembevételével.
Az e-napló ugyanis lezárható, például a kivitelező által, az utolsó tervezői művezetési bejegyzés nélkül. Ebben az esetben az építésfelügyelet önhibáján kívül bünteti a tervezői művezetőt, mert nincs meg a 6 alkalom, és erről értesíti a Névjegyzéket vezető kamarát. Ebben az esetben a jogszabály előírja, hogy a titkárnak, vizsgálat és mérlegelés nélkül kell az építészt eltiltania a szakmagyakorlástól (tervezéstől!), továbbá még etikai ügyet is kell kezdeményeznie. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy ha három éven belül két esetben büntetik a tervezőt, a titkár köteles törölni a névjegyzékből a tervezőt.
Ez csak egy példa a "szankcionálás" útvesztőjéről és helyenként indokolatlanul szigorú "büntetési tételeinek" kormányrendeletek szerinti előírásairól, nem beszélve az etikai "ítéletek" végrehajtási anomáliáiról.
A Területi Elnökök Testülete megtárgyalta a szankciókkal kapcsolatban felmerült problémákat. Ennek alapján a legtöbb ellentmondást eredményező tervezői művezetéssel kapcsolatban kezdeményez egy - jogszabályi módosítást nem igénylő - technikai jellegű megoldást miszerint, hogy az e-napló lezárására a tervező záró bejegyzése nélkül ne kerülhessen sor.
A munkához felajánljuk segítségünket és kérjük, hogy a kamara képviselői érdemben részt vehessenek az ezzel kapcsolatos munkában!
Inárcs, 2019. április 24.”
a Magyar Építész Kamara elnöksége
A MÉK elnökségének 2/2019. (01.18.) sz. határozata alapján a következő Küldöttgyűlésre 2019. május 31-én kerül sor.
MÉK Titkárság
A küldöttgyűlésre vonatkozó határidők:
Tisztelt Szakmagyakorlók!
A MÉK 2018. november 30-i Küldöttgyűlése több fontos, a tagjainkat, szakmagyakorlóinkat különösen érintő kérdésben is döntött. Ezek közül az egyik a MÉK jövő évi költségvetésének elfogadása és ennek részeként a tagdíj megállapítása volt. A MÉK Küldöttgyűlése 193 igen, 16 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadta el a költségvetést azzal, hogy ennek részeként a 2019. évi tagdíjat 60.000 Forintban állapította meg.
A Területi Kamarák által kezdeményezett tagdíjemelés oka elsősorban, hogy a kamarai tagdíj nem emelkedett 2015 óta, miközben a kamarák működési költségei növekedtek. Másrészről a területi kamarák szakmai munkájának, szakmai programjainak bővítéséhez további forrásra van szükség, továbbá a MÉK által vállalt szakmai feladatok jelentősen növekednek annak érdekében, hogy minél szélesebb körű szolgáltatásokat tudjon nyújtani a tagjainak.
Tekintettel arra, hogy a PGSZ által meghatározott különböző díjfajták összegét a tagdíjhoz viszonyítva, azaz annak bizonyos %-ához kötötten határozza meg a szabályzat, így a tagdíj emelése kihat a különféle díjak összegére is. A MÉK Elnöksége december 7-én – összhangban a PGSZ módosításával – elfogadta a 2019. évi díjtáblázatot. Az elnökségi hatáskörben megállapításra kerülő díjak mértéke (továbbképzési bírálati díj, etikai-fegyelmi eljárási költségek) nem változott a 2018. évi díjakhoz képest. A január 1-től hatályos díjtáblázat innen érhető el.
A nyugdíjas tagok és a kettős kamarai tagok csak akkor élhetnek a kedvezményes tagdíjjal, amennyiben január 15-ig a területi kamarájuk felé a nyilatkozatukat megteszik. A tiszteletbeli tagok továbbra is tagdíjmentességet élveznek. A nyilatkozó nyugdíjas kedvezményes tagdíja 18.000 Ft lesz.
Másik kiemelendő döntés a Pénzügyi- és gazdálkodási szabályzat (PGSZ) módosítása. Ennek egyik lényeges pontja, hogy a kamarai tagsággal nem rendelkező szakmagyakorlók, a nyilvántartottak számára (felelős műszaki vezetők, építési műszaki ellenőrök, energetikai tanúsítók) az éves névjegyzéki nyilvántartási díj mértéke 2019-től a tagdíj 50%-a, 30.000 Ft lesz.
A PGSZ módosítás fontos új eleme, hogy 2019-től a jelenleg is meglévő kedvezményes tagdíj differenciálásra került, így január 1-től teljes és részleges kedvezményes tagdíj lesz érvényben:
A Jogosultsági szabályzat egy dokumentumba foglalja a már meglevő szakmai gyakorlat szakirányúsága és a szakmai cím adományozása szabályzatokat kiegészítve azt a kreditértékkel kapcsolatos szabályokkal. A Jogosultsági szabályzat meghatározza a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlat szakirányúság megítélésének módosult eljárási szabályait, a beadandó mellékleteket és a jogorvoslat lehetőségét, tartalmazza az adományozható címeket és azok megszerzésének megváltozott feltétleit, valamint a besorolásra nem alkalmas szakképzettségek vizsgálatának menetét.
Új elemként a különös rendelkezések határozzák meg az okleveles építészmérnökök esetén a belsőépítészeti tervezési jogosultság megszerzésének feltételeit, valamint a településtervezési jogosultság megszerzésének végzettségi követelményeit.
A szabályzat elfogadásával a MÉK Szakmai gyakorlat szakirányúsága és a Szakmai cím adományozása című szabályzatai hatályukat vesztik. Az egyes eljárásokhoz kapcsolódó díjak a szabályzat módosításával nem változtak. A 2019. január 1-től hatályos szabályzat innen letölthető.
A Küldöttgyűlés határozatait és az elfogadott anyagokat innen töltheti le.
Üdvözlettel:
dr Hajnóczi Péter, a MÉK elnöke
Kovács Zsófia, a MÉK főtitkára
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!
A Magyar Építész Kamara november utolsó péntekén rendezte meg őszi küldöttgyűlését az Öbölház rendezvényközpontban Budapesten. A küldöttgyűlés dr. Hajnóczi Péter MÉK elnök megnyitó szavai után a napirend szerinti sorrendben folytatódott. Tutervai Mátyás MÉK alelnök bemutatta a MÉK stratégiájának tervezetét, majd ezt követően a munkacsoportok vezetői adtak tájékoztatást a munkacsoportok tevékenységéről.
Az előterjesztett szabályzatok, illetve a MÉK 2019. évi költségvetés tervezete is elfogadásra került, és megállapításra került a 2019. évi tagdíj is.
A Jogosultsági szabályzat és a Pénzügyi szabályzat módosítása 2019. január 1-én lépnek hatályba.
A küldöttgyűlésen tárgyalt anyagok a honlapon itt megtekinthetők. (LINK: https://mek.hu/index.php?link=A_20181130_i_Kuldottgyules_anyagainak_kozzetetele )
A jegyzőkönyv hitelesítését és a jóváhagyott anyagok közzétételét követően a változásokról a honlapon és a hírlevélben adunk részletes tájékoztatást.
MÉK Titkárság
Tisztelt Érdeklődő!
A Magyar Építész Kamara 2018. december 19. és január 4. között ügyviteli szünetet tart! 2019-ben az első ügyfélfogadás napja január 7., hétfő.
MÉK Titkárság
Tisztelt Tagunk, kedves Kolléga!
Ezúton szeretettel meghívom a Tagozat éves Tagozati Gyűlésére.
A gyűlés időpontja: 2018. december 6. – csütörtök – 14.30 óra.
Helyszín: Építészek Háza – Kós Károly terem, 1088 Budapest, VIII. ker. Ötpacsirta u. 2.
Napirenden:
Határozatlanság esetén a megismételt Tagozati Gyűlés időpontja: 2018. december 6. – csütörtök – 15 óra.
Kérek minden tagot, tisztelje meg ülésünket jelenlétével.
Letölthető tartalom:
Tisztelt Küldött!
Ezúton meghívom a Magyar Építész Kamara Küldöttgyűlésére.
A küldöttgyűlés helyszíne: Öbölház rendezvényközpont (1117 Budapest, Kopaszi gát 1.)
Időpontja: 2018. november 30., péntek 9.45 (regisztráció 9.00 órától)
Határozatképtelenség esetén a küldöttgyűlés azonos napirenddel 2018. november 30., péntek 10 órára kerül összehívásra.
Program:
Megnyitó:
Ügyrendi döntések
Napirend
12.30 – 13.00 Állófogadás
13.00 – 15.00 Településképi Arculati Kézikönyvek Konferencia
Üdvözlettel:
dr. Hajnóczi Péter
MÉK elnök
További letölthető anyagok:
Felhívjuk a figyelmet, hogy a Kopaszi-gát parkolójának használata a küldöttek számára abban az esetben ingyenes, amennyiben távozás előtt a parkolójegyüket érvényesítik az Öbölház rendezvényközpontban. Csak ebben az esetben tudja a parkolási díjat a Magyar Építész Kamara rendezni.
Azon küldöttek, akik a küldöttgyűlést megelőző 10. napig írásban jelzik, hogy papíralapon kérik a küldöttgyűlés teljes anyagát, részükre a MÉK Titkársága soron kívül megküldi.
A Kormány 2018. november 6-án benyújtotta az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló, T/3367törvényjavaslatot. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy törvénytervezet előzetes egyeztetésére nem került sor. Ugyanakkor a törvényjavaslat széles körben hasonlóságot mutat az általunk a kormányzathoz eljuttatott, az Építési Beruházási Folyamatok Rendszeréről szóló koncepcióval.
A törvényjavaslat és a koncepció céljai azonosak: a közpénzből megvalósuló jelentősebb beruházások határidőben, előirányzott költségkeretben és az üzemeltetői rendeltetésnek megfelelő minőségben valósuljanak meg.
Meggyőződésünk azonban, hogy az új törvény csak akkor éri el célját, ha a törvénytervezet kiegészül az alábbiakkal:
Állásfoglalásunkat részletesen kifejtő levelet eljuttattuk az Országgyűlés illetékes bizottságai elnökeinek és a törvényjavaslat előkészítésében részt vevő kormányzati vezetőknek. A levélben jeleztük igényünket a végrehajtásról szóló kormányrendelet előkészítésében való közreműködésre.
Nagy Gyula, MMK elnök
Hajnóczi Péter, MÉK elnök
Koji László, EVOSZ elnök
Budapest, 2018. november 13.