Aktuális
Elhunyt Göncziné Sztrizsák Tamara (1940-2024)

Elhunyt Göncziné Sztrizsák Tamara (1940-2024)

Sajnálattal értesítjük a pályatársakat, hogy 2024. január 1 -jén elhunyt Göncziné Sztrizsák Tamara.

Szakmai életútja és munkássága

1940-ben született Habarovszkban. Általános és középiskoláit Tallinnban végezte. A Leningrádi Építőipari Műszaki Egyetem Városépítés karán Magasépítész szakon szerzett diplomát. Már egyetemi hallgatóként is sikereket ért el. Tervezési gyakorlatán, a Leningrádi Várostervező Intézetben feladatul kapta egy éppen folyamatban lévő 20.000 lakosú város tervéhez alternatív javaslat készítését. Az elkészült vázlatterv olyan sikert aratott, hogy kikérték az egyetemről, hogy be tudja fejezni a tervezést, így a város (Kazahsztánban) végül is az ő tervei alapján épült fel. Diplomamunkáját – egy toronyház tervét – az Egyetem felterjesztette a moszkvai diploma kiállításra. Az egyetem elvégzése után egy évig Tallinnban, a Vidéki Településtervezési Intézetben dolgozott, ahol különböző észt községek rendezési terveit készítette.

1966-ban férjével – Gönczi Lászlóval – Magyarországra költözött, ahol a BUVÁTI-ban kezdett dolgozni. Különböző részletes rendezési terveket készített és férjével több tervpályázaton is részt vett, sikeresen. Gazdagrét részletes rendezési tervezését is díjnyertes tervpályázatuk alapján nyerte el. Jelentős munkája a Középső Józsefváros részletes rendezési terve, melynek keleti része (az Illés utca és a Szigony utca között) megvalósult. A nyugati rész évekkel később  Corvin sétány néven valósult meg. Településrendezési terveit az igényesség, a gondosan felépített városépítészeti kompozíció és a magas színvonalú grafikai kidolgozottság jellemezte.

1978-ban férjével Algériába utazott, ahol az algériai Egészségügyi Minisztérium Tervező Intézetében dolgoztak 1981-ig. A három év alatt több jelentős létesítményt terveztek, melyek többsége meg is valósult.

Algériai kiküldetésük után a VÁTI exporttervezési osztályára került, ahol férjével és az UVATERV munkatársaival az algériai Skikda város új, 120.000 lakosra tervezett városrészének (Újváros) városrendezési és városépítészeti megalapozásán dolgoztak. Kidolgozták Skikda Újváros általános rendezési tervét, az Újváros I. ütemének általános és részletes rendezési tervét, valamint az első 900 lakás beépítési tervét (1982-83).

Az algériai tervezést befejezve pályáját a BULAV kivitelező vállalat leányvállalatánál folytatta. Itt legjelentősebb munkája a Budapest X. kerület Százados utcai lakóépületegyüttes (lakópark) részletes rendezési tervének elkészítése volt (1987).

1988-1992 között a Hungaroinvest Kft. létesítményi főmérnöke, ahol feladata építőipari fővállalkozási munkák végzése volt. 1991-ben nyolc hónapig a GEMO Paris franciaországi ingatlanfejlesztéssel és beruházásszervezéssel foglalkozó cégnél dolgozott. 1992-ben megbízást kapott a XII. kerületi önkormányzattól a Városrendezési Iroda megszervezésére. Az irodát 1994-ig vezette, ekkor meghívásra a Főváros Főépítészi Irodáján főtanácsosként dolgozott, nyugdíjba vonulásáig. 1991-től férjével a közösen alapított Metropolis International Kft. ügyvezetőjeként több rendezési tervet, tanulmányterveket, valamint lakóépületek engedélyezési és kiviteli terveit készítette el.

Munkája mellett szabadidejében művészi szintű rajzokat, festményeket készít, melyeket már önálló kiállításokon is bemutatott.

Jelentősebb településrendezési tervei a BUVÁTI-ban (1966-1978)

  • Törökvészi út környékének részletes rendezési terve (1968)
  • Gazdagrét részletes rendezési terve (1971)
  • Középső Józsefváros részletes rendezési terve (1971)
  • Pasaréti tér rendezési terve (1973)

Sikeres tervpályázatai (1970-1978)

  • Sopron Északnyugati városrész (megvétel, 1970)
  • Gazdagrét (I. díj, 1970)
  • Kiskunhalas városközpont (kiemelt megvétel, 1971)
  • Mosonmagyaróvár városközpont (kiemelt megvétel, 1971)
  • Debrecen, északnyugati városrész (III. díj és megvétel, 1971)
  • Szeged, Északi városrész (Kruppa Istvánnal, megvétel, 1972)
  • Orosháza, Gyopárosfürdő (III. díj, 1973)
  • A dél-budapesti (kispesti) városrészközpont kialakítása (III. díj, 1974)
  • Mosoni Belváros (IV. díj, 1975)
  • Nagykanizsa, Keleti Városkapu (I. díj, 1975)
  • Hatvan városközpont (VII. díj, 1976)
  • Békéscsaba városközpont (II. díj és III. díj, 1977)

(Valamennyi tervpályázatának társtervezője férje, Gönczi László.)

Jelentősebb megvalósult épületei Algériában (1978-1981)  

  • Gyermekorvosi rendelő és szolgálati lakások (Attaba)
  • Tengerpari üdülőközpont (Azur Plage)
  • Tengerpari üdülőközpont (Souk el Tenine)
  • Gyermekklinika bővítése (Bou Ismail)
  • Orr-fül-gége klinika (Bolghine)  Ez sajnos nem épült meg

Jelentősebb megvalósult hazai épülettervei 

  • 8 lakásos tárasház (Budapest, II. Endrődi Sándor u. 46/a.)
  • 16 lakásos sorház (Kunszentmárton)
  • 2x4 lakásos társasház Esztergom Petőfi Sándor utca 48.
  • 6 lakásos társasház (Budapest, XII. Szendrő u. 18/a.)
  • Családi ház (Szentendre, Cseresznyés u. 180.)
  • OTP lakások engedélyezési és kiviteli terve (Budapest, II. Csatárka utca, 1985)
  • Ikerház (Budapest XI. János Zsigmond u 30)

Letölthető tartalom:

Göncziné Sztrizsák Tamara művei