KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

HORTOBÁGYI DEPORTÁLÁSOK EMLÉKHELYE MEGHÍVÁSOS ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT

A Beruházás előzménye:

A Kormány a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye beruházás előkészítésével összefüggő kormányzati intézkedésekről szóló 1239/2019. (IV. 30.) Korm. határozatban egyetértett azzal, hogy a kommunista diktatúra áldozatai ellen elkövetett törvénytelenségek kiemelt helyszínén, a hortobágyi zárt táborok egykori területén a méltó megemlékezés, a közös nemzeti emlékezetpolitika formálása és a jövő nemzedék oktatása-nevelése céljával látogatóközpont, továbbá egy interaktív és a modern technológiát felhasználó kiállítás létesüljön.

A tervpályázat célja, témája:

A Hortobágyi Deportálások Emlékhelyének kialakítására kiírt tervpályázat célja a Tervpályázati dokumentáció mellékletében szereplő Tervezési program megvalósítására legalkalmasabb komplex tervező vagy tervezői csoport kiválasztása.

Az Emlékhely tervezése során kiemelten kezelendő célkitűzés a Tervezési programban és a Kiállítási koncepcióban megfogalmazott üzenetek építészeti eszközökkel történő megfogalmazása, erősítése. A fejlesztés kiemelt célja az is, hogy a hortobágyi táborvilágba hurcolások története, – amely ma kevéssé ismert a köztudatban – minél szélesebb körben ismertté váljon. Az Emlékhely fő üzenetei: a kitelepítések közvetlen és közvetett, hosszútávú kiszakító, társadalmi szempontból is nehezen feldolgozható hatásai; a magyarországi kommunizmus romboló eszközeinek megismertetése az új generációkkal; a családokat, sőt a társadalmat ért traumák megértése. A megtervezendő épület és környezete legyen egyben az emlékezés, a kegyelet és a történelmi gondolkodás emlékműve, amely a jelen, sőt a jövő lehetőségeit felhasználó építészeti, műszaki, kiállítástechnikai eszközökkel, innovatív megoldásokkal, magas építészeti minőséggel és műszaki színvonalon ad lehetőséget a korszak bemutatására, a célok megvalósítására, és lehetőség szerint a hely kulturális örökségéből kiinduló építészeti formával illeszkedjen a tájba.

A tervpályázat eredményeként kiválasztott tervezővel a Kiíró tervezési szerződést kíván kötni a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye fejlesztését célzó teljeskörű, minden szakágat tartalmazó tervdokumentáció elkészítésére, a tervpályázatokra vonatkozó 310/2015.(X.28.) Korm. rendelet 9.§. (2) bekezdése szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretein belül.

Ajánlatkérő, kiíró:

BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.

1027 Budapest, Horvát utca 14-26.

A tervpályázat formája:

Közösségi értékhatárt meghaladó értékű, meghívásos, kétszakaszos tervpályázat.

A tervpályázat jellege:

Részvételi szakaszban nyílt, a tervezési szakaszban titkos.

Kiíró nem határoz meg keretszámot a tervezési szakaszba meghívandó Pályázókra vonatkozóan, minden, a részvételi szakaszban az alkalmassági követelményeknek való megfelelőséget igazoló Jelentkező meghívást nyer.

A tervpályázat ütemezése:

RÉSZVÉTELI (ELŐMINŐSÍTÉSI) SZAKASZ

A pályázati regisztráció megkezdése

2021. november 16.

Részvételi dokumentáció beadása

2021. november 26.

Részvételi szakasz eredményhirdetése

2021. december 1.

TERVEZÉSI (PÁLYÁZATI) SZAKASZ

Pályázók meghívása, tervezési szakasz kezdete

2021. december 1.

Helyszíni bejárás

2021. december 3.

Kérdések beérkezésének határideje

2021. december 13.

Válaszadás határideje

2021. december 22.

Pályamunkák beérkezésének határideje

2022. február 9.

Eredményhirdetés

2022. március 24.

A tervpályázati kiírás a részvételi szakaszhoz mindenki számára ingyen elérhető, egyszerű regisztráció után, részvételi dokumentáció beadásához megadott határidőig, az alábbi linken: www.hortobagytervpalyazat.hu

A Kiíró a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 41.§ (4) bekezdésének megfelelően az elektronikus kommunikációhoz az EKR-től eltérő, auditált informatikai rendszert alkalmaz.


Létrehozás időpontja: 2021-11-16 11:24:12
Utolsó módosítás időpontja: 2022-02-02 16:49:03
Cimkék: hortobáy, pályázat, terv, terpályázat; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 7104
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46783